2018. 05. 05.

Hol van már a boldogságom!?

Harmónia, boldogság, lelki béke, lélek csendje, belső béke… nagyon sok kifejezést használhatunk annak leírására, hogy jól vagyunk. De hogy érjük ezt el?

Hihetetlen. Boldog vagyok. Olyan boldog, mint még soha. Szabadságot érzek. És harmóniát. És hálát, hogy ezt megélhetem. 27 évet kellett várni arra az első alkalomra, hogy ezt tényleg, úgy igazán megéljem. De biztos vagyok benne, hogy az emberek 80%-a egy életen át keresi ezt az állapotot és soha nem talál rá. Maximum csak azt hiszi, hogy rátalált. De mi is ez?

Megpróbáltam elnevezni. Gondoltam arra, hogy lehetne a neve: „a lélek csendje”. De nem! Ez nem eléggé találó, mert nem érzem annyira csendesnek. Valahol tomboló a lelkem. Hiszen boldog. Egy boldog lélek pedig nem tud csendes lenni. Az „igazi harmónia”? Igen, ez már találóbb. De a harmónia annyira megfoghatatlan szó. Emiatt választottam inkább a „belső béke” kifejezést, melyben minden benne van. Az öröm is, ami akár lehet tomboló, a nyugalom is, és az is, hogy ezt itt belül érzi az ember. Egy olyan idilli állapot ez, amire azt hiszem, hogy a szíve mélyén mindenki vágyik, de sohasem tudja ezt konkrét szavakba önteni, mivel csak akkor érti meg igazán, hogy mi ez, ha valóban rátalál.

„Belső béke”- rátaláltam. Azt hiszem, hogy eddig azért nem leltem rá, mert mindig vártam valamire. Egy olyan dologra, aminek úgy képzeltem, hogyha a birtokában vagyok, elérem a hőn áhított idilli állapotot. Amit most már világosan látok, hogy eddigi életem során egészen más jellegű dolgokhoz véltem kötni ezt a leírhatatlan boldogságot, mint aminek valóban velejárója. Úgy gondolom, hogy minden embernek megvan a saját álma, terve, amire vár, és ami birtoklása, átélése nélkül azt érzi, hogy nem jön el az igazi boldogság. Lehet ez bármi. És az is lehet, hogy ha már megtalálta az oly régóta áhított dolgot, talál valami más keresnivalót… De hát akkor ez egy soha véget nem érő folyamat! És a „belső béke” meg nincs sehol.

hirdetés

Elmesélem a saját hőn áhított álmomat. Én azt hiszem, hogy mindig is arra vágytam leginkább, hogy találjam meg az Igazit. A valóban Igazit. És utána már nem panaszkodom semmiért, egyszerűen boldog leszek.

De ez nem így van. Nem válthat meg téged egy másik ember, vagy egy tárgy, vagy egy új állás annyira, hogy megéljed a „belső békét”. Lehet, hogy először azt érzed, hogy megváltottak. De ez csak egy rövidebb ideig tart. Lehet, hogy akár hónapokon keresztül is, de az biztos, hogy nem egy életen át. Én például egy évvel ezelőtt azt éreztem, hogy megtaláltam az Igazit. És valóban nagyon boldog voltam. De aztán az az Igazi hirtelen meggondolta magát, és szakított velem. És ott maradtam egyedül. És azóta is egyedül vagyok.
De most, jelenleg mégis azt érzem, hogy boldogabb vagyok, mint valaha. Boldogabb és harmonikusabb vagyok, mint amikor bármikor is párkapcsolatban voltam, és igen annál is jobban, mint tavaly ilyenkor, amikor még javában rózsaszín ködben éltem a mindennapjaimat. Mert a rózsaszín köd bizony nem egyenlő a „belső békével”. A rózsaszín eltűnik egy idő után. De a „belső béke” – ha jól csinálod – megmarad egy egészen életen át.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek van egy ilyen vágya, egy ilyen tévképzete, amiről azt hiszi, hogy ha majd az eljön, akkor minden jó lesz. Ha majd egzisztenciálisan rendbe jövök végre, ha majd sikerül végre befejeznem az egyetemet, ha majd végre kitalálom, hogy mi is szeretnék lenni igazán, ha már úgy igazán el tudom fogadni magam, ha majd végre megkéri a kezemet, ha majd megfogan egyszer végre a mi kis gyermekünk, stb. De nem! Ez nem lesz elég. Másra van szükség.

És hihetetlen, hogy ennyi idő után jöttem én is erre rá. Úgy érzem meg kell, hogy osszam ezt az emberekkel. Mert tényleg teljes szívemből kívánom, hogy mindenki rátaláljon erre. Ha rálelsz majd, akkor igazán érezni fogod, hogy igen, ez az! „Rátaláltam, itt vagyok, a belső béke az enyém.” Ne add fel! Keresd, az életed végéig!

Kegyelmet érzek, hogy megtapasztalhatom ezt az érzést. Biztos vagyok benne, hogy mindenki rá tud találni, ha igazán keresi! Kezd el ma! Keresd a belső békédet! Mert ha egyszer rálelsz, ezt nem veheti el tőled senki és semmi. Az a tiéd, egy életen át! De mégis hol kell elindulni?

Azt hiszem, hogy nem árulok el azzal nagy titkot, ha elmondom, hogy Istenre van szükséged, senki/semmi másra. Isten maga a csoda. A lecke nagyon egyszerű. Meg kell térni. Úgy igazán kell hinni, teljes szívből. És ha ez tényleg így van, akkor elszállnak a félelmeid a jövő iránt.

Ha tényleg hiszel, akkor nem rágódsz a múltadon sem, hanem le tudod zárni, hogy igen, minden úgy történt, ahogy történnie kellett. És a jövővel kapcsolatban ugyanez. Nincs okom aggodalomra, hiszen Isten kezében vagyok, aki minden hajszálamat számon tartja, aki örökké velem van, és ha kérem, akkor vezet engem és segít az utamon járni. Nem kell aggodalmaskodnom mostantól. Csak a jelenben élnem. Semmi másra nincs szükségem, csak arra, hogy úgy tényleg igazán a jelenben éljek.

Ez szép és jó. De hogy jut el az ember a hit ilyen szintjére? Hogy lehet ennyire szorosan érezni magadhoz Istent? Mi vezet ilyen közel hozzá? Azt gondolom, hogy mindenkit más vezet hozzá ennyire közel. De abban biztos vagyok, hogy mindenki meg tudja/tudná találni a Hozzá vezető utat, ha igazán keresné.
Nekem a csend segített. És a természet. Ellátogattam egy hétre Taize-be, ahol részt vettem egy csendes lelkigyakorlaton. Néhány nap telt csak el így.

Kettesben lehettem Istennel a gyönyörű környezetben, a tehenek és a hegyek között. Kizártam a külvilágot, elfelejtettem a mindennapi teendőket. Csak ketten voltunk ott, és megérintett. Ott volt. Mellettem. Nagyon közel. És éreztem, hogy szeret. És a végtelenségig beszélhettem hozzá, akár hangosan; és még sírhattam is, annyit, amennyi csak jól esett. Nem látott senki. Csak ő.

És ő mellettem volt és megvigasztalt. És azóta tudom, hogy valóban mellettem van, sőt bennem, minden egyes pillanatban. Hihetetlen ez az erő! Kívánom mindenkinek, hogy átélje ezt, bármikor is! Lehet, hogy az életed utolsó percében fogsz rádöbbenni, de megéri addig várni. Ez valóban természetfölötti erő, ami semmihez sem hasonlítható. Veled van. Sosem vagy egyedül. Sosem kell félned. Vigyáznak rád.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem ér innentől kezdve szomorúság, keserűség. Rossz dolgok ugyanúgy történnek veled, mint korábban. Csak ettől kezdve egyszerűen másképp állsz hozzá. „Belső békével” fogadod mindezt. És ugyanúgy megesik, hogy sírsz, hiszen ugyanúgy történnek fájdalmas dolgok. Csak éppen a könnyeid mögött is érzed azt, hogy igen, ennek így kellett történnie. És ezúttal nem csak a fejedbe szökken ez a gondolat, hogy hát igen, tudjuk, így kellett lennie… Hanem valóban a szívedben érzed. És lehet, hogy arra a percre, órára, napra, akár hétre, hónapra szomorú leszel. De a „belső békédet” nem veszíted el soha. Mert bármilyen nagy is a veszteséged, édesdeden nyugtat meg az a tudat, hogy a belső békédet nem veszítetted el, ennek ellenére sem. Az ott marad örökre. Benned.

Ez nem azt jelenti, hogy most többet járok el templomba. Még azt sem feltétlen, hogy hosszabban imádkozom. Ez a dolog nem a külsőségekről, hanem a belsőségekről szól. Nem vagyok szent, nyilván bőven lehetne még hova fejlődni. Csak egyszerűen többet jut eszembe Isten. És hálát tudnék adni neki szinte minden percben valamiért. Azzal kezdem minden napomat, hogy amikor megyek be dolgozni, taizei énekeket énekelek magamban. És eláraszt egyféle belső harmónia. Dicsérem az Urat és kérem, hogy legyen velem ma is. És aztán velem van egész nap. És nem félek. És nem rágódok a múlton és a jövőn sem. Csak élek. Teljesen rábízva magamat. Belenyugodva abba az őszinte hitbe, hogy minden úgy van jól, ahogy alakul, hiszen a Mindenható a tenyerében hordoz. Mindig. Szüntelenül.

El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet a mennyországi idilli állapot ehhez képest… Felfoghatatlan ez a kegyelem!

Kezdd el ma! Kérlek! Ne állj meg! Ne törődj bele! Légy nyitott rá! Szánj időt arra, hogy ezt megtaláld! Szánj időt Istenre! Vonulj el! Tarts csendet! Oly ritka az a pillanat, amikor nem csinálunk semmit, csak csendben vagyunk: a gondolatainkkal a fejünkben és Istennel a szívünkben.

Tedd meg az első lépést! Higgyél! Úgy igazán, mélyen! Ő vár rád! Vár a nyitott szívedre! Szeretné, hogy boldog légy! És nem azáltal leszel boldog, hogy kergeted azt a célt, azt a tévképzetet, amit kitűztél magadnak! A „belső béke” az, amire úgy igazán vágysz! Ha nem tudod még, hogy mi is az pontosan, akkor még nem elég az a hit, ami benned van! Tovább kell menned! Rá kell találnod! Van esély rá. Csak hidd el, hogy Isten nélkül nem fog menni. Próbáld meg inkább vele! Változz meg! Bízd rá magad! Engedd el a múltat! És ne rágódj többet a jövőn! Lépj túl magadon! Kezdj el hinni! Miért odázod el? Kezdd el most, még mielőtt odébb kattintasz, és elfelejted… A pillanat adott számodra!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás