Mi az első dolog, amit keresztényként el akarunk mondani a világnak? Mi az első dolog, amit nagy valószínűséggel nekünk is elmondtak, amikor a kereszténységgel találkoztunk? Hogy ISTEN SZERET! Ezt a két szót végtelenül elhasználtuk már. Olyan sokat hallottuk, hogy már nem is értjük.
Pedig milyen más lenne az élet, ha ezt az egy igazságot magunkévá tennénk! Ha csak az megváltozna, hogy a magukat keresztényeknek valló emberek szívükkel és értelmükkel ezt tényleg megértenék, akkor azt hiszem ez egy egészen más világ lenne. Miért?
Azért, mert ez azt jelentené, hogy az identitásunk legbelsőbb lényegévé az válna, hogy: szeretve vagyunk, el vagyunk fogadva! És ha belegondolunk, mennyi (visszatérő) bűnünk, szorongásunk, félelmünk, belső problémánk származik abból, hogy szeretetre és elfogadásra vágyunk…
Én úgy látom, bűneink, szorongásaink és úgy általában a problémáink oroszlánrésze a lelkünk sebeiből származik. Életünk folyamán megsebeztek minket, mi pedig a sebeinkkel tovább sebezzük embertársainkat. De mi van ezen sebek legmélyén? Tökéletlen emberi szeretet! Ez a sebzettségeink közös oka. Nem tudjuk egymást jól szeretni, és sokszor nem tudjuk egymást biztosítani a feltétel nélküli elfogadásunkról. Gyakran családon belül sem, és ebből származnak a legfájdalmasabb és legnehezebben begyógyuló sebek.
Ezért kialakul bennünk például az önbizalomhiány, vagy különböző szorongások, vagy megbántunk másokat, vagy kihasználjuk egymás testét, vagy féltékenykedünk embertársainkra, stb… ezt a listát még sokáig sorolhatnám.
De az Isten szeret! Az Isten TÉNYLEG feltétel nélkül, visszavonhatatlanul és szerelmesen szeret Téged! Most és a legbűnösebb pillanatodban is!
Minél közelebb kerülünk ennek a megértéséhez, annál inkább elmondhatjuk magunkról, hogy az Isten a biztonságunk. Az identitásunk legmélyén pedig egyre stabilabbá válik az igazság, hogy szeretett és elfogadott személyek vagyunk. És akkor igazából már bánthat bárki – lehet, hogy maga a bántás az adott pillanatban még rosszul fog esni – de semmi nem lesz képes arra, hogy megingasson a lényünk legmélyén, és így új sebeket okozzon nekünk.
Kunszabó Eszter
(fotó: unsplash.com)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás