2019. 04. 15.

#csakegygondolat – Miért ült le Jézus az Atya mellé?

A Biblia olvasása egy olyan cselekedet volt a listámon, amit gyerekként mindig halogattam. Sokszor úgy éreztem, hogy én ezt a szöveget tizenévesként sosem fogom megérteni, ez a felnőttek világa. Azonban sok felnőtt él ugyanezzel a kifogással, amit nem a korukra, hanem kizárólag a szöveg bonyolultságára fognak. Ez teljesen érthető, hiszen sok szimbólum, utalás a mai modern ember gondolkozásának idegen lehet. De nem szabad, hogy ez eltántorítson minket! Gondoltál már arra, hogy magyarázatos Bibliát olvass?

Szerkesztőségünk tagjainak nagy kedvence lett a Philip Yancey és Tim Stafford jegyzeteivel ellátott Biblia, melyről csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni, annyira fantasztikus! Hogy miért is? Azt az alábbi igeversekhez fűzött rövidke, mégis megdöbbentő kiegészítés válaszolja meg. 

“Minden pap naponként szolgálatban áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban egyetlen áldozattal áldozva a bűnökért mindörökre az Isten jobbjára ült” (Zsidók 10,11-12)

És íme a magyarázat:

hirdetés

“A zsidókhoz írt levél megemlíti, hogy Krisztus főpapi teendői elvégzését követően Isten jobbjára “ült”. A zsidó főpapok soha nem ültek le, a templomban és a szentélyben nem is voltak ülőalkalmatosságok. Állva végezték teendőiket annak jeléül, hogy sohasem tekinthették azokat befejezettnek. Krisztus azonban egyszer s mindenkorra végzett a főpapi munkával, ezért <<leülhetett>>.”

Ennyi. Pár sor és az állunk a földön koppan, hiszen ki az a keresztény, aki mindennapi csendességében jelentőséget tulajdonít annak, hogy Krisztus az Atya jobbján ül? (Tisztelet a kivételnek.) Kommentár nélkül, háttértudás nélkül ezt nehéz felismerni. 

Olvassunk Bibliát, és olvassunk kommentárokat is! Nehogy azt higgyük, hogy unalmas teológiai értekezésekről van szó, ezt a fenti idézet is jól alátámasztja. Rövid kis üzenetek, amiken keresztül Isten még élőbbé tudja tenni Igéjét a számunkra!

 

 

 

 

Az idézet forrása a Harmat Kiadó gondozásában megjelent Magyarázatos Biblia – Philip Yancey és Tim Stafford jegyzeteivel. Az újonnan revideált Károli-Biblia szövegének jogtulajdonosa a Veritas Kiadó.

#csakegygondolat Harmati Dóra
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás