Blog

A függés, ami szabaddá tesz

Amikor Jézus megszületett a Földre, emberek gondoskodásától függött. Védtelen csecsemő volt, kiszolgáltatva az édesanyjának és a körülötte lévőknek. Ugyanúgy, ahogy mi, a születésünk után néhány évig. Gondoljatok bele, mekkora alázat ez Istentől, aki teremtette a földet, az egész univerzumot! Felfogni sem igazán lehet. És mégis…Isten Jézuson keresztül bemutatta, hogy igenis van jó értelemben vett függés.

Ugyanígy mi is Isten szeretetétől, gondoskodásától, oltalmától függünk. De nagyon fontos, hogy ez az Istentől való függés az egyetlen, ami szabaddá tesz! Az összes többi függés rabságban tart, ezeket nevezzük most rossz függéseknek.

Mondok egy példát. Természetes, hogy függünk az oxigéntől, anélkül meghalnánk. Függünk tőle, hiszen éltet. Ugyanakkor hány ember függ a nikotintól, ami viszont szenvedést okoz, ha megvonják tőlük. Sőt, akár halált is, ha úgy döntenek, nem vonják meg, és évtizedekig dohányoznak.

Hasonlóan rossz, hogy én nagyon tudok függeni mások véleményétől, attól, hogy mennyire figyelnek rám, mennyire tartanak értékesnek. Tudom, hogy ezzel a függéssel nem vagyok egyedül. Erről szól sokszor az Instagram vagy a Facebook is. Megosztok valamit magamból, amire visszajelzések érkeznek, én pedig megnyugszom, hogy minden rendben, akkor szeretnek. Akkor szerethető vagyok. De ez olyasmi, amit nem elég, ha egyszer megkapok, újra és újra elbizonytalanodom, újra és újra megerősítés kell.

Ugyanígy van nemcsak az online, hanem az offline térben is. Vágyom arra, hogy értékesnek tartsanak, mégpedig olyanok, akiket én is értékesnek tartok. Mindez valahol normális is, hiszen emberek vagyunk. De.

Most tanulom azt, hogyan építsem le ezeket a rabságban, kiszolgáltatottságban tartó negatív függéseket az életemben, mert ezek megkötöznek. Ezek elterelik a figyelmem arról, hogy ki vagyok valójában. Elterelik a figyelmem arról a tényről, hogy a királyok Királya szerint elképesztően értékes vagyok. Örököstárs. Szövetséges. Győztes. Annyiszor elfelejtjük, hogy Isten tökéletesen elég, és benne mi is tökéletesen elegek vagyunk! Most itt az emlékeztető. Ez a tény, hogy Isten drágának tart és szeret, már elég arra, hogy magabiztosak legyünk, hogy kihúzzuk magunkat és felemelt fejjel álljunk! Több mint elég arra, hogy szabadok legyünk az összes többi függéstől!

Ez pedig nem egy stagnáló, megrekedt állapot, amitől sokáig féltem. Nem, ez pont a változás kiindulópontja! Elfogadom azt, amilyen most vagyok, amiben most élek. Mindezzel békességben leszek, és Isten még jobban fog tudni formálni. Én pedig örömmel figyelhetem a folyamatot, ahogy dolgozik bennem és rajtam. Mennyire izgalmas ez!

Hálás vagyok Istennek, hogy elküldte a Fiát, Jézust emberi testben, ugyanolyan gyerekként, mint bárki mást. Hálás vagyok, hogy ebből rengeteget tanulhatok. Jézus még a függésben is a legjobb példa!

Szilágyi Anna

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás