Róma gyönyörű, van egyfajta különlegessége, amitől hevesebben ver a szív. A macskaköves utcák, az ízek, az illatok és a történelem megelevenedése utánozhatatlanná teszi. De vajon milyen érzés itt megélni a Szent Három Napot és a Húsvétot? Keresztanyukám jóvoltából, vele együtt elzarándokoltam Nagycsütörtökön az Örök Városba és számos tapasztalatot szereztem itt.
Sosem jártam még Rómában, már önmagában emiatt igazán különleges volt számomra ez az út. Zarándokcsoporttal mentünk, így a szervezéssel se volt különösebb teendőnk, idegenvezető és lelkivezető is jött velünk. Megnéztük a leghíresebb látnivalókat, a Trevi-kutat, a Pantheont, a Spanyol-lépcsőt, a Colosseumot, és természetesen ellátogattunk a hatalmas bazilikákba, a Santa Maria Maggiore, a Lateráni Szent János, a Szent Péter és a Falakon kívüli Szent Pál bazilikákba. Ezeken kívül még a híresebb templomokat is felkerestük, a Santa Prassede, a Santa Pudenziana és a Santa Croce in Gerusalem templomokat; illetve bejártuk a Vatikáni Múzeumokat a Sixtus-kápolnával együtt.
Itt minden hatalmas és gyönyörű, szinte azt éreztem, hogy elveszek abban a látványban, amely a szemem elé tárult. Viszont hatalmas tömeg volt, főleg így a húsvéti hosszú hétvége miatt és ez kissé gátolt az elcsendesedésben és az alapos körülnézésben.
Annak ellenére, hogy nem csupán kirándulásra, hanem zarándoklatra mentem, a lelkem szinte folyamatos pörgésben volt, annyira magával ragadott minden, Róma az összes szépségével, pompájával, látványával, az olasz kultúra, a gyönyörű helyek, a hatalmas bazilikák, de a tényleges elcsendesedés hiányzott belőle, már csak amiatt is, hogy minden nap reggeltől estig úton voltunk. Ettől függetlenül természetesen megéltem olyan pillanatokat is, amikor még ha csak egy rövid időre is, de ténylegesen Jézusra tudtam figyelni. Nagycsütörtök este beléptünk egy gyönyörű kis templomba, ahol sötétség volt és csak az oltárt világították ki, mécseseket tettek köré és közben egy nagyon szép zene szólt halkan és egyfajta meghittség áradt szét a templomban.
Talán a legmélyebb lelki élmény az volt számomra, amikor nagypénteken, délután három óra után felmehettem a Szent Lépcsőn. Azon a lépcsőn, amelyen Jézust Pilátus elé vitték. Azon a lépcsőn, amelyre Jézus vére rácseppent. Ráadásul pont most, pont erre az időre 300 év után levették a burkolatot róla, és szó szerint az eredeti lépcsőn mehettem fel. Térdelve, könnyek között vánszorogtam fel rajta, és bár nem volt fájdalommentes (a kemény és hepehupás a felülete miatt, többször majdnem meg is csúsztam rajta), mégis ez volt az a pillanat az egész zarándoklat során, amikor leginkább el tudtam mélyülni. Sokat várakoztunk előtte, hiszen nagyon hosszú sor volt, de határozottan megérte.
Megrendítő volt számomra az is, hogy a Santa Croce in Gerusalemme (Jeruzsálemi Szent Kereszt) bazilikában megláthattam a Szent Kereszt ereklyéit: az INRI feliratot, a keresztfának darabjait, az egyik szöget, amellyel Jézust felfeszítették, a töviskoronájának két tövisét. Szinte fel sem fogtam, hogy ezek tényleg Jézus keresztfájának darabjai, tényleg ezzel a szöggel feszítették fel, tényleg abból a koszorúból való ez a két tövis darab, amelyet az Ő fejére tettek és tényleg ez az a felirat, amely ott függött fölötte a kereszten. Elképesztő, hogy ezeket az ereklyéket valóságosan, a saját szemeimmel láthattam. Eddig sem volt kétségem afelől, hogy Jézust keresztre feszítették és feltámadt, de ezek az ereklyék még inkább mélyítették bennem a hitet.
Nagypéntek este részt vettünk a pápai keresztúton a Colosseumnál. A latin Miatyánkon kívül nem értettem belőle semmit, viszont messziről láthattuk Ferenc pápát és már önmagában ezért megérte, még ha nem is értettem, hogy valójában mi is történik.
Húsvét vasárnap, a pápai latin mise gyönyörű volt, ráadásul még ülőhelyet is találtunk, így egészen közelről nézhettük. Kaptunk egy kis könyvecskét, amelyben angol, olasz és latin nyelven benne volt a szertartás és az olvasmányok szövege, így nagyjából követni lehetett, hogy éppen mi történik és hol tartunk. Áldottnak érzem magam, hogy egy ekkora ünnepi misén részt vehettem és áldozhattam. A misét követően Ferenc pápa végigment a Szent Péter téren, egész közelről láthattuk őt, majd utána nem sokkal Urbi et Orbi áldást is adott.
Valójában az egész zarándoklat akkor zárult le bennem, amikor a hazaérkezést követően elmentem egy misére itthon, abba a templomba, ahová gyermekkorom óta járok, amit valamilyen szinten lelki otthonomnak tekintek. Bár minden egyes templom Isten háza, mégis a szívem ide húz és talán itt érzem azt, hogy leginkább el tudok csendesedni.
Hálás vagyok, hogy megadatott, hogy kint tölthettem a Húsvétot a keresztanyámmal, nélküle ez nem valósulhatott volna meg, és egy hozzám nagyon közel álló barátnőmmel, akivel a lelki kapcsolatunkat és a barátságunkat még inkább erősítette ez a közös élmény, ami egész biztosan örök emlék marad az Örök Városból. Sőt, ami a legfontosabb, egészen biztos, hogy a hitemre is nagy hatással lesz, hiszen lelki értelemben is sokat kaptam általa.
Viszont rádöbbentem, hogy nem kell ahhoz messzire elmenni, nagy bazilikákat bejárni, hogy találkozzak Jézussal. Csupán egy a fontos, hogy nyisd ki a szíved és engedd, hogy belépjen!
Talán nem pont akkor és nem pont olyan módon fogod megérezni a közelségét, amikor számítasz rá és ahogy számítasz rá, de abban egészen biztos lehetsz, hogy Jézus mindenhol ott van, és mindig veled van. Akár a Szent Péter téren, akár a legkisebb kápolnában, akár a szobádban az ágyad mellett. Őt bárhol megtalálhatod, ha kellő csendet tudsz teremteni magadban hozzá. De a csend megteremtése, az nagyon fontos és nélkülözhetetlen!
Nagy Barbara
Képek: Unsplash
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás