Szemle

“A tervem, hogy közelebb vigyek mindenkit Istenhez” – Mező Misi

Bár már többször tett tanúságot hitéről, de mindig megerősítő tud lenni számunkra is, amikor a zene világából jól ismert Mező Misi ismét vall a hitéről. A Magna Cum Laude énekese szerint fontos, hogy ne erőszakkal álljanak ki Isten mellett, hanem utalásokkal vezessék az embereket hozzá. Talán ennek is köszönhető, hogy rajongói már nem csak a koncerteken, hanem a tanúságtételek során is kíváncsiak rá.

A Magna Cum Laude zenekar frontembere a vasarnap.hu oldalnak adott interjújában mesélt a hitéről. Fontosnak tartja, hogy közelebb vigye az embereket Istenhez, de szerinte a zenei világban ezt nem direkt módon, hanem kicsit sugallva célszerűbb csinálni.

„Nem dicsőítő dalokat adunk elő, de Istenre való utalások mindenképpen vannak és lesznek is, ahol mondjuk „láthatatlan erőnek” nevezzük őt. A tervem, hogy valamilyen módon közelebb vigyek mindenkit Istenhez. De ehhez abban a közegben, ahol mi mozgunk, nem kell mindent direkt módon kimondanunk. Nem gondolom, hogy a koncertünkön két dal között mindenkit Jézushoz kellene hívnom.”

Mező Misi nagyon szeretné zenekarát is közel vinni Istenhez:

„Nekem az lenne a szándékom, hogy a zenekarból mindenkit olyan közel vezessek Istenhez, mint amilyen közel én vagyok hozzá.”

A 40 éves énekes és zenész számára tudatos döntés volt, hogy megossza hitbeli elköteleződését az emberekkel. Örül annak is, hogy a komoly Magna Cum Laude rajongók nem csak a koncertjeikre látogatnak el, hanem a tanúságtételeire is kíváncsiak.

„Fontosnak tartottam annak idején elmondani, hogy Istennel élek. Aztán minden ember, akinek fontos az én véleményem, úgyis elgondolkozik majd erről. Azt vettem észre, hogy az igazán komoly Magna Cum Laude rajongók járnak például „Sunday School”-ra, illetve olyan alkalmakra, ahol én bizonyságot teszek Istenről.

Semmi értelme erőszakkal hitre juttatni valakit. Bízom benne, hogy elérkezik az a pillanat, amikor egyre többen felfedezik, hogy az élet Isten nélkül olyan semmilyen.”

Forrás: vasarnap.hu

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás