Blog

„Istenem, találkoz(t)unk!”

Te találkoztál már Jézussal? Ha igen, milyen élmény volt a vele való találkozás? Biztos sokunkban, sokféleképpen játszódott le ez a pillanat. Egyik olvasónk megható, személyes történetét osztotta meg velünk.

Valamelyik előadó a Forrásponton azt mondta, már mindenki találkozott Jézussal, csak van, aki eddig még csak felszínesen, van aki csak egy kicsit, és van aki már teljesen. Ekkor megfogalmazódott bennem, hogy: azt hiszem, én még akkor nem is találkoztam Vele igazán, de úgy szeretnék!

A szentségimádás tényleg fantasztikus volt! Egyszerűen csak térdeltem felfelé tartott tenyérrel és dicsőítettem a Jóistent végig, teljesen átadva önmagam Jézusnak és ezt ismételgettem magamban: „Jöjj és ragyogd be a szívem!” Ezt Ő – ha lehet így mondani – úgy viszonozta, hogy valóban érezhettem Őt, a szeretetét, azt, hogy közel van, bennem van és teljesen odaadja nekem önmagát. Ez pedig elképesztő volt! Nem bírtam megmozdulni, térdelve állt görcsben az egész testem, de jóleső görcs volt ez, két tenyerem (fel)Felé tárva, csak imádtam Őt, aki, éreztem, valóban hatalmas.

Nem láttam, de éreztem, hogy tényleg az és csodálatos!

Nem is bírtam kinyitni a szemeimet, sem megmozdulni, doboltak az ereim, a füleim bedugultak, de mintha lágyan fújt volna valahol a szél. Csak ott voltam, léteztem, mozdulatlanul, nagyjából egy órán át, közvetlen a közelében és éreztem Őt! Ekkora valami még soha nem dolgozott bennem és nem történt velem még eddig ilyenhez hasonló. Egyre csak ezt ismételgettem: „Hadd maradjak így itt örökre!” De közben tudtam, hogy mindjárt vissza kell még csöppennem abból az igazi valóságból a földibe.

Minden egyes gondolatommal, énekemmel és minden kis porcikámmal csak imádtam, dicsőítettem Őt. Felfoghatatlan volt. Hihetetlen. És valóban csodálatos. Kegyelem. Tényleg nem értem. Ezt nem is lehet. Őt nem lehet megérteni, viszont (meg)érezni tudtam.

Elkezdtem remegni, a levegőt zihálva kapkodtam. Nem akartam visszajönni, azt kértem, szorítson még, de közben mégis azt, hogy engedjen el, engedjen vissza, de ha már nincs dolgom és lehetséges, hadd maradjak Vele, így, hozzávonva. Elszakadtam onnét. Egyszerűen csak leborultam a földre.

Amikor végre képes voltam kinyitni a szemem, mellettem az egyik barátnőm ült és megérintett, átkarolt és simogatva kérdezte, jól vagyok-e. Még soha nem voltam jobban.

Kitört belőlem a zokogás és nem bírtam megszólalni, teljesen kiszáradt a torkom és csak sírtam, de közben mosolyogtam. Kis idő múlva sikerült feltápászkodnom még mindig remegve és patakzó könnyekkel. Nem tudom felfogni, csak tudom, és teljes szívből hiszem is! Annyira gyönyörű! Bár nem láttam, de éreztem, hiszem, és tudom is, hogy az.

Ahogy elindultunk hazafelé, a barátnőm egyszercsak felkiáltott, mert eszébe jutott valami és elmondta, hogy ma értem ajánlotta fel a napját!

Még most is remegek, ha visszagondolok rá. Valahogy tényleg beragyogta a lelkem! Azt hiszem ez egy csoda.

Beöthy-Molnár Tekla

Ha te is örömmel osztanád meg gondolataidat, történetedet a 777 oldalán ezzel tanúságot téve a hitedről és az általad vallott értékekről, akkor írj nekünk a kapcsolat oldalon!
(A publikálás jogát fenntartjuk!)

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás