2017. 11. 24.

Egyre jobban növekszik a keresztény hitet felvevő muszlimok száma

Hogy lehetséges az, hogy olyan országokban veszik fel a keresztény hitet az emberek, ahol ezért adott esetben halálbüntetés is járhat?

Az üldözött keresztények száma napjainkban drasztikus növekedésnek indult, ami rendkívül súlyos következményekkel jár az őskeresztény egyházakra nézve. Emellett úgy tűnik, hogy érdekes módon az áttérésekben is nagymértékű változás kezdődött.

„A történelemben először vagyunk tanúi annak, hogy muszlim emberek tömegei térnek át a kereszténységre. Az Úr hatalmasat cselekszik közöttük. ” – mondta el Mitch Pacwa amerikai jezsuita atya egy telefoninterjúban a National Catholic Registernek.

A tizenhárom nyelven, köztük arabul is beszélő atya több kiadványt tett már közzé a Szentföldön és a Közel-Keleten élő keresztények útmutatásának céljából, ami egyfajta megerősítés és irányjelzőként szolgál az ottani kereszténység számára. Pacwa atya a térség szakértőjeként először 2005-ben figyelt fel arra, hogy a szubszaharai térségben, Afrikában 6-8 millió ember tért át a kereszténységre, amelyről az Al Jazeera arab hírügynökség is beszámolt. Arra is felhívja a figyelmet, hogy többek között ez is elősegítette a Boko Haram terrorszervezet aktivitását a térségben.

hirdetés

Az áttérések egyik oka a kiábrándultság és a szélsőséges csoportok által végrehajtott merényletek, amelyekben sokszor több muszlim veszti életét, mint az eredetileg kijelölt „nyugati” célpontok. Az iszlámban az áttérésért, vagyis a hitehagyásért férfiak esetében halálbüntetés járna, nőknél pedig általában börtönbüntetés az ítélet. Ennek tükrében világosabbá válik, hogy milyen veszélynek teszik ki magukat azok az emberek, akik felvállalják Jézus Krisztust.

Az áttérések másik oka az, hogy sok muszlimnak jelenik meg álmában Jézus és a Szűzanya, akik megtérésre hívják az embereket. Ilyen és ehhez hasonló történeteket, rengeteget lehet találni a különböző online felületeken. Emellett vannak olyan emberek, mint Butros Zakariam ortodox kopt keresztény atya, akinek a fejére a hírek szerint 60 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az Al-Qaeda terrorszervezet. Zakariam atyát kitiltották Egyiptomból, ugyanis keményen fellépett az iszlám ellen, és elmondása szerint testvérét 1947-ben a Muszlim Testvériség ölte meg. Internetes műsoraiban rendkívül logikus módon és temperamentumosan kritizálja az iszlámot és hirdeti a kereszténységet, amelynek stílusa egyébként nagyon hasonló ahhoz, ahogy az iszlámot hirdetik a muszlim vallási vezetők, éppen ezért nagy hatású hitszónok.

A fentiek értelmezéséhez feltétlenül hozzá kell tenni, azt, hogy egy sokoldalú kihívásról van szó, amit európai szemmel nagyon nehezen lehet értelmezni, mert a térség adta kihívások nagyban különböznek attól, mint amivel mi szembesülünk és amivel minket szembesítenek. Az első és legfontosabb az, hogy a béke ismét normává váljon, amiben már helye van az együttélésnek és az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló együttműködésnek, ami különösen fontos az üldözött keresztények számára.

via National Catholic Register

(Kép: Pixabay/CCO)

Egyéb
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Ábel 2017. 11. 24. 09:27

    “Az első és legfontosabb az, hogy a béke ismét normává váljon, amiben már helye van az együttélésnek és az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló együttműködésnek, ami különösen fontos az üldözött keresztények számára.” – Nem. Az első és legfontosabb, hogy minél többen, lehetőleg az egész világ térjen meg a mi Urunk, Jézus Krisztushoz. Ha ennek az az ára, hogy sokan közülünk vértanúságot szenvednek, akár úgy is. Ha ehhez az Úr megadja az ő békéjét, ami lehetővé teszi, hogy mind békésen éljünk együtt, az csodálatos és nagyszerű, de a tömeges megtéréshez képest másodrendű fontosságú.