2019. 07. 29.

A balatoni csoda

Egy különleges dicsőítés története a Balatonon!

Balatonföldvár, szerda este. Rövid nyaralásunk első napján a kedvesemmel épp a csodálatos naplementében gyönyörködtünk. Én, aki szinte megszállottan szeretem a narancssárgába öltözött eget, még soha nem láttam talán ilyen szépet: a magyar tenger is átvette a ragyogást, miközben egy vitorlás úgy andalgott a tavon, mintha csak azt sulykolná, hogy ez nem is a valóság, hanem egy festmény.

Amikor már azt gondoltam, hogy egy Coelho-regény túsza vagyok, egy jól ismert dallamot hallottunk meg a hátunk mögött lévő ház tetejéről. Először nem is voltunk biztosak benne, annyira váratlan volt, ezért még jobban füleltünk, és akkor már kristálytisztán hallottuk az éneket: “Ez a hús-vér templom, csak Érted épült….”

hirdetés

Pintér Béla “klasszikus” dicsőítő dalát fiatalok gitározták és énekelték, mi pedig gyakorlatilag gondolkodás nélkül elkezdtük keresni őket. A legfurcsább az volt, hogy a lehető legtermészetesebb módon léptünk be a feltételezett épület kertjébe: mint akik ismeretlen testvéreiknél tesznek látogatást, de pontosan tudják, hogy Valaki összeköti őket. Ez az a Krisztusban lévő összetartozás, amely gyakran hiányzik az életünkből! 

A kertben lévő fiatalok pedig nem kérdezték, hogy miért érdekel bennünket a különleges zene. Készségesen, a lehető legtermészetesebb módon kísértek fel minket az épület tetejére, ahol 6-8 fiatal egy hatalmas könyvet lapozgatva énekelt. Az elkövetkező percekben pedig együtt dicsőítettük Istent a dalokkal, ismeretlenül, és mégis jól ismerve a másikban lévő érzést és a Mindenható felé lévő hálát. 

Hálásak vagyunk és köszönetet mondunk a Wáli István Református Cigány Szakkollégium diákjainak a nyitottságukért és azért az élményért, amelyet közösen átélhettünk. Hogy van szebb élmény is a naplementénél: Isten közös dicsőítése!

Martí Zoltán

 

Neked is van hasonló történeted? Akkor örömmel várjuk írásodat az info@777blog.hu címre!

Blog Martí Zoltán
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás