Interjú

“Sokáig nem beszélt erről senki” – interjú Gera Marinával, az Örök tél főszereplőjével

Sok családi tragédia kötődik a málenkij robothoz, mely közös tabuként nehezedett a magyar társadalomra. Erről a nemzeti tragédiáról állít elsőként emléket az Örök tél című film, melynek női főszereplőjét, Gera Marinát alakításáért Nemzetközi Emmy-díjra jelölték. A színésznővel a díjátadó előkészületeiről, a szakma kihívásairól, és a túlélésért folytatott küzdelemről beszélgettünk.

Először is hadd gratuláljak!

Köszönöm szépen!

Hogy telnek most a napjaid? Az előbb mondtad, hogy kicsit rohanósan.

Igen, most jöttem haza Vilniusból, ahol a film írójával, Köbli Norberttel képviseltük a produkciót annak litván bemutatóján. Aztán tegnap este még részt vettem egy magyar tervező, Merő Péter bemutatóján is, akinek a ruháiból fogok kivinni a díjátadóra. Ez egy könnyedebb témának tűnik, de nagyon fontos, mivel több esemény is lesz, a nyitó ceremónia, a jelölések átadója, amelyeken én szeretnék magyar tervezők ruháiban megjelenni. Egyébként idén a Nemzetközi Emmy-díjátadón a magyar konzulátust kérték fel arra, hogy a nyitó ceremónia magyar színekben legyen.

hirdetés

Ez jelent valamit? Vagy csak egy gesztus?

Találgattuk mi is, hogy vajon jót vagy rosszat jelent ez. Valószínűleg arról lehet szó, hogy most először van magyar jelölés a díjátadó történetében, ráadásul rögtön kettő is. Engem az Örök tél miatt jelöltek a legjobb női főszerepre, a Trezor című filmet pedig a legjobb tévéfilm kategóriában. Úgyhogy amikor megtudtam, hogy a nyitó esemény magyar színékben lesz, nagyon meghatódtam, nem gondoltam volna, hogy ezt még lehet fokozni.  Ettől egy kicsit otthon fogom magamat érezni. Ugyanakkor sok nagy amerikai lap lesz ott, így már most készülök a kérdéseikre. Nagyon oda kell figyelnem majd, hogy mit mondok akár a magyar tervezői ruhámról, akár a hazai filmgyártásról. Bár én csak az alakításommal tudom prezentálni Magyarországot, de természetesen próbálom a jó hírünket is vinni.

Fotó: Hegedüs Márton

Fotó: Hegedüs Márton

Fontos neked, hogy a magyar filmipart jó színben tüntesd fel?

Persze. Egyébként a jelölések fényében elmondható, hogy nem szorul rá. Tulajdonképpen ez a magyar színészekre nézve is egy óriási elismerés, hiszen azt jelenti, hogy tudunk érvényesülni a nemzetközi piacon. Persze eddig is voltak nagyon szép díjak és jelölések, de az Emmy a legrangosabb, amit egy tévéfilmmel el lehet érni. Úgy is hívják, hogy a tévés Oscar.

Álmodozott erről az a kétéves kislány, aki színésznő akart lenni?

Igen. Én mindent erre tettem fel, és nagyon régóta vágytam egy film főszerepre. Úgyhogy nagyon sok szempontból ez nekem egy első. Bár régóta a pályán vagyok, de a nagyközönség ezzel a szereppel ismer meg leginkább. Kétéves korom óta szerettem volna színésznő lenni, és tizenegy éve végeztem a Színművészetin, ez az első filmes főszerepem. El lehet képzelni, hogy ez milyen hosszú idő volt a számomra.

Nehéz időszak volt? Gondolom mindenki elképzeli, hogy kijön az egyetemről és minden lehetőség az ölébe fog hullani.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, mivel mindig volt munkám. Ez egy kis ország és egy nagyon kicsi piac. Sajnos sok tehetséges kolléganőmnek nincsen elég munkája. Én először egy független színházhoz szerződtem, majd szabadúszó lettem, ami bár az én választásom volt, de egy nagyon nehéz dolog. Úgy is szokták mondani, hogy van a szabadúszás és a szabadon haldoklás. Nekem sikerült úsznom, de nagyon nehéz volt, mert nem állt mögöttem egy színház, akinek a gyermeke lettem volna. Azonban én mindig tele voltam munkával, és nem éreztem magamat sosem sikertelennek. Most csak a jelölés után tudatosult bennem, hogy eddig nem nagyon szerepeltem a magazinokban, nem vagyok egy „termék”, ami nem feltétlenül baj, de sokak szemében eddig nem is léteztem. Volt, aki meg is kérdezte tőlem, hogy hol voltam eddig?

Mi változott a jelölés óta?

Nem lettem ettől jobb színész, de rosszabb sem. A legjobb hozadéka a jelölésnek az lenne, ha adna egyfajta magabiztosságot és megnyugvást. A barátaim azt kérdezték, hogy ugye most már elhiszem, hogy jó vagyok? Azt eddig is elhittem, hogy a pályára való vagyok, különben nem csináltam volna. Úgy nehéz úszni, ha az ember nem hiszi el, hogy tud. Tehát egy hatalmas eufória és öröm van bennem, ami furcsa módon keveredik egy kis szorongással a díjátadó közeledtével. Ott motoszkál az emberben a kérdés, hogy ha nem nyerek, akkor vajon megint érdektelenné válok? Ezek nagyon ambivalens érzések, mert bár jelenleg senkivel sem cserélnék, de a szorongás is bennem van.

Fotó: Hegedüs Márton

Fotó: Hegedüs Márton

Térjünk rá a filmre. Több külföldi fesztiválon is képviselted az Örök telet. Milyen volt a fogadtatása ezeken a bemutatókon? Át tudták érezni ennek a történelmi tragédiáját?

Sokat beszélgettünk erről Köbli Norberttel és a rendezővel, Szász Attilával. Nagyon meglepődtünk, nem gondoltuk volna, hogy Magyarországon kívül ez így tud majd érvényesülni. Először Berlinbe kísértem el a filmet, ahol az a szabály, hogy aki filmmel érkezik, az zsűritag, és egy titkos szavazás során döntünk. Ott nyertünk, ami egy óriási szakmai elismerésnek számít. Egy kis teremben vetítettük le a filmet, és az emberek zokogtak, majd az est folyamán végig ölelgettek engem, a fesztivál alatt pedig végig erről beszéltek. Arra jöttem rá, hogy egyrészt nem tudtak ezekről az eseményekről, amiket filmre vittünk, másrészt én elmondtam, hogy ez az első film, ami emléket állít a Szovjetunióba elhurcolt magyaroknak. Ez egy tabu volt, nagyon sokáig nem beszélt róla senki. Ezzel nagyon sokan tudtak azonosulni, hiszen rengeteg történelmi tabu van minden nemzet életében. Sokan inspirációt kaptak arra, hogy feldolgozzák a hasonló nemzeti történeteiket. Ugyanakkor a film személyessége is sokakat megérintett, az anyai ragaszkodás számomra a mai napig egy fontos emléke a filmnek.

Az anyaság témája ennyire fontos volt neked?

Igen, számomra ez volt a film egyik kulcsa a hit mellett. Ahhoz, hogy én nagyon erősen tudjak hinni abban, hogy hazajutok, először fel kellett építenem magamban azt, hogy mit veszíthetek. Azt mindenki el tudja képzelni, hogy milyen az, amikor otthon várnak, és nem láttuk már egy ideje a szeretteinket. De ez a film nem erről szólt, hanem arról, hogy egyáltalán nem vagy biztos abban, hogy viszontlátod a családodat, a gyermekedet.

Hogyan tudtál készülni erre a szerepre?

Megpróbáltam beépíteni az előbb elmondott folyamatokat az idegrendszerembe, hogy a forgatásra már teljesen át tudjam élni, és úgymond „ne kelljen majd játszanom”. Művészi szempontból nagyon nagy dolgok történnek ebben a filmben, nem hétköznapi konfliktusok, hiszen elszakítanak a lányomtól. Amikor elviszik Irént a málenkij robotra, és ott szembesül azzal, hogy mi vár rá valójában, arra rá lehet csodálkozni. Azonban azt, hogy van egy családom, hogy elveszíthetem a lányomat, már előre fel kellett építenem magamban. Ez nem volt könnyű, nagyon érzékeny és kiszolgáltatott voltam ebben az időszakban.

Fotó: Hegedüs Márton

Fotó: Hegedüs Márton

Többen jelezték neked azt vissza már a pályafutásod során, hogy femme fatale, azaz végzet asszonya típus vagy. Ebben a filmben azonban pont az ellenkezője jelenik meg. Sőt, amikor megérkezel a táborba elkezd a nőiességed leépülni, átalakulni, szinte megfosztanak tőle. Nőként ezt hogyan élted meg?

Elég büszke vagyok arra, hogy sikerült kitörnöm ebből a skatulyából, azonban most meg Irén karakterével azonosítanak. Szeretnék olyan színész lenni, aki át tud mindig alakulni. Sok szempontból ez viszont nehezebb, mert így a rendező nem tud téged bekategorizálni. Most mindenki visszafogottnak és szerethetőnek gondol, de korábban a színházban csak temperamentumos, határozott, sőt, gonosz karaktereket játszottam. Ezzel a szereppel nekem az is volt a célom, hogy át tudjak alakulni, el tudjak játszani egy másik nőt, a vásznon megváltozzon a kisugárzásom. Irén egy nagyon visszafogott nő, nem sokat beszél, kicsit kívülálló is, a többiek ki is kezdik az elején emiatt. Talán azért is olyan zárkózott, mert a férje a háborúban van, és sejti is már, hogy nem fog visszajönni, ezért bezárta az életének ezt a részét, belekeményedett ebbe. Ehhez képest nyílik ki ő, néz más szemmel egy férfira, és barátokat szerez.

A vallási vonal eléggé hangsúlyos szerepet kapott a filmben, hiszen Irén egy evangélikus lelkész lánya. Te tudtál a vallási vonalhoz kapcsolódni?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert mindenki hisz valamiben, én is, de ezt nagyon fel kellett erősítenem. Egyébként erre már utaltam, hogy a nagyon materiális dolgok miatt felépítettem ezeket az érzéseket, és tényleg volt egy pontja a forgatásnak, amikor elhittem, hogy nem jutok haza. A film egyik kulcsjelenete is ehhez kötődik, amikor bejelentik, hogy hazamehetnek és Irén a többiektől tudja meg, hogy nem tudni ez mikor következik be. Ez az őrjítő ebben, és ehhez kell a hit. A haláltáborokban a zsidókat megölték, de a málenkij robotban egyszerűen hagyták őket meghalni. Aki elég erős volt hozzá fizikailag és lelkileg, az reménykedhetett benne, hogy valamikor hazatérhet, de ez is olyan bizonytalan volt. Ha megmondják nekem, hogy hány évig leszek börtönben, vagy a munkatáborban, akkor tudom, hogy annál nem többet. De ha azt mondják, hogy lehet örökre itt leszel, akkor nincs miért túlélni, és itt jön be a hit. Erősnek lenni, hinni, életben maradni azért, mert talán egyszer hazajutok. Ezzel kapcsolatban zajlik egy párbeszéd a férfi főszereplő, Rajmund és Irén között.

Rajmund azt mondja, hogy: Mi már innen nem megyünk haza.

Irén pedig erre azt válaszolja, hogy: Ezt nem maga dönti el. A Jóisten.

Rajmund pedig erre azt mondja: A Jóisten nincs itt. Csak maga van meg én.

Akkor Irén megérti, hogy ez rajta múlik, mégis a hite segít neki, közvetlenül még a Biblia is. De nem a saját élete miatt akar túlélni, hanem a gyermeke miatt. Van a filmnek egy pontja, amikor Irén úgy érzi, hogy Isten elhagyta őt, onnantól fogva a bizalmát és a hitét Rajmundba veti. De az ereje végig abban rejlik, hogy egy nagyon vallásos nő, és sokkal egyszerűbb hinnie mint másoknak, és ez segíti őt abban, hogy túlélje. Akkor is, amikor azt hitte, hogy Isten elhagyta. Ahhoz kell a legnagyobb hit és erő, hogy elveszítsd a szeretteid. Rajmund mondja is neki, hogy ahhoz, hogy túlélje, el kell felejtenie mindenkit. Irén félig megfogadja ezt a tanácsot, hiszen elfelejti a családját, de csak azért, hogy egyszer viszontláthassa őket. Ehhez pedig makacsul kell hinni.

 

 

Frissítés: Az alábbi linken még pár napig elérhető az Örök tél című film.

Tekintse meg a filmet ITT.

Még nem érkezett hozzászólás