vagyis… tökéletesen tökéletlen ember akinek szüksége van Krisztus megváltására.
Nagy pofára esés volt ezt megértenem. Valamiért mindig az a kép élt bennem, hogy az a tökéletes keresztény, aki mindig vidám, segítőkész, kedves, kicsattan az örömtől. Ha pedig valami nagy baj éri, az is csak azért lehet, mert annyira szent, hogy az csak a gonosz támadása lehet.
Csak az a baj, hogy van, hogy rossz a hangulatom. És nem mindig van kedvem kedvesen viselkedni. Sőt, néha kifejezetten jól esik flegmának lenni.
Azt gondoltam, hogy a tökéletes keresztény naponta minimum egy órát imádkozik, mert ha ez nem történik meg, ugyan milyen kapcsolatom van nekem Jézussal, és amúgy is…
Csak hát sokszor nincs kedvem imádkozni. Egy percet se.
hirdetésAzt gondoltam, hogy a tökéletes keresztények szeretik egymást, mert hát ugye Isten a szeretet, és nem egyszer kérte, hogy szeressük egymást…
De többször kerültem keresztények hatalmi harcának kereszttüzébe, vagy hallottam rosszindulatúan beszélni egy másik testvéréről, ne adj Isten, én tettem ilyet…
Azt gondoltam, hogy a tökéletes keresztények nem képmutatóak, hiszen tudjuk, hogy Jézus miket mondott a farizeusokról…
Hát persze…
Ezt a listát még nagyon hosszan lehetne folytatni, szerintem mindenki hozzá tud tenni még pár pontot.
De nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy valamivel nem számoltam: nem csak keresztények vagyunk, hanem emberek is. Azaz tökéletlenek.
Nem azzal leszek tökéletes keresztény, ha mindig tökéletesen viselkedem. Nem is akkor, ha elfojtom a valódi érzéseimet, és eljátszok valami „krisztusit”. Akkor vagyok valóban tökéletes keresztény, ha elfogadom, hogy nem vagyok tökéletes, és szükségem van Jézusra.
Szükségem van a megváltásra. Egyedül nem megy. Nélküle nem tudok igazán szeretni, nem tudok felállni a bűnből, és nem tudom magamat megváltani. Tényleg minden nap meg kell térnünk. Minden nap odaadni Neki magunkat.
Nekem nehéz volt elfogadnom, hogy nem tudok megfelelni a képzeletemben lévő tökéletes keresztény képének. Fájt, hogy bárhogy is igyekszem, nem megy. Vagy csak egy kis ideig. Sokat csalódtam magamban. A meglepő mindössze csak az volt, hogy Isten nem csalódott bennem. Ő tudja, hogy milyen vagyok. És szeret. A lényeg, hogy hogyha el is esek, azt még mindig az Ő tenyerén tegyem, és ne mászkáljak el másfelé bűntudatomban.
Ha elestél, és nem mersz emiatt Istenhez közelíteni, akkor mondom neked: Isten vár rád! Nem az egészségesekért jött el, hanem a betegekért! Ő szeret, és igen, úgy is hogy nem érdemeljük meg.
Bartos Lídia Lelle
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás