Blog, Martí Zoltán

Hal az autón!

Arra bátorítalak, hogy ha van autód, akkor használd arra is, hogy tanúságot tegyél Krisztusról! Ennek egyik legnépszerűbb módja egy kis matrica – nagy jelentéssel! 

Amikor négy évvel ezelőtt megvettem életem első – és egyetlen eddigi  – autóját, akkor az egyik legelső dolgom az volt, hogy egy “halacskát” tettem a csomagtartójára. Egy jelet, amelyet sokan nem is értenek – a gyakori kérdéseknél például volt aki azt hitte, hogy ennyi hobbihorgász van Magyarországon…

Pedig a hal a keresztény szimbolikában Jézus Krisztust jelenti, ami egy ógörög nyelvű szójáték következménye. Ugyanis a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása (ιχθυς, ichthüsz) görögül „halat” jelent. 

Ezért az emberek egyfajta tanúságtételként teszik az autójukra:

hirdetés

tanúságot téve arról, hogy számukra Jézus a megváltó.

Voltak olyan feltételezések is, miszerint a hal egy egyfajta jelzés súlyos baleset esetén, hogy az emberhez hívjanak papot. Ez nem túlságosan valószínű, hiszen a hatóság emberei nem szokták körbejárkálni az autót matricát keresve, szerencsére inkább a sérült ellátásával foglalkoznak, de egészen biztosan volt már példa arra, hogy valakiről innen tudták meg, hogy keresztény, és ezért értesítették Isten szolgáját.

Több indokot is fel tudnék sorolni, hogy miért ajánlom mindenkinek, hogy helyezze el a jelképet a gépjárművén – amelyet már taxin is láttam -, de most csak 3 okot sorolok fel:

1. Mert tanúságot teszel Jézusról!

Profánul hangzik, de az előadásaim során gyakran tapasztalom, hogy nagyon komoly dilemmát és problémát jelent számunkra a kereszténységünk felvállalása.  Tényleg mindenre büszkék vagyunk: arra is, ha éjszaka közepén felkelünk, mert akkor mutatnak be egy új részt a kedvenc sorozatunkból, arra is örömmel gondolunk és osztjuk meg a világgal, hogy épp mit főztünk, hogy kivel találkoztunk. Életünk minden rezgését megosztjuk – kivéve a hitünket. 

Pedig Jézus eléggé világosan fogalmazott – és ez egy elég “win-win” szituáció: “Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.”

Nyilván Jézus nem pont arra gondolt kétezer évvel ezelőtt, hogy ragaszd lelkesen az autódat, de arra igen, hogy tegyél róla tanúságot és valld meg őt az emberek előtt. Főleg ha ez nehezen megy közvetlen módon, ha a barátaid előtt nem tudsz gördülékenyen beszélni a hitedről, akkor ez is egy remek lehetőség a tanúságtételre. 

Gondolj bele: ha csak egy ember rákeres az interneten – és tudjuk sokan teszik – erre a motívumra és Jézus nevével találkozik, már segítettél az örömhír terjesztésében! Apró, de fontos lépések ezek! 

2. Mert felemelő érzés más keresztényekkel találkozni

“Jééé, ő is kitette a halat a kocsijára!” – napi, vagy heti szinten szoktam így felkiáltani magamban vagy félhangosan a kocsiban ülve, miközben megpillantom, hogy az előttem araszoló autón is ott van a keresztény jelkép. És abban bízom, hogy az én kisautóm hátulján lévő matrica is ilyen örömöt tud kiváltani a keresztény testvéreimből. 

Felemelő azt megtapasztalni, hogy sokan vagyunk! Hogy nem vagyok egyedül ebben a városban, aki örömmel tesz tanúságot Jézusról, arról hogy fontos a hit, és azok az értékek, amelyeket magaménak vallhatok. 

Nekem mindig feldobja a napomat, amikor a “testvérem” megy előttem, és ilyenkor gyakran elmondok egy rövid fohászt is érte – ezt matrica nélküli autóknál is ajánlom! Milyen jó érzés, hogy lehet értem is mondd valaki épp egy fohászt:

olyan jó lenne, ha ez a matrica annak is a jele lenne, hogy imádkozz a másik autóban ülőkért.

3. Mert felelősséggel jár!

Ez elsőre komolytalannak tűnik, de nagyon is fontos: ha hal van az autódon, akkor tanúságot teszel a hitedről, arról hogy Krisztust követed. És ha ez így van, akkor nem járathatod le Krisztus nevét mindenféle rossz döntéssel: artikulálatlan üvöltözéssel, felesleges dudálásokkal, szemétkidobással. Valamint szuper, hogy Krisztust követed, de a sebességhatárok betartásával tedd ezt meg kérlek! 

Mi keresztények a szeretetre lettünk meghívva, és akármilyen fura is, de az autóvezetésben ennek ugyanúgy kell látszódnia. És nagyon fontos, hogy ez nem egy jámbor balekságot jelent! De előzékenységet, kulturált vezetést, másokra való odafigyelést kifejezetten igen! 

Tegyél tanúságot a hitedről, és tedd ki a halat az autódra!

Hamarosan találkozunk az utakon! 

Martí Zoltán

Fotó: holyshop, Christianpost – a kép illusztráció, nem a szerző autója 🙂 

Még nem érkezett hozzászólás