Egyéb

Ebben a pólóban megyünk a pápalátogatásra!

Elkészült az ünnepi póló, amelyből bárki rendelhet adományért cserébe!

Kevesebb mint három hét van már csak hátra Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáig, amelyre a 777 is külön utat szervez

Az ünnepélyes alkalomra természetesen már javában zajlik a készülődésünk, hamarosan bejelentést is teszünk egy különleges programról, amely a székelyföldi utunk során lesz. Bonifert Ritának, a 777 grafikusának köszönhetően azok a pólók is elkészültek, amelyeket a velünk utazók –  és természetesen mi is – viselni fogunk. (Természetesen ez a póló nem jár többletköltséggel számukra.) 

hirdetés

A kék színű póló elején a pápai sziluett látható, benne pedig a csíksomlyói Hármashalom-oltár árnyéka, a hátán pedig a 777 logója, amely a Golgotára emlékeztet. 

A Ferenc pápa által bemutatott szentmisére már több mint 110 ezren regisztráltak, de ennek a tömegnek a többszöröse is elképzelhető a szervezők szerint. Egyértelműen ez lesz a Szentatya látogatásának legnagyobb tömegét vonzó rendezvénye. A 777 buszán az elmúlt napokban néhány hely felszabadult, így Bese Gergő atyánál, az út főszervezőjénél még lehet jelentkezni a besegergo@gmail.com címen. Ajánlott korosztály: 16 és 40 év között

Készítettünk egy olyan verziót is a pólóból, amely azoknak szól, akik nem velünk utaznak, de elnyerte tetszésüket a termék: ezt a verziót 2990 forintos adományért + szállítási díjért cserébe tudjátok kérni. Ha rendelnél, nincs más teendőd, mint az info@777blog.hu címre írni egy emailt “pólórendelés” tárggyal, névvel, postacímmel, telefonszámmal és a kívánt mérettel. 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Markovits Erika 2019. 05. 13. 05:12

    Erdeklodnek hogy Mezoteremre Romaniabol lehet rendelni polot es hogy menyibe kerul?