Nem olyan régen a szerkesztőség fiatalon házasodott tagjai kaptunk egy felkérést, hogy írjuk meg, miért olyan menő akár 22 évesen férjhez menni, megnősülni. Hosszasan gondolkodtam ezen, mire megérett bennem a téma, de nem hiszem, pont erre gondolt a kérdező.
Pár hét híján éppen öt éve 22 évesen mentem férjhez, és mondhatom ez valóban menő dolog volt. A férjem akkor 21 éves volt, tehát valóban fiatalok voltunk, eltökéltek és végtelenül boldogok. Megharcoltunk azért, hogy akkor és olyan esküvőnk legyen, amilyet szeretnénk és bár mindketten egyetemisták voltunk, szinte teljesen mi finanszíroztuk a nagy napot. Az idősebbek talán azt mondanák, hogy nem láttunk a szerelemtől, de az az igazság, hogy pontosan tudtuk mit csinálunk. Pontosan tudtuk, hogy az egzisztenciánk a nullával vetekszik és komolyan kell vennünk Jézus tanítását, és bíznunk kell az Ő gondoskodásában. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy a Biblia szóról szóra igazat ír és Isten valóban a tenyerén hordoz bennünket.
„Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? […] Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról!” (Mt 6.25-34)
Az esküvőnk óta sem törekszünk másra, mint Isten tenyerén élni. Az Ő kezébe helyezni a megélhetésünket, az aggodalmainkat, a kapcsolatunkat, a kudarcainkat és természetesen egymást. Soha egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy korán házasodtunk, hogy rossz és elhamarkodott döntést hoztunk. Ugyanakkor a világról, az életről, a házasságokról sokat tanultam és tapasztaltam az elmúlt években, és azt kell mondanom:
22 évesen házasodni menő, de nem ajánlom mindenkinek.
Ahogy a témán gondolkodtam, rádöbbentem micsoda károkat okozhatunk olyan cikkekkel, megjegyzésekkel, utalgatásokkal, melyek arról szólnak, hogy menő dolog huszonpár évesen házasodni. Amikor ezt mondjuk, nem veszünk figyelembe rengeteg dolgot. Például azt, hogy ez hogyan esik azoknak, akik házasodnának, de még nem találták meg a párjukat. De van ennél sokkal nagyobb baj is.
A társadalmi jelenségek egyértelműen azt mutatják, hogy kivételes dolog, ha egy huszonpáréves fiatal küzdeni, dönteni, tervezni és elköteleződni tud. Ebben a korban még nem válnak le a szüleikről, nem élnek még meg kemény döntéshelyzeteket, ahol valódi veszteséggel kell szembenézniük. A lehetőségek korában első sorban azt nézik még, hogy minek mondanék le bizonyos dolgokról, ha az élet megkínál ekkora választékkal. Értem ezt a tanulmányokra, a külföldi tapasztalatokra, utazgatásra és még rengeteg élményre és lehetőségre. De kérdem én: Miért pont olyan dologban tudnának hirtelen elköteleződni egy életre, ami Isten színe előtt SOHA nem bontható fel, soha nem változtatható meg? SOHA.
Mi valóban fiatalon megházasodtunk. Sokan aggódtak is miatta, mi pedig felvettük a kesztyűt, de nem a menőség kedvéért, hanem mert mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy Isten szeretné megáldani a kapcsolatunkat és eljött az idő. Akiben nincs ott ez a bizonyosság, annak rémisztő lehet fiatalon házasodni, vagy látni, ahogy a fiatalok megházasodnak, de én azt gondolom, hogy ez az egyetlen szempont, ami meghatározhatja az esküvő időpontját. Nekünk pedig, akik már a túloldalt vagyunk, nincs jogunk nyomást gyakorolni a fiatalokra, nem nyomoríthatjuk meg őket holmi keresztényi elvárásokkal. (Ide tartozik a keresztény családok gyeremekszámával kapcsolatos ideológikus elvárás is!) Azt hiszem a valódi keresztényi üzenet nem az, hogy fiatalon házasodni menő.
Összeházasodni valakivel, akivel le is élem az egész életemet hitben, szeretetben, hűségesen, na az a menő.
Akárhány évesen is hozzuk meg ezt a döntést. Nyilván az ember az oltár előtt komolyan gondolja a holtomiglan, holtodiglant. Ennek ellenére a 2012-es statisztikai adatok alapján 210 olyan pár volt, aki még abban az évben elvált, amikor megházasodott. Ez persze csak polgári házasságkötési adat, de megdöbbentő. Volt 210 pár, akik hónapokon belül úgy döntöttek, hogy véget vet a házasságának. Tovább megyek: 2012-ben 5819 olyan házaspár vált el, akik az azt megelőző 6 évben házasodtak össze. Ez összesen 11638 ember, ki tudja hány gyermekkel. Ez csak 2012-ben és csak a megelőző 6 évben megkötött házasságokból. Ilyen statisztikák mellett miért buzdítanánk a huszonéveseket, hogy házasodjanak, mert menő? Mi abban a menő, ha fiatalon hoznak egy rossz döntést és utána éveken keresztül küszködnek vele?
Nekünk, keresztényeknek van egy hatalmas előnyünk a világ embereivel szemben. Van egy fantasztikus tanácsadónk, aki mindenre kiterjedő körültekintéssel ad nekünk tanácsot, ha kérjük. Az Ő megerősítésére, biztatására hagyatkozva megházasodni menő. Az Ő áldásával házasodni fiatalon és hűségben, szeretetben élni egy életen át, az menő. De a hamis keresztény elvárásokra alapozva elhamarkodni egy döntést nagyon nem menő, ahogy a világ elvárásaira hallgatva halogatni sem.
Kívánom, hogy minden fiatal merje kikérni a Teremtő tanácsát és meghallani azt! Kívánom, hogy merje az Ő vezetése alapján meghozni az életre szóló döntését akár fiatalon is! Mert Isten áldása alatt élni tényleg menő.
Lábánné Hollai Katalin
hirdetés
6 hozzászólás
Köszönöm szépen az írást.
Tényleg nagy a nyomás az egyedülállókon.
Nálam pl. hetek telnek el úgy, hogy nem találkozom korban hozzám illő szabadállapotú fiatal másneművel.
Az egyik barátnőmnek egy négy éves kapcsolata bomlott fel, nem az ő akaratából. A harmadik csak külföldön talált munkát, ahol ő is korlátozva van az ismerkedést illetően. Nincs háború, de sok fiatal férfi hagyta el az országot.
Az egyik vasárnapi szentmise prédikációja arról szólt, hogy az egyedülállóak mennyire válogatósak. Singlik, mamahotel lakók (és ha rendesen hozzájárul a kiadásokhoz, felelősséget vállalva, akkor miért kelle inkább az albérletre fizetni, régen több genereciós családok is megfértek egymás mellett, ma mindenkinek saját épületben illik lakni). Simglig, mamahotel lakók, akik képtelenel az elköteleződésre. Még mindig jobb, mintha azt vetnék az ember szemére, hogy beteg. Mert hát, akkknek összejött, azok jogot vehetnek, hogy az okot keressék. És akkor jönnek a rokonok, stb.
Ha nincs párom, akkor el kell fogadnom bárkit. Nem számít, hogy több mint tízévvel idősebb vagy más nézeteket vall?
Bele kell mennem egy házasságba, hogy a társadalom ne ítéljen el, amúgyis felbontható a házasság? Tiszteletem azoknak, akik hamar társra találtak. De nem árt kifele tekinteni.
Az embereknek meg kellene tanulniuk egyszerű dolgokról is társalogni. A természetre ismét rácsodálkozni.
Gyönyörű a havas táj, stb.
Tapintatlan kérdésekkel bombázni az embert, mert ő magát megbízhatónak tartja nem valami előnyös.
Ha nem a társkeresésre akkor a gyerekvállalásra helyezik a nyomást.
Van néhány ismerősöm, akinek még nem jött össze a baba. Ők folyton hasonló tapintatlan kérdésekkel vannak bombázva.
Mit lehet válaszolni?
Nagyon tetszett az eleje, amikor saját magukról ír! Azt megértem, ha megemlíti, hogy aki nem találkozott Istennel és nem tudja magát rábízni vagy nem találja még a lelki párját annak nyilván más lehet a helyzete, de nem értem, miért erről szól a cikk nagyobbik része? Ezekről a dolgokról hallunk éppen eleget. További sok boldogságot! Isten áldja a családjukat!
Ez nagyon menő és bátor cikk lett Kati, Gratulálok!
Szerintem is szuper cikk!
Az tetszik kiváltképp, hogy gondolkodásra, hitre indít, nem egy nekem ilyen volt biztos neked is hasonlo lesz jellegű megmondócikk.
Kell egy érettség és kellenek alkalmak és türelem. De olykor bátorság is.
“… nem nyomoríthatjuk meg őket holmi keresztényi elvárásokkal. (Ide tartozik a keresztény családok gyeremekszámával kapcsolatos ideológikus elvárás is!)”
.
Ezek nem “holmi” elvárások, amelyeket a gonosz egyház kitalált, hogy megnehezítse az emberek életét; hanem az Isten elvárásai, amelyeket az emberek érdekében támasztott.
Ha valaki nem érti, hogy miért, ahhoz joga van, de akkor inkább kérdezzen, semmint hogy tévtanításba fogjon!
“a keresztény családok gyeremekszámával kapcsolatos ideológikus elvárás is!)”.
Ezek nem “holmi” elvárások, amelyeket a gonosz egyház kitalált, hogy megnehezítse az emberek életét; hanem az Isten elvárásai, amelyeket az emberek érdekében támasztott.”