Tízezren a 777-ért kampány
Blog, Harmati Dóra

Trófea vagy élet?

Vasárnap este tartották a Golden Globe díjátadóját, ahol egymást követték az emlékezetes felszólalások. Míg az egyiken nevettünk és tapsoltunk, a másikon inkább sírni támadt kedvünk, és nem a meghatottságtól, hanem az elkeseredéstől. Michelle Williams ugyanis beszédében sikereit és díját annak tulajdonította, hogy véget vethetett számára nem kívánatos terhességének. (Vagy terhességeinek.)

Igen, sajnos jól olvastátok. Michelle Williams amikor átvette díját, amit a Fosse/Verdon című tévésorozatban nyújtott alakításáért kapott, kategorikusan kijelentette, hogy mindez nem valósulhatott volna meg, ha nincs lehetősége abortuszra menni. Pontosabban így fogalmazott: „Nem tudtam volna ezt elérni, hogyha nem lett volna meg a lehetőségem dönteni, hogy mikor és kitől legyen gyerekem.”

Sajnos sokan próbálják azt elhitetni a nőkkel, hogy ha gyermeket vállalnak, akkor képtelenek lesznek később karriert építeni, sikereket elérni az életben. Különösen szomorú, hogy egy ilyen sikeres színésznő állítja ezt, akinek valószínűleg minden lehetősége megvan arra, hogy segítséget fogadjon fel. Hol van már a Szívek szállodája sorozat mögött meghúzódó markáns vélemény, miszerint egy nő igenis képes gyermeket nevelni és karriert építeni? A sorozat hősnője Lorelai makacsul elutasít minden segítséget a családjától és rendíthetetlenül küzd azért, hogy bebizonyítsa: képes egyedül boldogulni. Kérdem én: mi mindent tudott volna még elérni, ha el is fogadja a segítséget?

De a Szívek szállodájának elemzése nem célja ennek a cikknek. A valódi kérdés az, hogy miért hiszik sokan, hogy egy nem tervezett terhesség véget vet az életüknek? Ha visszagondolok egyetemi éveimre, akkor csoporttársaim közül a kismamák voltak a legkeményebbek, legszorgalmasabbak. A saját nagymamám úgy fejezte be az egyetemet, hogy közben nyolcórában dolgozott és volt egy kisfia. Sőt, mind a két nagymamám. Pedig akkor még internet sem volt! (Valószínűleg én ma nem is élnék az ő áldozatvállalásuk nélkül.) Ehhez persze elengedhetetlen, hogy a család mint védőháló ott legyen az ember életében. A férjünk, aki bátorít, vagy megírja helyettünk a beadandónkat, részt vállal a házimunkában vagy elviszi a gyereket a játszótérre. Az anyukánk vagy anyósunk, aki ebédet hoz vagy vigyáz a gyerekre, amíg az iskolában/egyetemen/munkában vagyunk. Igen, ez sokkal melósabbnak tűnik, de ezek a nők még büszkébbek is lehetnek az így elért sikereikre.

Félre értés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy rengeteg nőnek nincs ilyen segítsége, vagy kihátrál mögülük a barátjuk, amikor megtudja, hogy terhes. De ilyenkor jövünk mi, a társadalom. Az önkéntesek, a szociális szervezetek, az ellátórendszer. Nekünk kell felemelnünk a hangunkat a kétségbeesett nők mellett, nekünk kell a családjuk által magára hagyott nőknek megmutatni, hogy van egy második családjuk!

hirdetés

Azonban a mai társadalom sajnos úgy működik, hogy nem akarjuk a problémáinkat megosztani másokkal. Úgy gondoljuk senkinek semmi köze hozzá.

A „mi közöd hozzá” mentalitás miatt egyre távolabb kerülünk egymástól és azoktól, akik bajban vannak. Az elesettek pedig nem hiszik el, hogy van még olyan ember a környezetükben, akit érdekel a problémájuk és tudna segíteni rajtuk. Nem hiszik el, mert a Michelle Williamshez hasonló emberek kijelentik, hogy nem lehetséges.

Nem Michelle Williams, nincs igazad. Vannak még emberek, akik szívesen segítenek a válságot átélőkön, vannak családok, akik összefognak, vannak még rendes férfiak, akik vállalják a tetteik következményeit és vannak nők – ó, de még milyen sokan – akik szakmai sikereket tudnak elérni a gyermekeik mellett. Az önzetlen törődés és áldozatvállalás gyümölcsei pedig a hálás gyermekek, akikre öregkorunkban is számíthatunk – ellentétben azzal a szobrocskával.

 

 

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a
116-123
ingyenes lelki elsősegély számot!

1 Komment

  • Válasz F 2020. 01. 09. 17:54

    Tévedés, hogy itt a gyerekvállalás állna szemben a szakmai sikerrel. Az ő esetében a normális(abb) élet állt volna szemben a defekttel, a pusztulással.
    Számára az a siker, ha barbi-babává sminkelve állhat a szőnyegen egy arany szarral a kezében. Egy keresztény nő számára pedig az a siker, ha hűséges társa van, és a gyerekei nem a kórház szemetesében vannak, hanem ott ugrálnak körülötte.