Ha nem akarunk többé beleesni egy hibába, próbálkozhatunk a lemondással, a kísértésbe vivő helyzetek elkerülésével vagy figyelemeltereléssel.
Valószínűleg a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, ahogyan a fenti módszerek csődöt mondanak. A vágyaink megtagadása vagy semmibevétele, és az akaratunk engedelmességre kényszerítése nem célravezető. Hiszen elutasított késztetéseink végül nem kívánt úton törnek felszínre.
Mindez azzal áll összefüggésben, hogy döntéshozatalunkban a legmeghatározóbb szerepet nem az értelmünk vagy az akaratunk, hanem a szívünk tölti be. A Példabeszédek könyve így fogalmaz: “nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (4:23). Egyszerűen szólva, ha nem irtózunk a rossztól, nem is fogunk felhagyni vele.
Ennek ellenére, az ártó beidegződések feladására új „bölcsességeket” kínáló önsegítő könyvek és gyakran a prédikációk is úgy közelítik meg a rosszal való küzdelmet mint a fogyókúrát, azaz „koplaltasd a gyengéidet, tápláld az erősségeidet.”
De a bűn más logikát követ.
Pál apostol a Kolosszeieknek írt levélben (2:20-23) szót emel korának hasonlóan önkényes és értelmetlen vallási gyakorlatai ellen, és egyértelműen leszögezi, hogy az önostorozás és a megvonás révén nem léphetünk előre a bűn elleni hadviselésben. Pál kortársai úgy hitték, hogy a bűn gyökeres kiirtásának legjobb módja a lemondás: „ne fogd meg, ne ízleld, ne érintsd!”(2:21). Olyan vallásosságot alakítottak ki, ami a legalapvetőbb javakról való lemondást és önsanyargatást követelt meg (2:23).
Ha kevésbé szélsőséges formában is, sok esetben mi is ezt a módszert alkalmazzuk. Például a pornográfiával küzdők gyakran próbálnak lemondani az internetről és a technológiáról, és amikor kudarcot vallanak szégyenkezve és bűntudatosan sanyargatják magukat. De az önmegtagadás éppen annyira alkalmatlan a szívünk átalakítására mint a koplalás az éhség csillapítására.
Sokan viszont abban a hiszemben élünk, hogy csupán aszkézis révén felülkerekedhetünk a hiányosságainkon. Az önsegítő okoskodások bőséges irodalma jóllehet, „a bölcsesség látszatát kelti” (Kol, 2:23), de az ígért oázis helyett fojtogató sivatagba vezet.
Így a nyomdák tovább ontják az önsegítő munkákat és mi sietve szerezzük be a legújabb kiadványt, ami, reményünk szerint, a korábbiakkal ellentétben működni fog. De az ehhez hasonló vallási gyakorlatoknak „valójában nincs semmi értékük, csak a test kielégítésére szolgálnak.” (Kol, 2:23),
Akaraterőnk, eltökéltségünk és lemondások révén nem szállhatunk szembe a bűnnel. A szívünket kell átalakítanunk. Hogyan tehetjük meg ezt? Pál apostol így fogalmaz: „keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre” (Kol, 3:1-2).
A szívünket nem a bűn elutasításával, hanem Jézus befogadásával formálhatjuk át. Ahelyett hogy az éhhalál szélén sóvárognánk a bűn által kínált szenny után, táplálkozzunk Krisztusból, hiszen csak Ő tud megelégedéssel eltölteni.
Csak úgy szakíthatunk a bűnnel, ha hagyjuk, hogy az Evangálium „újraprogramozza” a szívünket és felélessze bennünk a szeretetet, ami által új életet kezdhetünk. Elmélkedjünk arról, hogy mi mindent tett Isten értünk. Örvendezve gondoljunk arra, hogy Krisztus vére eltörölte a bűneinket és hogy az Úr a kereszthalála árán a családjába fogadott. Így az Isten iránti ragaszkodásunk megújul.
Nem emelkedhetünk felül a bűneinken a vágyainkat és az érzéseinket elfojtva. Pál apostol a Korintusiakhoz írt második levélben hívei szemére veti, hogy elzárták szívüket (2 Kor, 6:12). Érzéseinknek nem elapadniuk kell, hanem az Evangélium által el kell mélyülniük.
Emlékezve arra, hogy Krisztussal feltámadtunk (1 Kor, 3:1) a szívünket betöltő szeretet úgy alakít át, ahogyan az önsanyargatás sohasem tudna. A Krisztusra és az Evangéliumra hangolt elme a leghatékonyabb fegyver a bűn ellen.
Forrás: Relevant
Fordította: Zölde Júlia
Fotó: Fairmacy (Shutterstock).
Még nem érkezett hozzászólás