Folytatódik a “Rólam. Mindenkinek.” rovatunk, amely során a 777 olvasóinak történeteit, tanúságtételeit osztjuk meg.
Közeledik a karácsony, és mivel a saját magamnak írt ajándéklistán első helyen szerepel a jogosítvány, éppen a hírhedt Duna Pláza-parkolóba tartok metrópótlóval, amikor mögöttem valahol Lady Gaga kezd el egy telefon csengőhangjaként énekelni: I was born this way… Ezer éve nem hallottam ezt a számot, megmosolyogtató, gimis emlékeket idéz fel bennem.
„Szörnyű dolgokat mondott az orvos”– szól bele a busz hátuljában utazó, egyáltalán nem jól szituált, kissé akár hajléktalannak is tűnő hölgy a telefonba, mikor az énekes a refrén végéhez ért. „Haldoklom”– teszi hozzá, de ezt már zokogva. „Az orvosok nem találják a vérrögöt, ami elzárja a keringésem. Hamarosan le is állhat”.
Volt középiskolám gondolatfelhője egy szempillantás alatt foszlik szét, és újra a rideg valóságban találom magam. Ez a nő, aki itt utazik velem a buszon, haldoklik. Nem tudják, hogy mennyi ideje van hátra.
hirdetésHamarosan karácsony, amit ő már talán nem ünnepel a szeretteivel.
Hogyan lehetséges ez? Imádkozni kezdek magamban: Uram, ha te is úgy akarod, gyógyítsd meg! Vedd el tőle ezt a szenvedést. Add Uram, hogy érezze a Te szeretetedet.
Sosem tudtam igazán átélni azokat a tanúságtételeket amikor fiatalok elmesélték, hogy hogyan indította őket a Lélek arra, hogy odamenjenek valakihez az utcán, és a Megváltóról beszéljenek neki. Ma azt hiszem megértettem. Az élő Isten abban néhány pillanatban, amikor ezzel a hölggyel utaztam, hívott engem. Az Ő Lelke kért engem, hogy álljak fel, menjek oda, és mondjam el neki, amiben hiszek. Zsebkendő után keresgélek a táskámban, sosincs nálam, és ez ma sincs máshogyan.
Oda akarok menni hozzá. Meg akarom kérdezni a nevét. El akarom mondani neki, hogy: Isten szeret Téged, és vár rád!…, de én csak ülök a buszon, nézek ki az ablakon, és próbálom kizárni ezeket a gondolatokat, olyan teljesen jogos indokokkal, mint: „Mégis mit szólna, ha most én itt elkezdenék papolni neki”, vagy: „Biztosan már amúgy is vallásos…”.
A buszról egyszerre szállunk le, ahogy előttem áll a nyílódó ajtókban, a nem kapaszkodó kezemet egy picit felé tartva megemelem, és még egy imát elrebegek érte: Uram, gyógyítsd meg! Még a nevét sem volt bátorságom megkérdezni.
Ma én elszalasztottam egy lehetőséget. Ki tudja, mikor tudok legközelebb egy haldokló szemébe nézni, és megvallani: Jézus Krisztus, az Isten Fia feltétel nélkül szeret Téged!
Uram! Add, hogy mindig bátor legyek, és add, hogy mindig válaszolni tudjak a te Szentlelked hívó szavára. Vedd el a félelmeim, az emberi gyengeségeim és légy pajzsom és erősségem.
Ámen
V.M.
***
Ha szeretnéd megosztani velünk életed történetét, vagy egy fontos epizódot belőle, akkor küldd el nekünk az info@777blog.hu címre. A tárgyba írd be, hogy: Rólam. Mindenkinek.
hirdetés
1 Komment
Egyet nem értek. Ha valakinek megmenthetem az életét, de szándékosan nem teszem, akkor sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy nagyon szeretem az illetőt, azt aligha. Ha az Úrnak hatalmában áll meggyógyítani az illetőt, és mégsem teszi, akkor hogyan beszélhetünk arról, hogy az Úr szeretete végtelen?