Horvátország leírhatatlan várakozással várja a Franciaország elleni vb-döntőt. Az emberekből remek tulajdonságokat hozott elő a nemzeti csapat diadalmenete: összetartozást, kedvességet és mindenekelőtt hitet. Az amúgy is mélyen vallásos Horvátország ezekben a napokban Istenhez fohászkodik, de nem a győzelemért, ahogyan azt a lenti ima is elárulja. A mi szívünket mindenesetre elrabolták déli szomszédjaink!
hirdetésÉrdekesség, hogy a horvátok teljesen természetes módon nemzeti válogatottjuk mezében mennek misére az elmúlt hetekben, ezzel két fontos identitásukat kihangsúlyozva: kereszténységüket és származásukat. Az alábbi nem túl jó minőségű fotón is látszik, hogy milyen sokan viselik büszkén a kockás nemzeti mezt a templomban:
A gyerekek fohászáról képet készítő Katolička Svjedočanstva beszámolója szerint a horvátok egy különösen szép fohászt mondanak ezekben a napokban, ahol nem a győzelemért imádkoznak, hanem annál sokkal többért:
„Atyánk adj új erőt ezekben a napokban fiainknak, adj nekik szárnyakat, mint a sasnak, és ne hagyd, hogy leszegett fejjel sétáljanak, elfeledkezzenek Rólad. A mérkőzés alatt pedig kérünk Urunk Jézus Krisztus légy a pályán velük, segíts nekik futni, cselezni, lőni! Segíts mindent megtenniük egymásért és a hazájukért! Ámen”
hirdetés
2 hozzászólás
Ha mondjuk betegekért, szenvedőkért, súlyos válságban élő emberekért imádkozunk, és túlnyomórészt azok az imák sem nyernek meghallgatást az Úristennél, akkor miért érdekelné őt egy focimeccs lefolyása, amely számunkra emberekre nézve sem hordoz semmilyen valós tétet magában, a futball-ipar néhány szereplőjén kívül a társadalom tagjaira sincs semmilyen hatással a kimenetele.
Ha viszont az Úristent ez úgy sem érdekli, akkor mi értelme ennek kapcsán imádkozni hozzá?
Tisztelt Gézu!
Az örömért!