2019. 12. 12.

A vásárlásfóbiások karácsonyi imája

A gyerekek számára ösztönösen a karácsony a legszebb ünnep az évben. Talán számít ebben a sok ajándék is, amit ilyenkor kapnak, de biztos vagyok benne, hogy ők még sokkal többet éreznek is az ünnepből, mint mi felnőttek. Az idő múlásával azonban nagyon kell igyekeznünk, hogy ne csak ésszel, szívvel is átéljük a karácsonyt.

Ahogy idősebbek leszünk, egyre jobban magunkra vesszük a családi és táradalmi szokásokat, elvárásokat, melyeknek szerves része az ajándékozás. Egy darabig elegendő egy kedves gyermekrajz Apának és Anyának, de pár évvel később, már szép gesztus, ha a zsebpénzből valami apróság kerekedik. Újabb évekkel később már konkrétan illetlenség, ha nem adunk értékes ajándékot a közeli szeretteinknek. Vannak, akiknek könnyen megy ez, nem kell hosszan gondolkodniuk ki, minek örülne. Másoknak azonban, amint felvillan az agyában az “ajándék” szó, azonnal törlődik minden kreatívitás, minden ötlet. Aki pedig eleve kevéssé szeret boltokban tévelyegni, a kétségbeesett ihletkeresés kifejezetten kínzó lehet.

hirdetés

Arra hívok mindenkit, akinek teher az ajándékozás minden jó szándéka és elhatározása ellenére, imádkozzunk együtt, hogy karácsonyra ne idegroncsok, hanem szerető embertársai lehessünk egymásnak!

Mennyei Atyám, Te vagy a legjobb az ajándékozásban, hiszen elküldted Fiadat, mint az emberiség legnagyobb ajándékát. Pontosan tudtad, mire van szükségünk, pontosan tudtad, hogyan érdemes megadnod nekünk ezt a felfoghatatlan ajándékot. Segíts nekünk, hogy mi is rátaláljunk a megfelelő ajándékra szeretteink számára! Jöjj Szentlélek és inspirálj minket! Adj nekünk ötletet, hogyan lephetnénk meg a rokonainkat, minek örülnének leginkább! Jöjj a Te kreativitásoddal és segíts bennünket, hogy ne végeláthatatlan bolti körutakat járjunk az adventi készület ideje alatt, hanem céltudatosan beszerezhessük a megfelelő ajándékokat, kellékeket, alapanyagokat. Jézus, légy velünk, hogy az egész készülődés alatt rád tudjunk tekinteni a kívánság- és bevásárlólisták helyett. Add meg nekünk a te békédet, melyből erőt tudunk meríteni és karácsony napján örömmel ünnepelhetjük majd a Te eljöveteledet! Ámen

Ima
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás