2019. 10. 31.

Véget ért a közös böjtünk

A mai nappal véget ér a közös böjtünk! Tavalyhoz hasonlóan, idén Október elején is böjtbe kezdtünk Veletek, az olvasóinkkal. A lemondások célja ezúttal is családtagjaink megtérése volt.  A felhívást és a csatlakozás módját itt visszaolvashatjátok.

Nem is hittünk a szemünknek, mikor egy nappal a böjt indulása előtt már több, mint 1000-en csatlkoztatok! A böjt végére pedig – hiszen menet közben is be lehetett szállni – az 1700 főt is meghaladtuk.

Nagyon megható volt egész hónapban olvasni a tagok bejegyzéseit, kommentjeit. Kézzel fogható volt a szeretet egymás, és azok irányába, akikért az imák felszálltak. Bátorítások a nehéz pillanatokban és a bukdácsolások után, lelkesítő tanúságtételek, istenélmények és személyes imák megosztása, ezzel telt a hónapunk együtt. Személy szerint is elmondhatom, hogy végig éreztem a közös ima megtartó erejét. Közösen annyival könnyebb volt a kísértésekkor talpon maradni, mint amikor egyedül próbálkozunk.

 

Kedves böjtölő társaink!

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, köszönjük az odaadásotokat, lelkesedéseteket, az imáitokat és azt, hogy megosztottatok velünk egy darabot a szívetekből! Őszintén remélem, hogy a személy, akiért felajánlottátok a hónapot, megismeri az Istent! Ne feledjétek, hogy akárhogy is alakul az éppen aktuális helyzet, nincs feleslegesen elmondott ima, Isten hallja a könyörgéseiteket. Benne bízzatok és reméljetek továbbra is, Ő óriási szeretettel keresi az utat mindenkihez,  ahhoz is, akiért böjtöltetek!

Jövő októberben folytatjuk! 

Kunszabó Eszter

Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás