A heti7es névre keresztelt interjúsorozatunkban a 777 szerkesztői mutatkoznak be, mesélve az elhívásukról, az éppen őket foglalkoztató témákról és önmagukról. Ez a rész rendhagyó, hiszen kivételesen nemcsak egy, hanem egyből két ember mesélt magáról: a 777 csapat egyik párja, Lábánné Hollai Kata és Lábán Tamás, akik nemrég ünnepelték az ötéves házassági évfordulójukat.
Nemrég írtál egy cikket arról, Kata, hogy mennyire fiatalon házasodtatok össze, de nem ajánlanád mindenkinek, hogy így döntsön. Számotokra miért volt egyértelmű, hogy együtt akarjátok leélni az életeteket?
Kata: Nem tudok tuti tippeket mondani erre, bennem a házasságunk előtt sem volt lista, amin pipálgattam, hogy melyik elvárásomnak felel meg Totó. Egyszerűen békességem volt abban, hogy összetartozunk és hogy mellette döntöttem.
Tamás: Három év párkapcsolat után volt egy komoly problémánk, azt éreztük, hogy nem vagyunk a helyünkön. Ekkor megnőtt köztünk kicsit a távolság, ami vízválasztó volt: tudtuk, hogy el kell dönteni, együtt folytatjuk-e vagy sem. Végül eldöntöttük: igen, fél évvel később pedig eljegyeztem Katát.
Kata: Amikor ebben a helyzetben voltunk, még nem tudtuk, de visszanézve látjuk, hogy az említett konfliktussal szintet lépett a kapcsolatunk, kellett ahhoz, hogy fejlődjünk.
Tamás: Megéltük, hogy abból fakad a konfliktus, hogy valami változatlan és az nem jó. Ilyenkor vagy felfelé vagy lefelé, de ugrani kell egyet. Mi úgy döntöttük, felfelé.
Az eljegyzésig vezető út elejére is kíváncsi lennék: hogyan ismerkedtetek meg?
Kata: Egy Piliscsabától Rómáig tartó biciklitúrán ismerkedtünk össze: Totó konkrétan lestoppolt magának…
Tamás: …elhappoltalak. (nevetnek) Mi srácok arról beszélgettünk épp, hogy milyen az ideális nő, poénból soroltuk, hogy pakol, hozza a sört, sőt sörgyára van. Kata kérdezte, hogyha mindez igaz rá, akkor mi lesz? Erre mondtam mindenki előtt, hogy „stipi-stopi, enyém”!
Kata: Így történt és elég jó volt az időzítés.
Sokak szerint fiatalon házasodni azért is lehet nehezebb, mert akkor még nem szilárdult meg a személyiség, és egészen más irányba fejlődhetnek a felek. Ti hogy értétek el, hogy az évek során együtt, egy irányba haladjatok?
Kata: Szerintem ez azért nem veszélyes annyira, mert ha már fiatalon egy érett és tudatos elköteleződés van, akkor egy irányba fogunk fejlődni, hiszen tudatosan dolgozunk a kapcsolatunkon. Akár úgy, hogy leülünk erről nyíltan beszélgetni, hogy hova haladunk, akár úgy, hogy sok apró rezdülést megismerünk a másikból, szinte ösztönösen megérezzük, amikor kérdezni kell. Így nem olyan nehéz együtt fejlődni.
Tamás: Nekem Kata előtt volt három kapcsolatom, ezek során nagyon sok fontos dolgot megtanultam. Tapasztalatból tudtam például, hogy a párkapcsolat úgy nem működik, ha nem töltünk elég időt egymással. A kapcsolatunk kezdetén még Pannonhalmára jártam, ami azt jelentette, hogy csak havonta egyszer tudtunk találkozni, de figyeltünk arra, hogy naponta beszéljünk telefonon, hogy jobban megismerjük egymást. Húztam azzal Katát, hogy majd küldök neki postai levelet, erre ő azt mondta, „hiszem, ha látom” és végül tényleg elkezdtünk kézzel írt leveleket küldeni. Két éven keresztül 2-3 hetente folyamatosak voltak a levélváltások. Ez a két év távkapcsolat nagyon jó volt arra, hogy megtanultunk beszélgeti egymással.
