Szemle

Jól kereső bankárból afrikai misszionárius

Rédei István a Szeretet Misszionáriusai nevű szervezet tagjaként Afrika legszegényebb országaiban önkénteskedik. Ezt a hivatást önként vállalta, pedig jól fizető banki állása volt, amit hátrahagyott azért, hogy másokon segítsen. Példamutató életútjáról a baon.hu oldalnak adott interjújában mesélt.

„Ha elég keményen dolgozol, akkor keményen is szórakozol, főleg, ha egyedülálló fiatalember vagy. Márpedig jó eséllyel az leszel, mert ilyen teljesítmény mellett nincs időd a magánéletedre. Nekem maga az élet volt, amit a Wall Street farkasában láttunk DiCapriótól. Azt az életet azonban nem lehet hosszú távon fenntartani. Két végéről égettem a gyertyát, és gyorsan leégett.”

A bankos élet után kisebb kényszerpihenő várt Istvánra, ami tulajdonképpen, ha nem is rögtön, de megváltoztatta az életét.

„Adott az Isten egy kis időt, hogy átgondoljam a folytatást. Ebben a három hónapban született meg valami bennem, ez az idő jó lehetőség volt a reflexióra, hogy átgondoljam a további életem. Aztán, amikor újra „szabadlábon” voltam, kitisztult a gondolkodásom, megszabadultam attól a sok tévhittől, amit a fogyasztói társadalom próbált belém ültetni.”

István mégis visszament a bankba dolgozni, ahol visszavették őt, de már nem találta helyét régi világában.

„Egyre inkább erősödött bennem az a megtapasztalás, hogy áldozatot kell hozni időnként, le kell tudni mondani a munkahely, a pénz, a társadalmi státusz nyújtotta látszólagos biztonságról egy jobb, boldogabb, szerethetőbb életért. Hiába tudtam ezt, magamtól még mindig nem voltam rá képes, hogy váltsak. Amikor aztán édesapám meghalt, akkor úgy éreztem, hogy az Isten gyakorlatilag nyomatékossá tette számomra, hogy tovább nem folytatható az eddigi életem. A halála megtanított arra, hogy máshogy lássam a világot, kerestem a valódi értékeket.”

Ezt követően István hazaköltözött Kiskunhalasra, ahol  egy keresztény közösségbe járt. Az itteni beszélgetések hatására kezdte el érdekelni a szegénység és a lemondás.

„Kaptam egy nagy ajándékot az Istentől, amikor lehetőségem volt arra, hogy egy hétig hirdethettem az evangéliumot és élhettem afféle hajléktalanként Dombóváron és Tamásiban.

Pénz, mobiltelefon és váltópóló nélkül egy hétig, egy Bibliával és egy Zsolozsmával a kezemben.

Ez azért volt meghatározó az életemben, mert itt tapasztaltam meg azt, ami számunkra hihetetlen. Hogy valójában semmire sincs szükségünk az élethez csak Istenre.”

Lelki békéjét a szegénységben találta meg és ennek hatására nagyon sokat olvasott Teréz anyáról. Amikor pedig szentté avatták példaképét, úgy érezte, egy különös hívást kap tőle, hogy járja a szegénység és egyszerűség útját. Így előbb Párizsba, majd Bukarestbe került Teréz anya rendjének férfi ágához. Lelki vezetőjével közösen jutottak arra, hogy érdemes lenne otthoni munkája mellett időnként egy-egy misszióba elmennie.

„Nem gondolom, hogy mindenkinek misszionáriusnak kellene lennie és a harmadik világba menni, de én bátorítok mindenkit, hogy kezdjen el változtatni az életén. Egészen apró dolgokra gondolok, például, hogy vigyünk magunkkal táskát a bevásárláshoz, hogy ne kelljen annyi műanyag szatyrot vásárolni, vagy, hogy takarékoskodjunk az ivóvízzel, legyünk tudatosak. Tudom, ezek meglehetősen közhelyesnek hangzanak, de mégis így van. Felelősséggel tartozunk magunkért, egymásért, a bolygónkért. Nekem édesapám elvesztése, az Isten iránti hitem és Teréz anya sokat segített ebben a felismerésben.

Az én misszióm lényege, hogy merjünk másképp gondolkozni.”

A teljes interjút ezen a linken elolvashatod.

Forrás, fotó: baon.hu

Ha te is örömmel osztanád meg gondolataidat, történetedet a 777 oldalán ezzel tanúságot téve a hitedről és az általad vallott értékekről, akkor írj nekünk a kapcsolat oldalon!
(A publikálás jogát fenntartjuk!)

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás