A Papp válaszol – elhagyott vőlegény, a nők szerepe, kőbe vésett bioetika

Ezen a héten is három “rázós” kérdésre válaszol Papp Miklós – aki jövő héten a 777 OFFLINE vendége lesz, a regisztráció ma indult el az eseményre! Ezúttal a reménykedő vőlegénytől egészen a nők szerepéig jutunk el!

Károly (Brassó)

Menyasszonyom elhagyott, és teljesen igaza volt, mert borzasztó voltam, de ez a törés teljesen megváltoztatta az életemet. Istenhez menekültem, megváltoztam teljesen kívül-belül. Mindennap, tiszta szívemből és örömmel imádkozom érte, meg azért hogy adjon még egy esélyt, hogy valaha együtt lehessünk újra. De néha úgy érzem, hogy egyre távolabb és távolabb van tőlem, pedig én egyre többet és többet imádkozom érte és értünk. Isten segíthet? Van értelme folytatni, reménykedni, vágyódni?

Borzasztóan bomlékonyak a párkapcsolatok, a házasságok, s ez nem jó. Ennek oka lehet mindkét fél részéről a „minden kicserélhető” mentalitás fertőzése, a megújulási küzdelemre való képtelenség, a jó szülői minták hiánya, a hit száműzése az élet perifériájára. De elgondolkodtató, hogy a válóperek 2/3-át a nők adják be.

Mintha a férfiak nem vették volna észre, hogy megváltozott a világ. Mintha a férfiakkal nem lehetne együtt élni.

A régi világban egy nőnek a férje adott egzisztenciát, valamint botrány volt a válás – s így egy nőnek szinte mindent el kellett tűrnie. Ám egy mai tanult, igényes, öntudatos nő nem fog mindent tűrni. Amelyik férfival nem lehet együtt élni, annak hamar kiteszik a szűrét. Én úgy látom, a családok stabilitásáért ma inkább a férfiak a hibásak, nekünk kellene férfiasan megráznunk magunkat, változtatni kell a viselkedésünkön. Sokkal gyöngédebbnek, családcentrikusnak, udvariasnak, elkötelezett hitűnek, kommunikációra képesnek kell lennünk, s tudni kell uralni az agressziónkat, a bántó megnyilvánulásainkat, vagy éppen a bizonytalanságainkat. A nőnek fontos a magabiztosság és a kedvesség.

A jegyesség felbontása egy nagyon komoly intő. Nem jelenti a kapcsolat végét, érdemes küzdeni. Biztosan évek állnak már mögöttetek, értékes ez a kapcsolat, csak úgy nem szabad veszni hagyni. Én mi tennék? Próbálnám bizonyítani a tanulékonyságomat: valóban hibáztam, bánom, de fejlődőképes vagyok. A tanulékonyság egész házasságunkban mindvégig fontos, de különösen a kapcsolat elején. Jómagam is emlékszem, hányszor „tett helyre” a feleségem, mert minden képzettségem ellenére nagy művészet azt megtanulni, hogyan is szeressem úgy a feleségem, ahogy az neki is jó. Alázatosan tanulékonynak lenni a gőgös önfejűség helyett.

Aztán érdemes lehet a múlt jó gyümölcseire közösen ránézni: már vannak jó gyümölcseink, azok már ígéretek lehetnek egy jobb jövő felé. Nélkülözhetetlen egy olyan jövőkép felmutatása, amiben a nő biztonságban érzi magát, ami az ő jövőképének is jó. Keresnék szövetségeseket (testvérei, barátai), akiket diplomáciai közvetítőkként küldhetnék hozzá. Hivatkoznék a megküzdés fontosságára: egy házasságban ezerszer kell megküzdeni a mélypontokkal, s fontos ezt begyakorolni a házasság előtt.

De azt meg kell értened, hogy egy érett nő nem ér rá kísérletezgetni.

Minden emberi küzdelmen túl nélkülözhetetlen az imádság. De az imádságban fontos a kérések sorrendje. Minden imában először magát Istent kérjük ajándékba. Őt magát, a jelenlétét kérjük, nem valamit. Ő legyen jelen velünk, adja jelenlétével a szeretetét, irgalmát, bölcsességét, higgadtságát, hogy tudjunk jól dönteni. Aztán lehetünk konkrétabbak a kérésekben: szeretném ezt a házasságot, szeretném őt. Ez azért fontos, mert nem biztos, hogy házasok lesztek. Isten senkit nem tesz helyettünk szerelmessé. Velünk jön azon az úton, amit döntünk: ha kell, megáldja a házasságotokat, ha kell, megy veled tovább egy másik úton. Most a küzdés ideje van, számíthatsz rá, hogy a seregek Ura is küzd a jó kapcsolatokért!

Attila (Szeged)

Sokszor érzem azt, különösen bioetikai kérdésekben, hogy az Egyház egy kőbe vésett szabályrendszert állít fel, amiben a hívőnek nincsen mérlegelési lehetősége. Gondolok itt például a fogamzásgátlás teljes tiltására, akkor is, ha életveszélyes lenne a terhesség. Vagy az önkielégítés teljes tiltására, akkor is, ha egy orvosi vizsgálathoz kellene a minta. Mit tegyek, ha egy ilyen helyzetben a lelkiismeretem mást mond, mint az Egyház tanítása? El akarom kerülni azt a hibát, hogy csak addig követem Krisztust, amíg az nem túl nehéz. De azt is el akarom kerülni, hogy olyan legyek, mint a farizeus, aki a saját fiát sem húzná ki a kútból szombaton.

Az Egyház erkölcsi tanítása nagyon izgalmas: egyszerre véd, és egyszerre nyitott a tanfejlődésre. Azt védeni akarja, amire a történelem során rájöttünk, amire a Szentlélek elvezetett a biológusokkal, orvosokkal, kutatókkal való párbeszédben. Vannak olyan alapértékek, melyek mindig is kőbe lesznek vésve, s melyekből az Egyház nem enged. Klaus Demmer, német morálteológus úgy mondja: az Egyház a jobb emberség ügyvédje. Szent II. János Pál is beszél arról, hogy az „Egyház útja az emberség útja”. Amikor az Egyház leszúr erkölcsi határokat, azzal senkit nem bántani akar, semmilyen kutatást nem hátráltatni akar, hanem a jobb emberséget védi. Mindenkit óvnék attól, hogy fölényesen lesöpörje az Egyház erkölcsi tanításában a markáns határvonalakat. Amikor belemélyedünk egy konkrét téma boncolgatásába, akkor látjuk elképedve: mennyire komplex a probléma, milyen zsákutcák vannak, milyen sok orvosi és etikai szempontot kell figyelembe venni! A kényes bioetikai és szexuáletikai témákban a Tanítóhivatal a Lélek vezetésére támaszkodik, valamint egy világszínvonalú interdiszciplináris vitát lefolytat a kompetens szakemberekkel – amire egyénenként aligha van esélyünk. Szóval érdemes bízni abban a tanításban, amit az Egyház markánsan tanít.

Ugyanakkor van tanfejlődés és létezik az általános erkölcsi elvek egyetlen szituációra való alkalmazásának is a művészete. Amikor egyetlen ember egyetlen problémájára keressük a választ, s jól elmélyedünk az odavágó szakirodalomban, akkor látjuk, hogy finom állítások lehetségesek. Nem lehet a markánsan meghúzott határok mögé menni (ez a tanítás relativizálását, szituációs etikát jelentene), de lehet finom állítás. Például a családtervezésnél markáns határ, hogy abortív eszközt nem alkalmazhatunk (tabletta, spirál, abortusz), de súlyosan kockázatos esetekben Benedek pápa is javasolta, hogy a gyóntató atyával kell átbeszélni a helyzetet, a nem abortív megoldásokat. A bioetika kényes területein különösen fontos az állandó párbeszéd nem csak orvosokkal, hanem a hozzáértő lelkészekkel is, hiszen a helyzetek egyediek, az orvosi beavatkozások megújulnak, a technika fejlődik – nem is olyan egyszerű az általános egyházi tanítást az egyedi helyzetre erkölcsösen lefordítani. Valahogy észre kellene venni, ahogy az Egyház markáns „betonhátvédként” védi a határokat, ugyanakkor empatikus gyógyítóként, pedagógusként, segítőként odalép a konfliktusos szituációban küzdőkhöz. Persze a médiában jobban látszik ez a markáns fellépés, mint az empatikus odalépés, mert az sokszor láthatatlan, intim csöndben történik.

Nagyon örülök annak a belátásnak, hogy nem akarsz csak addig Krisztus-követő lenni, ameddig könnyű. Jól sejted, hogy a nehezebb úton van előbbre, a szűk kapu vezet az igazi boldogsághoz.

Óriási hazugság, hogy könnyed élettel majd nagyon boldogok leszünk.

Igényességedet szólítanám meg: legyél igényes abban is, hogy elmélyedsz az Egyház finom hangjaiban is. A bioetika, a szexuáletika, a gazdaságetika, a teremtésvédelem, a kommunikációs etika területén nagyon finom és igényes hangokra találhatsz – igényességed így lehet környezeted jótéteményévé is.

Eszter (Tatabánya)

Nagyon sokat olvasok mostanában “konzervatív – katolikus” írásokat arról, hogy a Bibliára visszavezetve a nők feladata a háztartás vezetése, az otthon rendben tartása, a gyermekek nevelése, és ha az otthonán kívül dolgozik valahol, akkor azzal nem követi Isten tervét az életére nézve. Nagyon elgondolkodtatnak ezek a cikkek, mert én katolikus szellemben nevelkedtem, de soha senki nem mondta nekem, hogy felesleges egyetemen tanulnom, szükségtelen munkát vállalnom, mert kizárólag az a feladatom, hogy engedelmeskedjek a férjemnek és gondoskodjak a családomról. Hozzáteszem, semmi problémám nincs azzal, hogy egyszer édesanya legyek, nagyon is vágyom rá, és úgy érzem, a gyerekek kicsi korában szeretnék mindenképpen otthon maradni velük, de nem tudom, hogy most akkor az lenne a helyes, ha még gyermektelen feleségként is itthon lennék? Tényleg ez az Isten akarata az életemre nézve? Nagyon köszönöm előre is.

Az Egyház köszöni szépen, de nem kér címkét: se nem konzervatív, se nem liberális, se nem modern, se nem középkori, se nem… Teológusok, csoportok, egyetemek vállalhatnak jobban hangsúlyokat, de csak a hivatalos Egyház hivatalos tanítása után. Neked is előbb kell ismerni a hivatalos egyházi tanítást, csak azután jöhetnek különböző iskolák. Az Egyházban léteznek konzervatív hangsúlyok, de a szélsőség itt sem jó. A szélsőséges konzervatívizmusnak sok oka lehet: félelem az újtól, uralkodni vágyás másokon, képtelenség a modern tudományokkal való párbeszédre, egyoldalú teológiai képzés, az eddigi biztonságos komfortzóna elhagyásának félelme, de akár gyerekkori szorongás, hamis istenkép is. Én alapvetően sok félelmet sejtek mögöttük, s ahol sok a félelem, ott nincs igazi szeretet (1Jn 4,18).

A nők helyzetét illetően kötelező olvasmány lehet Szent II. János Pál pápa „Mulierim dignitatis” és a „Levél a nőknek” c. írása. Csodálatosan ír arról, hogy a nő misztérium, Isten ajándéka. Valódi társa Ádámnak, nem alávetettje. Üdvözlendő, hogy ma már a nő több szerepet is vállalhat: lehet feleség és anya, dolgozhat munkahelyen, lehet tudós, részt vehet a társadalmi életben, politizálhat, fontos lehet az egyházi közösség és karitász számára, s persze lehet szerzetes is. A pápa különös perszonális érzékenységgel beszél a „női géniuszról”: veszít a társadalom, a közélet, a politika, az Egyház, ha a nők eldugják az érzékenyégünket, ha megfosztanak minket gazdag szempontjaiktól.

Mindenki veszít, ha a női géniusz nem szól a családi, szociális, gazdasági, kulturális témákról.

Amire viszont egy mai nőnek oda kell figyelnie: a liberalizmus nagy hazugsága, hogy mindenféle szerepet ki lehet élni, hogy mindent el lehet érni. Tanulhatsz nagyon sokáig, világutazó lehetsz, aktív szereplője is lehetsz a társadalmi életnek, de el is vonulhatsz egy kolostorba 1-2 évre, szülhetsz is sok gyereket és szakmai karriered is lehet… Ehhez egyetlen élet kevés. A nők számára is megnyílt nagyon sok pálya, de nem kell mindenhová betenniük a kis lábukat, ahol kinyílt egy ajtó. Testreszabottan életpályát kell felépíteni. S itt fontos a stratégiai sorrend: előbb legyen képzés, tanulás (ne leányanyaként szüljön), aztán következhet a családalapítás, a szülés ideje (tisztelni kell a biológia tényeit), aztán a gyerekek önállósodásával bátrabban vállalhat több munkát, többféle szerepet (nehogy a karrier miatt túl késő gondoljon a szülésre), megfelelő időben így vállára vehet szélesebb felelősséget, családon kívüli szerepeket is (pl. kórustag), de léphet előbbre a szakmai karrier lépcsőin, lehet érett vezető. 

Szent II. János Pál pápa azt mondja: „evangéliumi lelkületű nők” sokat tehetnek a közjóért, másokért, az emberséges életért. Minden nőnek ezt kell felépítenie, hogy evangéliumi szellemben ő hol és hogyan tudná a maga női géniuszát bevetni.

November 27-én, szerdán 19 órától a “Papp élőben válaszol”, azaz a 777 OFFLINE vendége Papp Miklós lesz, az esemény egyben könyvbemutató is. Tabuk és megkötések nélkül tehetitek fel kérdéseiteket a rendezvényen, amelyre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

hirdetés