Most arra szeretnélek megkérni titeket, mondjatok egymásról 3-3 tulajdonságot, ami először eszetekbe jut.
Tamás: Kata határozott, mosolygós és energikus.
Kata: Totó házias, férfias és biztonságot adó.
Nemrég kurzust indítottatok pároknak, és ha jól tudom, nagy az érdeklődés. Mik az eddigi tapasztalataitok, milyen visszajelzések érkeztek hozzátok?
Kata: Abszolút pozitívak a tapasztalataim, érett és komoly gondolkodású párok jöttek. Van egy hatalmas igény bennük arra, hogy fejlesszék a kapcsolatukat, egy irányba haladjanak és fejlődjenek. Persze a kurzusra való felkészülés fárasztó, sok munka van vele, de töltődünk azt látva, hogy van tizennégy pár, akik rendszeresen jönnek, és lelkesen részt vesznek a feladatokban. Azt fogalmazták meg, hogy szinte nem elég ez az idő és még, még, még szeretnének fejlődni.
Tamás: Friss tapasztalat, hogy az egyik pár magától, a mi vezetésünk nélkül behozott egy fontos témát, hogy adott viselkedést hogyan értelmeznek a nők és hogyan a férfiak. Annyira jó volt hallani, hogy ők ezt maguktól kimondták egymásnak és rádöbbentek sok dologra: egymást követik az aha-élmények.
Kata: Végső soron az egész kurzusnak az a célja, hogy a párok elkezdjenek bizonyos témákról beszélgetni és tudatosabbá váljanak. Ez is olyan helyzet volt, hogy a kurzus hatására feljöttek kérdések, amiket aztán otthon tovább folytathatnak.
Terveztek még hasonlót indítani?
Kata: Leginkább az időnkön és az energiánkon múlik, a lelkesedésünk és a kedvünk megvan hozzá.
A hitéletetekben mi történik két vasárnap között? A hétköznapok során mennyire élitek meg együtt, illetve külön-külön a hiteteket?
Tamás: A hitéletünk egyik fontos pontja a közösség: tavaly ősztől a Fúzióba járunk, de van három éve működő saját családi imakörünk is, ahol minden kedden együtt dicsőítünk és imádkozunk. A fő imánk külön van, én intellektuálisabb módon közelítek meg kérdéseket, összeegyeztetve a szellemi élményekkel. A minap például az az ige ragadott meg, hogy „mint a lerombolt város, amelynek nincsen fala, olyan a férfi önuralom nélkül” (Péld. 25:28.). Szeretek Isten igéjén elmélkedni és azon gondolkodni, milyennek lát Isten és hogyan szeretné, hogy éljek – ez saját munka, köztem és Isten között.
Kata: Beszélgetni viszont együtt is szoktunk ilyenekről, és ezekbe meghívjuk Istent is. Hárman vagyunk tehát benne és igyekszünk közben azokra a sugallatokra is figyelni, amelyek tőle jönnek. Egyébként én is olyan vagyok, hogy sokat gondolkodom, olvasom a Bibliát, előadásokat hallgatok, írom a könyvem és ezek felhoznak bennem dolgokat, szóval ezeket a mélységeket szerintem is egyénileg éljük át.
Mi az, ami hasonló lehet egy házasságban és az Istennel való szövetségünkben?
Tamás: Nagyon sok közös pont van. Abban hiszünk, hogy a házasság a Szentháromság kapcsolatának egy földi megvalósulása. Ez jól érzékelteti, hogy bár nem vagyunk egyek, mégis összetartozunk. Azt érzem magamon, hogy sokkal többet értek Istenből, amikor a vele való kapcsolatot levetítem a házasságra. Lehet, hogy Kata fáradt, nyűgös, de akkor is szeretem, akkor sem fogom elhagyni. Ugyanígy, amikor magamon észreveszem, hogy az imában nyűgös vagyok vagy épp elfordulok, elfutok Istentől, tudom, hogy Isten ugyanígy állhat hozzám: szomorú, de ugyanannyira szeret. Szóval nekem sokat ad a hitemhez az, hogy házas vagyok, mert ezen keresztül is folyamatosan tanít, hogyan szeressünk. Leginkább a „csak azért is szeretem” mondattal tudnám ezt jellemezni.
Kata: Az is nagyon sokat számít, hogy házasként tudjuk: biztosan van legalább egy ember, a társunk, akin keresztül Isten közvetítheti felének a szeretetét, a tanácsait, a figyelmezetését, a vigasztalást és a megnyugvást – amire épp szükség van. Ez hallatlan segítség.
Hogyan kerültetek a 777-hez?
Kata: Én két és fél évvel ezelőtt vendégszerzőként kerültem az oldalhoz és pár hónappal később megjelent egy felhívás, hogy szerkesztőt keresnek, így kerültem be. Azóta aktív tag vagyok, nemcsak írok, hanem szerkesztek is.
Tamás: Én pedig bő egy éve, amikor kiderült, hogy mennyi informatikai feladat van az oldalnál, amikhez elkélne a segítség. Az Erkel Színházban szervezett, torinói lepelről szóló nagy OFFLINE eseményhez én csináltam meg a regisztrációs felületet, kvázi ez volt a belépőm a csapatba. A hírlevelet Katával együtt csináljuk, most már nagyjából 1500 embernek megy ki. Néha írok is az oldalra, ha van ihletem.
Mi az, amit adni szeretnétek az oldalon keresztül az embereknek?
Kata: Nagy vágyam, hogy minél több olyan cikket tudjak írni, mint a fiatalon való megházasodásról szóló. Sok pozitív visszajelzést kaptam, nem is hittem volna, hogy ennyi embert megragad. Nagyon szeretem, amikor bennem van a bizonyosság, hogy olyat alkottam, amivel én is elégedett tudok lenni és Isten is büszke rám. Azt látom, hogy óriási a hiány és az igény, hogy kiálljunk a klasszikus értékek mellett úgy, hogy ne csak a sztereotípiákat vagy az unalomig hajtogatott elvárásokat hallják az emberek. Mi a házasságot ismerjük jobban – messze nem tökéletesen – így ebben a témában szeretnénk elsősorban szólni, akár tabukat is döntögetni.
Tamás: Én egyrészt informatikai szempontból próbálom segíteni a 777-et, például új alkalmazásokat fejlesztek. Másrészt ami nagyon foglalkoztat, hogy a férfiaknak sokszor mennyire középkori a gondolkodása a hitről. A férfiak és nők ahogy másképpen öltözködnek, gondolkodnak, másképp közelítenek meg egy problémát, ugyanúgy a hitüket is másképpen élhetik meg. Engem kimondottan bosszant, hogy például a férfiak próbálnak úgy imádkozni, mint a nők, vagy ugyanannyira az érzésekre figyelni, aztán csalódottak, hogy nincsenek olyan mély Isten-élményeik. Úgy látom, hogy nálunk az érzelmek helyett az odaszánás a lényeg. Ebben a témában már írtam néhány cikket (például ezt és ezt), szeretném folytatni, ahogy arról is szívesen írok, hogyan tudunk a gyermeki hitből felnőni és mélyebben megélni azt.
Szerintetek hét év múlva hol lesz a 777?
Kata: Bízom benne, hogy addigra meg tudjuk valósítani, hogy félállásban több embert is tudjon alkalmazni az oldal. Rengeteg ötlet van bennünk, ami ilyen módon meg tudna valósulni. Hét év rettentő sok idő, és úgy gondolom, a 777 folytatja majd az eddigi áldott útját, csak imádkozunk kell érte.
Tamás: Szerintem hét év múlva, ha valóban Istent követjük, akkor most nem tudjuk belőni, hogy mi lesz, valószínűleg jóval előrébb fogunk tartani, mint gondolnánk. Ami szép cél lenne, hogy egyre több olyan ember jöjjön írni hozzánk, akik bár nem gondolják magukról, hogy profik, hitelesen le tudják írni, hogy még úton vannak, és hogy mikkel küzdenek. Hét év múlva mi már nem huszonévesek leszünk, kell utánpótlás! Azt is szeretném látni, hogy továbbra is, sőt egyre mélyebben bemutassuk, hogyan lehet Istenre hagyatkozva élni.
Szilágyi Anna
Fotó: Hegedüs Márton
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás