2018. 03. 13.

Ez nem böjt!

Sokszor hisszük azt, hogy böjtölünk, holott nem is.

A nagyböjt szent idő, Jézus Krisztus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének az emlékezete. Ebben az időszakban mi is felbuzdulunk a cselekvésre, azonban a sátán ott van a hátunk mögött, és agitál, hogy nincs értelme böjtölni, abból nekünk úgy sem lesz semmi hasznunk. De nekünk harcolnunk kell a sátán ellen, és Jézus példáját követnünk. A böjt a mértékletesség erényének cselekedete, és egyfajta önmegtagadás is.

A böjt nem egy fogyókúra, nem tisztítókúra, hanem lemondás valami számomra is fontos dologról. Ha nem eszek húst egész nagyböjtben, de napi két tábla csokit megeszek, nem böjtölök. A böjtnek két része van, és csak együtt tudnak meglenni. Az első az ima, a második az érzéki élvezetektől való tartózkodás. Ha betartom a hústilalmat, de nem megyek Szentmisére, nem imádkozom, nem olvasom a Szentírást, akkor tényleg fogyózom.

Egy ismerősöm, egyszer azt mondta nekem, hogy most beáll egy hétre önkénteskedni a városi kantinba, így böjtöl augusztusban. Igazából volt 4 hét szabadsága, családja nincs, így nem volt nagy dolog neki, hogy pár napig segédkezett. Ez nem böjt. Ez az irgalmasság testi cselekedete (az éhezőknek ételt adni)- amit kötelességünk lenne betartani. De ha azt a csokit adom oda, amelyiket én szeretném megenni, lemondok róla, akkor ténylegesen böjtnek számít.

hirdetés

Könnyű böjtölni 3 napig. Az időtartam nagyon fontos, mert ha hosszú ideig mondunk le az adott dologról, cselekvésről, könnyen megeshet, hogy kísértésbe esünk. De ha ennek ellenállunk, akkor utána sokkal erősebbek leszünk. Isten nem csak figyeli a lépéseinket, hanem kinyújtja kezét, és segít az önmegtartóztatásban. Engedjük közel magunkhoz, és imádkozzunk sokat, hogy a kísértések között a segítségünkre legyen!

A vegetáriánus lét nem egy böjt, hanem egy életstílus. Ezeknek az embereknek a hústilalom mellett kéne még tegyenek – ha egészségük engedi- valami pluszt.

Mindig úgy böjtöljünk, ahogy az egészségünk engedi, és ahogy a szívünk diktálja.

Az az igazi böjt, melyet magadnak megfogadsz, és azt be is tartod. Nem késő nagyböjt közepén lemondani valamiről. Ha érzed, hogy tehetsz még valamit tégy! Az igazi cél a lélek felemelése és a bűnbánat kifejezése. A böjt eredménye a testi és lelki megújulás. Bebizonyítjuk, hogy szeretjük az Urat, hogy megkaptuk üzenetét, hiszen Ő hív minket, és bíztat, hogy hozzunk érte áldozatot, az irántunk tanúsított szeretetéért.

 

Szeghő Balázs

Szeghő Balázs a 777 csapatának legfiatalabb, csupán 14 éves szerzője, aki írásaival rácáfol minden előítéletre, ami a fiatal generációkat éri. Debütáló írását itt olvashatjátok.

Blog Szeghő Balázs
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás