Létezik-e szabadulás a bűnözés világából azután, hogy valaki leülte börtönbüntetését? Milyen egy “nehézfiú” megtérése és hogyan juthat el valaki odáig, hogy rátaláljon a hitre? Bűn és bűnhődés, ahogyan csak kevesen látják. A jelenségről még augusztusban írt hosszabban a Heti Válasz.
„Hetekig, hónapokig annak tudatában éltem, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam azzal, hogy ezt elvégeztem. Eleinte nagyon féltem, nem is akartam menni. Féltem a közösségtől, az idegen emberektől a zárkában, de nagyon jót kaptam. Lelkileg feltöltődtem, sok újat tanultam és tapasztaltam, és akkor éreztem, hogy a jó Isten megszólított – emlékszik vissza Rónai Árpád egykori fogvatartott arra, milyen hatással volt rá, hogy a börtönben elvégezte a Cursillo nevű keresztény tanfolyamot. “Utána mentünk ki előadást tartani az énekkarral, és három-négyszáz olyan szerencsétlen börtönviselt ember előtt, mint mi, akik raboltak, loptak, kemény éveket ülnek, és megríkattunk ennyi embert, mi, kis fogvatartottak.” Rónai tanúságtételéhez hasonló vallomásokkal szembesíti a nézőt egy nemrég bemutatott, és hamarosan a Duna Tv képernyőjén is látható dokumentumfilm.
Egy tékozló fiú
Az Isten a rácsok mögött című dokumentumfilmet a solti és a kalocsai börtön fogvatartottjaival forgatták, s szereplőit e két helyszínről gyűjtötték. Azt persze a film rendezője is elmondja, hogy Rónai Árpád történetét éppen azért mutatják be, mert ha esete nem kivételes is, a férfi példás utat járt be.
hirdetésA jó példákra azonban nem egyszerű rábukkanni. A büntetés-végrehajtási (bv) intézetek ugyanis a fogvatartottak személyiségi jogaira tekintettel senkiről nem adhatnak ki információt, így pedig nehéz követni, mi lett egy-egy ember sorsa, miután a börtönben elvégezte a Cursillo nevű katolikus indíttatású, de mára ökumenikussá vált „lelkigyakorlatot” – folytatódik a cikk.
Bűn és bűnhődés
„A Cursillo abban különbözik a többi börtönpasztorációs tevékenységtől, hogy nem csupán néhány órára, hanem három teljes napra kiszakítja a fogvatartottakat a megszokott életritmusukból” – mondja a Heti Válasznak Szabó István görögkatolikus pap. A résztvevőket a börtönlelkész és a parancsnok közösen választja ki, és a munkatársak a lelki tréning után sem feledkeznek meg a jelöltekről (így hívják a résztvevőket a cursillisták), hanem rendszeresen szerveznek számukra utóalkalmakat.
Szabó István szerint „sok fogvatartott eleinte néhány napos kikapcsolódásnak tekinti a Cursillót, és leginkább a szokatlan körülmények – porcelántányér, kávéfőző, sütemények és evőeszköz (persze csak kanál) – miatt jön el a háromnapos együttlétre, de idővel működésbe lép a Gondviselés. A görögkatolikus pap számára a legmegrendítőbbek azok a saját szavakkal elmondott imák, amiket a fogvatartottak egy-egy hétvége során megfogalmaznak.
A tanúságtételek után jöhet a munka neheze. Eddig a munkatársak előítéleteiről volt szó, de kérdés, hogyan viszonyul a társadalom egy börtönből szabaduló emberhez. A Cursillo Szabó István megfogalmazásában híd a világ és a büntetés-végrehajtás között. Javul a résztvevők viselkedése, fegyelmezettsége, és a hitélmény elősegíti a reintegrációt. „Felépíti azt az alapvető motivációt, amivel az életet – a törvényeket betartva – élni lehet.”
A sötét sikátor dilemmája és a visszaesés
A Heti Válasznak több olyan esetről is beszéltek, amikor a legjobb szándék sem vezetett sikerre. Nem egy börtönben megtért, majd szabadulása után számos segítséget – munkát, ruházatot, lakhatást – kapó egykori fogvatartott esett vissza a bűnözésbe (és a börtönbe), mert nem tudott alkalmazkodni a szabad világ elvárásaihoz, vagy ismét bekerült a régi rossz családjába, társaságába.
Ezen változtathat az, ha a szabaduló fogvatartottakkal való bánásmódra felkészített keresztény közösségek befogadnak egy-egy szabadultat, így Berecz szerint hosszabb távon is jobban el lehetne mélyíteni azt a változást, amit a Cursillo elindít.
Magyarországon a fogvatartottak körében a visszaesés nagyjából ötvenszázalékos. Természetesen a Cursillo sem jelent garanciát. De azok számára, akik kételkednek ennek a börtönpasztorációs módszernek a hasznosságában, íme, egy egyszerű kérdés. Kivel találkozna szívesebben egy sikátorban: egy Cursillót végzett egykori fogvatartottal, vagy egy olyan frissen szabadult emberrel, aki szerint mindez nem több rabsimogatásnál?
Mitől fél egy nehézfiú?
Bár azt gondolhatnánk, a fogvatartottak hétpróbás gazemberek, akik semmitől sem riadnak meg, a valóság ettől eltérő képet mutat. Amikor a cursillisták a gondviselésről szóló napi evangéliumról kérdezték a fogvatartottakat, szinte egybehangzó válaszok érkeztek. Elég arra utalni, milyen következménnyel járhat, ha valaki nem ismeri a rabtörvényeket, rossz zárkatársakat kap vagy egyszerűen kiközösítik. A fogvatartottak mégsem ezeket a nyomasztó körülményeket emelték ki. A legnagyobb aggodalmat a börtönben a legtöbben nem saját sorsuk miatt élik meg, hanem azokért aggódnak, akiket kint hagytak, az ő életük alakulásáért javarészt tehetetlenek. A családi kötelékek fontosságát kevés helyen érzik át annyira, mint egy börtöncellában.
A teljes cikk ide kattintva olvasható el.
Forrás: Lukácsy György / Heti Válasz
Kép: Dick Luria (Getty Creative Images)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás