Ha lenne apukám…

…de nincs. Több mint 10 éve halt meg, amikor 18 éves voltam. Elég gyakran eszembe jut még ennyi idő után is:  karácsonykor, a születésnapján, amikor a nyaralónkba megyünk…
Apák napja alkalmából álljon itt erről néhány gondolat.

Mikor gondolok rá?

Sokszor. Nem úgy, mint egy szerelmes a párjára, nem forognak állandóan körülötte a gondolataim. De millió olyan szituáció vagy filozofálgatás van, amiben szerepel.
Mit szólna a páromhoz?… Ki fog oltárhoz kísérni?… Hány tányért rakok a vasárnapi ebédnél az asztalra?… Büszke lenne-e rám?… Milyen érzések lehetnek az anyukámban, a testvéremben a hiánya miatt?… (Mert hát ezekről sokszor tabu beszélni, vagy ha nem is tabu, de olyan nehéz, hogy inkább nem tesszük.) Milyen autót választana? Segítene-e megszerelni a zárat a pince ajtón, ami vagy két éve vár valakire?… Mennénk-e együtt misére?… Üldögélne-e még a konyhában, Tetrisezne-e, átvenné-e a barátai beszédstílusát vendégség után, mondaná-e az ebédre, hogy „Pont jó!”?… Millió kis kérdés, felvetés az élet legváratlanabb pillanataiban.
Ha neked él az apukád, keresd ezeket a dolgokat, jegyezd meg, éld át, vésd a szívedbe! Szép emlék lesz belőle.

hirdetés

Mit bánok?

Pont akkor halt meg, amikor már kijöttem a kamaszkorból, és kezdtem megtalálni a hitem – amit egyébként neki köszönhetek. Nagyon bánom, hogy nem beszélgettünk eleget. Mélységekről, Istenről, életről, barátságokról, családi múltbéli emlékekről vagy fontos szálakról. Nem voltam felnőtt mellette. Nem törődtem vele eleget. (Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg okoztam bosszúságokat neki 12-17 éves korom között…)
Nem, ez nem önmarcangolás! Egyszerűen csak utólag ránézek a kapcsolatunkra, és tudom, hogy ezeket jó lett volna máshogy csinálni. Sokkal jobban megismerhettük volna egymást.

Mire emlékszem?

10 év sok idő. És ez ennél csak több lesz… És ez elképesztően ijesztő. Amúgy sem vagyok kiváló memóriával megáldva, de egyre jobban fakulnak az emlékek. A személyiségéről, az illatáról, a hangjáról. Még egyszer javaslom: éld át a pillanatokat! Fényképezz, írj, adj hálát imában, keressétek egymás szeretetnyelvét! Most még nem biztos, hogy elhiszed, ha nem tapasztaltál ilyesmit, de pikkpakk kifakulnak a dolgok.

Mi a helyzet a te apukáddal?

Távol álljon tőlem, hogy (további) jótanácsokat és Coelho üzeneteket osszak meg. De arra az egyre hadd kérjelek meg, hogy legyél hálás az apukádért, és ezt néha fejezd ki felé. Biztos vannak hibái: talán alkoholista, talán ott hagyta az anyukádat, talán nagyon rosszul kommunikál és képtelen érzelmeket kifejezni, talán kevés időt tölt veled, talán elfelejt dolgokat… De 100% biztos vagyok benne, hogy van legalább egy-két szeretnivaló tulajdonsága, és hozzátett az életedhez valamit.

Utóirat

Vannak pót-apáink is! Példaképek, akikre felnézünk, és akikkel valamiért jobb vagy más jellegű a kapcsolatunk, mint a vér szerinti apukánkkal. No, rájuk is lehet gondolni apák napja alkalmából (meg amúgy is). Éljenek az apukák, bérmaapukák, lelki atyák, gyóntató atyák, keresztapák, csoda nagybácsik, nevelőapák – és a többi apák, akiket nem említettem meg, de hozzátettek az életünkhöz!

hirdetés