2019. 09. 05.

Találjuk meg saját Kalkuttánkat

Biztos sokunkkal előfordult már, amikor elgondolkodtunk, hogy lehetnénk olyanok, mint mondjuk Teréz anya. Érdekes, de ő inkább arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy ne olyanok legyünk, mint ő. Viszont azt fontosnak tartotta, hogy mindannyian találjuk meg saját Kalkuttánkat…

A nyugati kultúrában klisévé vált, hogy azt mondják „én nem vagyok Teréz anya”. Ezt általában olyan rendkívüli jótékony cselekedetekre szokták válaszolni, amiben azt szeretnék kifejezni az emberek, hogy ők soha nem tennének ilyet. Furcsa módon Kalkuttai Szent Teréz anya pontosan egyetértett ezzel a kijelentéssel és ő is azt szerette volna, hogy az emberek ne olyanok legyenek, mint ő, hanem inkább, hogy Isten egyedi akaratát valósítsák meg életükben.

Ezt talán a legjobban az alábbi gondolata fejezi ki:

„Amit én meg tudok tenni, azt te nem. Amit te tehetsz, azt én nem tudom. De együtt, közösen valami szépet tudunk csinálni Istenért.”

Ezzel azt szeretné kifejezni, hogy minden személynek megvan a helye a világban és csak nagyon kevés embernek kell mindent eladnia és Kalkuttába költöznie, hogy segítse a szegény embereket. Valójában Teréz anya azt tanácsolta, hogy inkább kerüljük az ehhez hasonló kivonulást a világból. Ugyanis inkább arra buzdította az embereket, hogy „találják meg a saját Kalkuttájukat”.

hirdetés

„Maradj, ahol vagy és találd meg ott, a saját Kalkuttádat! Keresd meg a betegeket, a szenvedőket, a magányosokat, bárhol is vagy. A saját otthonodban, a családodban, munkahelyeden vagy az iskolában.

A világ minden táján megtalálhatod Kalkuttát, ha kinyitod a szemed.

Bárhová is mész, találsz olyan embereket, akik nemkívánatosak a társadalomnak, akiket elutasítanak, kitaszítanak és teljesen egyedül hagynak.”

Teréz anyának ez a gondolata nem azt jelenti, hoy mentesít bennünket a szegények segítésétől, hanem, hogy kihívást jelent az, hogy megvizsgáljuk helyünket a világban. Mindannyian egyedi ajándékokkal és talentumokkal rendelkezünk, amelyeket a közösség, a társadalom javára kell felhasználnunk. Lehet, hogy nem foglalkozunk naponta betegekkel, vagy hajléktalanokkal, viszont minden helyzetben, amikor velük találkozunk, keresztény lelkülettel kell feléjük fordulnunk.

Tehát ha úgy érzed, hogy soha nem lehetsz Teréz anya, az egy jó dolog! Nagyon kevés ember kap olyan egyedüli hivatást, mint ő. Azonban kaptunk tőle egy olyan felhívást, hogy keressük meg saját Kalkuttánkat és találjuk meg azt az utat, ahogy segíthetünk a szegényeken és szenvedőkön a saját környezetünkben. Megtehetjük azt, amit más nem tesz meg. Még Teréz anya sem tudott megtenni néhány dolgot, amit mi megtehetünk.

Mindenki különleges és egyedülálló, így amikor közösen egy jobb világ építésén dolgozunk, akkor „valami szépet tudunk csinálni Istenért…”

 

Forrás: Aleteia

Fotó: katolikus.ma

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás