Vers

A Skillet zenekar házaspárjának 12 éves fia így tesz tanúságot!

A Skillet az egyik leghíresebb keresztény zenekarok közé tartozik; üzenetük nem burkolt, a tagok nyíltan vallják keresztény nézeteiket. Nemrégiben a zenekar házaspárja, Korey és John megosztotta 12 éves fiuk házifeladatát – az iskolapadban is lehet evangelizálni!

Korey: „A 12 éves fiam költészetes feladata: írj a szülővárosodról. Ezt írta.”:

 

Ahova az Úr megy, arra megyek én is

Írta: Xavier T. Cooper

hirdetés

 

Amerre az Úr megy, arra megyek én is,

Ahova csak az én Uram megy.

 

Ha az Uram úgy akarná, Kenoshában lennék,

Hol bár a hideg csontodig hatol,

Szívedben mégis nagy melegség honol.

 

Ha az Uram úgy akarná, Kínában lennék,

Ahol azoknak terjeszthetnénk Igéjét,

Kik nem ismerik az Ő szeretetét.

 

Ha az Uram úgy akarná, Venezuelában lennék,

Ahol megkerülhetnének azok, akik eltűntek rég.

 

És mégis, e helyek közül egy sem az én hazám.

 

Otthonom az egy igaz Istenben van,

Aki eléri a reményvesztetteket, a megfáradtakat,

Azokat, kiket senki nem kedvel.

Ő elér mindenkihez, és mindenkit szeret.

 

Sokan elveszettek,

Sokan úgy érezhetik, valami hiányzik,

Sokan üresnek érzik magukat,

Mégis én tudom, mi hiányzik az életükből:

Nekik nincs otthonuk.

 

Fordította: Szala Dorina     

 

Korey Cooper bejegyzése: https://www.instagram.com/p/BiIOF17DwMd/?taken-by=koreycooper

John Cooper bejegyzése: https://www.instagram.com/p/BiIZpOplABt/?taken-by=johnlcooper

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás