Az ima csodatévő ereje

Isten igenis képes csodát tenni bármilyen helyzetben legyünk is – erről szóló, igazán bátorító vendégírásunkat osztjuk most meg veletek! 

Megérkezett újra az ősz és vele együtt sajnos az ilyenkor előbukkanó betegségek is. Megfázás, láz, mindenféle vírusok támadnak meg ilyenkor minket és bizony nagyon sokunkat egy időre ágyba döntenek. Én sem voltam kivétel. Az első hullámon még úgy ahogy átvergődtem, de egy hétfői napon bizony legyőzött a kórság. Otthon maradtam tehát, szedtem a gyógyszereket, olykor mozdulni sem volt erőm. Ültem a székben és böngésztem az internetet, azt gondolván, hogy mi mást csinálhatnék.

A lázcsillapító segített, délelőtt egész jól éreztem magam, még boltba is el tudtam vánszorogni, hogy vegyek egy kis sós rágcsálnivalót, ami állítólag ilyenkor segít. Hazaérve visszahuppantam a székem által nyújtott komfortba és folytattam a délelőtti videózást egy csomag ropi és keksz társaságában. Majd elmúlik, gondoltam magamban, csak ki kell várni.

Délutánra aztán gyengült a lázcsillapító hatása és hirtelen megemelkedett a lázam.

hirdetés

Rám is tört az ilyenkor már megszokott erős remegés.

Gondolkoztam, hogy bevegyek-e még egy szem gyógyszert. Végül is vettem be, de tudtam, hogy már késő, úgy is több tíz perc, mire hatni kezd. Éreztem, hogy egyre jobban fázok és ezzel egy időben egyre jobban remegtem is. Semmi kedvem és erőm nem volt megmozdulni.

Hirtelen eszembe ötlött valami:

Jézus is borzasztóan szenvedett a Getszemáni-kertben, kimondhatatlanul jobban, mint most én.

De ez a gondolat mégis megerősített. Egyre emelkedő lázzal próbáltam magamba mélyedni és az ugrott be, ahogyan Jézus imádkozott: “Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.” Késztetést éreztem, hogy én is imádkozzam. Valahogy erőt vettem magamon, letérdeltem az ágyam szélére és ugyanígy imádkoztam, mint Jézus.

Amint kimondtam az utolsó szót, a remegésem abban a pillanatban elmúlt.

Megijedtem. Aztán meglepődtem és magam elé bámulva csodálkoztam. Ez nem lehetett a gyógyszer hatása, hiszen még csak most vettem be és ilyen hirtelen nem is képes hatni. Pedig számottevően jobban éreztem magam, mint pár másodperce. Lelkem mélyén már tudtam mi történt, de a tudatomig csak lassan jutott el. Amint felfogtam, hogy csoda történt, elkezdtem könnyezni és lehajtottam a fejem. Nem mertem felnézni vagy megszólalni, a tenyerembe temettem az arcomat. Megrendült lélekkel egyszerre éreztem bűntudatot és hálát.

Ki vagyok én Uram, hogy ilyen csodajelet küldesz nekem?

– gondolkoztam magamban, hiszen keresztényként egyértelmű volt számomra, hogy ami történt nem volt véletlen.

Kis idő múlva felálltam és akaratlanul is körbenéztem, mintha keresném azt, aki segített. Egyedül voltam a szobámban, de tudtam, hogy mégsem vagyok egyedül. Tudtam, hogy Isten volt az, aki megerősített engem, üzenve ezzel, hogy a betegségben, a gyötrelemben sem hagy el. Pár perc után ugyan visszatért a korábbi hidegrázás, de már nem foglalkoztam vele annyira. Lélekben még egyszer felidéztem a Getszemáni-kertben történt eseményeket és megértettem, hogy Jézust sem szabadította meg az Atya a szenvedéstől, a kereszthaláltól, de megerősítette őt és vele volt. Tudtam, hogy nekem is végig kell szenvednem ezt a betegséget, de belül mégis boldog voltam, hogy ilyen csodálatos jelet kaptam a Jóistentől.

Nagy Bence

Kép: pixabay.com 

hirdetés