Advent idején sok helyen idézik Pilinszky János Advent című művét, ami lehetőséget ad újra és újra elmerülni mondanivalójának mélységeiben. Az advent felénél járva, már kissé belefáradva a készülődésbe, és látva a még előttem tornyosuló rengeteg teendőt, különösen megragadott az a gondolat, hogy mit is jelent megszentelni az adventi várakozást.
Így december közepén már mindenki készül valamilyen szinten a karácsonyra. A gyermekek izgatottan várják, mit fognak kapni, a felnőttek rohangálnak, vásárolnak, díszítenek, csomagolnak. Az asszonyok fejében már nagyjából összeállt az ünnepi menüsor, és talán az is, hogy milyen ütemezés szerint készítik el a finomságokat.
Karácsonykor igyekszünk „hangulatot” teremteni, ebben segítenek a díszek, a fények és illatok, a meglepetések és az ételek. Anyukaként sok mindenről gondoskodunk, így karácsony előtt meg – a Gondviselő szeretet földi angyalaiként eljárva – különösen sok a dolgunk. Minden erőnkkel arra törekszünk, hogy tökéletes ünnepet varázsoljunk, hogy gyermekeink arcára mosolyt csaljunk, örömteli és békés ünnepet tölthessünk egymással.
hirdetésDe milyen is a tökéletes karácsony?
Amikor gyermekünknek születésnapja van, mi, anyukák is mindig visszaemlékezünk arra a napra, amikor megszületett. Tekintsünk csak vissza kicsit az első karácsonyra, Jézus születésének körülményeire. Amikor Mária várta Jézust, a szülés előtt nem sokkal jött a hír, hogy mindenórás várandósan útra kell kelniük Betlehembe. Ott kellett hagynia a biztonságos otthont, ahol bizonyára minden elő volt készítve a gyermek fogadására. Menni kellett. Nemrég olvastam egy csodálatos, Jézus születéséről szóló elmélkedést Kerkai Jenőtől. Ebben így ír Mária és József Betlehem felé tartó útjáról:
„De tudták azt, hogy az ő útjukat ugyanaz a kéz irányítja, amely a csillagok útját kísérte. Nem tudjuk, hol volt mélységesebb béke, abban a decemberi ragyogó éjszaka csillagvilágában-e, vagy a Szűzanya, Szent József lelkének mélységeiben. […] Csak annak lehet ilyen békéje, aki biztosan tudja, hogy az útja nem vak sors, nem véletlen út, hanem annak a tanítása, akit szíve alatt hordott ezen az úton a Szűzanya: Mennyei Atya, a te gondviselésed kormányoz mindent.”
Megváltónk születése előtti napok számukra tele voltak bizonytalansággal. Mikor indul meg a szülés? Lesz-e szállásuk, ha odaérnek?
Mégis, a Gondviselésbe vetett teljes és feltétlen bizalmuk békével ajándékozta meg őket.
Ez volt az első karácsony valósága. Mi hogyan készülünk a karácsonyra? Vásárolunk, takarítunk, rohanunk, idegeskedünk, hogy minden tökéletes legyen. Hol van az a béke, mely az első karácsonyt jellemezte?
Minden előkészület ellenére sokáig meglehetősen üresnek éreztem a karácsonyokat, pedig látszólag minden megvolt: ajándék, családi együttlét, eszem-iszom. Mindig az volt az érzésem, hogy valami hiányzik. Nem volt teljes az ünnep. Mióta azonban igyekszem egyre jobban az Úr jelenlétében élni az életem, és Vele együtt járva megélni az egyes élethelyzeteket, már tudom, mi volt a gond. Karácsonykor sokáig elfeledkeztem az Ünnepeltről. Persze, emlegettük a Jézuskát, voltunk templomban, de valahogy nem volt az igazi.
Természetesen az ünnepi készülődéssel nincs baj, ezekre is szükség van ahhoz, hogy ki tudjuk fejezni szeretetünket családtagjaink, szeretteink iránt. Viszont nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak a körülményeken dolgozzunk karácsonykor, hanem az adventi várakozásban készüljünk lelkiekben is, építsük a kapcsolatunkat az Úrral az imádságban és a Vele való együtt-lét csendjében is. A sok teendő közepette álljunk meg néha egy kicsit és akár hétköznap is
menjünk be Hozzá a templomba, kicsit megpihenni Nála, kicsit csendben lenni, és csak hagyni, hogy Ő szeressen miket.
Számomra az imádság az a megtartó erő, mely segít kitartani a nehezebb időszakokban. Ha olyan élethelyzetben vagyok, amikor úgy érzem, a saját erőm gyengül, másokat is meg szoktam kérni, hogy imádkozzanak értem. Szerintem igazán gyönyörű, amikor imában hordozzuk egymást, és a kegyelmi térben kapcsolódunk össze. Hiszen Jézus is azért öltött emberi testet, hogy megváltsa a bűnbeesett emberiséget, és újra részesedhessünk az istengyermeki életben. Ennyire szeret minket, és azt kéri, hogy mi is így szeressük egymást. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
„Mi is a világ megváltásának útja?” – kérdezi Kerkai Jenő elmélkedésében. „Hát itt nem kiált, hanem valósággal szívszaggatóan belénk nyilall mind a két programpont, hogy így kell kezdeni krisztusi úton az emberi lelkek meghódítását: betlehemi szegénységben és betlehemi megaláztatásban. […] Jézus sorsát nem tekintjük-e magunkénak? Így ivódik bele Jézus szemléléséből a mi lelkünkbe az ő szelleme.
Így alakul a mi szívünk, így lesz igazi apostoli szív és lélek bennünk.”
Figyeljünk oda a készülődésben, a várakozásban és az ünneplésben is, mire akar tanítani minket Megváltónk születése. Szenteljük meg várakozásunkat! Töltsünk időt imádsággal, tisztítsuk meg lelkünket a szentgyónásban, fogadjuk Őt az Oltáriszentségben, és kérjük a Lélek világosságát, hogy amire várakozásunk véget ér, és eljön karácsony ünnepe, arra idén egy kicsit közelebb kerülhessünk a Megtestesülés misztériumához.
Kissné Berta Rita
Borítókép: pexels.com
hirdetés
