2018. 04. 20.

Ezért mondott le XVI. Benedek pápa

Az egykori pápához legközelebb álló munkatársai és barátai elmondása alapján XVI. Benedek nem a kiszivárgott dokumentumok és a molesztálási botrány miatt döntött úgy, hogy lemond tisztségéről.

2013. február 11-én Benedek pápa hivatalosan is bejelentette, hogy lemond Róma püspökének tisztségéről, ezzel pápaságát utódjára bízva. 91. születésnapja alkalmából egy róla készült dokumentumfilmet mutattak be a Vatikánban, Benedict XVI: in Honor of Truth címmel amelyben tisztázzák lemondásának körülményeit is.

Az alkotásban feltűnik Joseph Ratzinger testvére, Gerog is, valamint Federico Lombardi, a Szentszék egykori szóvivője, Georg Gänswein érsek, az egykori pápa személyi titkára és Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke, aki tanítványa is volt Ratzingernek. A filmben Stephan Horn, Benedek pápa egykori egyetemi asszisztense magyarázza el a lemondás okait.

hirdetés

„Az orvos szerint egészségi állapota miatt nem tudott volna részt venni a 2013-as Rio de janeiroi Ifjúsági Világtalálkozón, ezért hozta meg ezt a nehéz döntést.”

Federico Lombardi atya a pápa e döntését rendkívüli felelősségérzetének tulajdonítja, ugyanis korának előrehaladtával nemcsak az utazás, de a napi teendők, audienciák és találkozók is rendkívül leterhelték Benedek pápát, aki emiatt döntött úgy, hogy ha nem tudja a rábízott feladatot megfelelően elvégezni, akkor inkább lemond a szolgálatról.

Gänswein bíboros teljes mértékben elutasítja azokat a vádakat, miszerint XVI. Benedek az akkor kirobbant molesztálási botrány miatt mondott volna le, amely egyébként is rendkívüli fájdalmat okozott neki. A közel 50 perces dokumentumfilmet a Rome Reports vatikáni hírügynökség készítette az olasz püspöki médiával és más alapítványokkal együttműködve.

Gänswein bíboros azt is megerősítette, hogy XVI. Benedek egészsége valóban meggyengült, azonban szellemileg teljesen egészséges, és ezen a téren aktív alkotó munkát végez a Vatikánban. A dokumentumfilm hamarosan világszerte megtekinthető lesz angol, spanyol és olasz nyelven.

Az Aleteia cikke nyomán.

Kép:  L’Osservatore Romano

Dallos Bence

Filmajánló Hírek Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás