Interjú dr. Gáncs Tamással, kelenföldi evangélikus igazgató lelkésszel, aki szeptember 18–20. között Rómában, a “Xenofóbia, rasszizmus és populista nacionalizmus a globális migráció kontextusában” című konferencián képviselte a Magyarországi Evangélikus Egyházat. A konferencia résztvevőit szeptember 20-án Ferenc pápa fogadta audiencián a Vatikánban.
Most jártál először Rómában? Milyen hatással volt rád a város?
Éppen 20 évvel ezelőtt, 1998 nyarán, töltöttem el egy hosszabb időt Rómában családommal. Óriási élmény volt, máig emlékszem számtalan részletre. A város már akkor is magával ragadott, a történelem – és benne az egyháztörténelem – mint esszencia van jelen a metropolisz minden egyes négyzetcentiméterén. Bár összetettebb a világ, mint 2000, 200, vagy éppen 20 éve, azért a “minden út Rómába vezet” igazsága, máig igazság, még ha kicsit “halkabban is szól” ez a mondat.
hirdetésHogyan élted meg evangélikusként a találkozást a pápával? Olyan volt, amilyennek elképzelted?
Feledhetetlen élmény volt. Életre szóló, minden kétséget kizárólag. És ez független a felekezeti hovatartozástól. Mikor az ökumenikus konferencia utolsó napján, Ferenc pápa audiencián fogadta a három napos konferencia delegációját, mindannyiunkban izgatottság és várakozás volt. Ki-ki fogalmazgatta magában, mi is lesz az két-három mondat, amit mondani fog Róma püspökének. A Szentatya nagy szeretettel és nyitottsággal fogadott minket, és a konferencián résztvevők számára írt üzenetét végül nem olvasta fel, inkább mindnyájunkkal kezet fogott, és váltott néhány szót.
Személyessége, személyisége óriási hatással volt rám, és minden jelenlévő “konferencia-társamra”. Sokszor a jelenlét, egy érintés, egy mosoly, egy kézfogás, egy gesztus, egy áldás, egy rövid csend többet ad, mint egy hosszú, szépen kidolgozott hivatalos beszéd.
Te miről beszéltél a pápával?
Mivel közel kétszáz embert fogadott Ferenc pápa ezen az audiencián, így mindannyiunkra néhány mondat és néhány másodpercnyi találkozás “jutott”. Fontosnak gondoltam elmondani neki, hogy a magyarországi evangélikusok imádkoznak érte, és hogy hazánkban is rengeteg irgalmas ember él, akik az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan, segítenek a bajbajutottakon, függetlenül attól, hogy honnan jöttek és hova tart az életük. Majd kértem Isten áldását a Szentatya életére és szolgálatára. Erősen megszorította a kezemet és megköszönte. Katartikus találkozást élhettem meg.
Hogy látod lelkészként a kollégáid viszonyát a pápához?
Ferenc pápa azzal az tudatosan vállalt úttal, amit képvisel, azzal a hitvallással, azzal a hivatalos és nem hivatalos nyilatkozatokkal, amit hallhatunk tőle, kijelöl egy egyértelmű irányt egyháza számára. Ám jól látszik, hogy ez az irány nem mindenki számára elfogadható, legyen szó saját római egyházáról, vagy éppen a testvéregyházak egy-egy vezetőjéről. Többek között az ortodox, református, pünkösdi, metodista, baptista, anglikán vagy éppen az evangélikus egyházakban is sokféle gondolat megfogalmazódik Ferenc pápa látásmódját, teológiáját, egyházvezetői megszólalásait illetően. Evangélikus lelkészkollégáim között is fellelhető a Ferenc pápával való kapcsolatot illetően a lelkes, a kritikus, a rajongó, az elfogadó, az “ellenzéki”, de még az őt teljesen elutasító vagy éppen őt pápaként illegitimnek tartó vélemény is. Komplex a megítélése egy komplex világ kellős közepén. Érdekes volt látni ugyanezt a komplexitást Rómában is.
Számomra – és ezt sosem rejtettem véka alá – az a szolidáris, a társadalom marginalizáltjai, szegényei, betegei, elesettjei felé nyitott szeretetnyelv, amit Ferenc pápa képvisel és kommunikál, olyan üzenet, amivel maximálisan tudok azonosulni evangélikus lelkészként is, hiszen ezek alapvető jézusi értékek. Isten országának meghirdetése evidens módon köthet össze minden embert, felekezeti és vallási hovatartozástól függetlenül.
Adja magát a kérdés, hogy te mit gondolsz az ökumenéről. Hiábavalóságnak tartod vagy van értelme?
Nagyon is van értelme. Az ökumenének ugyanis, meglátásom és tapasztalatom szerint, nincs alternatívája. Ez hitelességi kérdés.
A kereszténység jövőjét is ebben az összefogásban látom, ahol Jézus és az ő terített asztala áll a középen. A sokszínűség érték, a dialógus pedig létkérdés.
A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) egyik dialógusbizottságának tagjaként is vallom az LVSZ mottóját: “Evangélikusnak lenni, annyit jelent, mint ökumenikusnak lenni.” És ezt nemcsak mondom, hanem ez alapvetően meg is határozza életemet, gondolkodásomat, lelkészi és nem lelkészi hivatásomat is. Igaz ez életem minden színterére: családi, gyülekezeti, egyetemi óraadói, közegyházi, nemzetközi egyház-diplomáciai szolgálataimra. Elkötelezett vagyok az ökumené mellett, és ahol tehetem feszegetem a határokat, mert a jövő az egység útja, még pedig egy, közös asztal körül.
Mi adott neked a legtöbbet a római utadon? Mi volt a konferencia legfontosabb üzenete, amit szeretnél továbbadni?
Nagyon sokat kaptam lelkileg az áhítatok és közös imádságok, közös énekek révén. Nagyon sokat tanultam az előadásokból, találkozásokból, és természetesen a szünetekben folytatott informális baráti beszélgetésekből. A világ kereszténységének vezetői szinte mind kiemelték előadásaikban az egyházak híd szerepét, és azt, hogy csak közösen, egymás tapasztalataira, imádságaira támaszkodva léphetünk előre egyet az ismeretlen úton a megoldás felé vezető úton. Nagyon összetett a helyzet. Aki nem így gondolja, az nagyon könnyen begyalogolhat valamelyik szélsőség zsákutcájába. Más és más az egyházak és a politikai vezetők küldetése a világban, ezt lutheránusként nem hangsúlyozhatjuk eléggé.
Nagyon magaménak éreztem a Taizé közösségből érkezett Dávid testvér gondolatait, akivel többször is volt szerencsém személyesen beszélgetni. Dávid testvér szerint komolyan kell venni az emberek félelmeit, de nem lehet a félelemé az utolsó szó.
Én nagyon erős üzenetnek érzem János első levelének azt a mondatát, amely nem ignorálja a félelmet, és nem csinál úgy, mintha fekete-fehér lenne a világ és egyszerű lenne a megoldás: “A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1 Jn 4, 18a). Lelkészként, Jézus mai követőjeként, nekem ez egy releváns válasz és teljes mértékben vállalható és közvetíthető üzenet Rómából. Olyan üzenet ez, ami fontos, hogy kinek-kinek a mikrokörnyezetében is teret és hangot kapjon. Szót kér a szeretet és én magam is azon leszek, azon vagyok, hogy szót kapjon.
kép: www.oikoumene.org
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás