2019. 10. 16.

Megbocsátani tudni kell! – Révész Szilvia gondolatai

Révész Szilvia szerint a megbocsátás nem egy érzés, hanem döntés. Az érzések talán sosem fognak megérkezni, hiszen fájdalmat okoztak nekünk, amit az idő sem fog magától megoldani. Lelkigondozói tapasztalatai alapján állítja, ha meg akarunk bocsátani, akkor úgy is imádkozzunk!

Istenhez intézett szavaink sokat elárulhatnak arról, hol tartunk a megbocsátás útján. A népszerű előadó így ír erről Hamu helyett fejdísz című könyvében:

Uram, segíts, hogy megbocsássak. 

„Kérheted a segítséget, és biztos lehetsz benne, hogy Isten segíteni is fog. Sőt már minden segítséget megadott ahhoz, hogy megbocsáss. De ha csak eddig jutottál, még nem vagy a célnál.”

Uram, meg akarok bocsátani neki/szeretnék megbocsátani.

„Igen, ez is egy igaz ima lehet, ha őszintén vágysz a megbocsátásra, ez azonban még csak a kezdet. Ha meg akarsz bocsátani, tedd meg! Ne csak a szándékig juss el, hanem a konkrét cselekvésig is!”

Uram, te látod, hogy mit tett velem, milyen önző, kegyetlen, igazságtalan volt…

„Fontos, hogy beazonosítsd az esetet, amelyet szeretnél lerendezni, de nem biztos, hogy célszerű most újra végiggondolni minden dimenzióját és elmerülni a részletekben, hiszen éppen elengedni készülsz ezeket a terheket.”

Az ilyen jellegű imádságok helyett hozz egy döntést, és imádkozz is így: Uram, eldöntöttem, hogy megbocsátok. Mondd el, hogy miért döntöttél így és kérd Isten bocsánatát a haragos és akár gyűlölettel átítatott gondolataid miatt, valamint kérd Isten szabadítását és a sebeid gyógyulását. 

„Azzal, hogy elengeded az adósságot, átadod Isten kezébe a bosszú jogát, és az igazság helyreáll az életed ezen területén. Ez megnyugvást hoz az érzelmeidben is, hiszen a haragodat, fájdalmadat, bosszúvágyadat is átadod Istennek.” – írja könyvében a népszerű előadó.

A 777 OFFLINE októberi vendégével, Révész Szilviával személyesen is találkozhatsz október 21-én hétfőn a Szent Imre Gimnáziumban. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További részletek és a regisztrálás menete ITT.

 

Az idézett részlet megjelent Révész Szilvia: Hamu helyett fejdísz – Élj a múlttól szabadon! című könyvében, a Harmat Kiadó gondozásában

777 OFFLINE Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás