2018. 01. 02.

Hol a katarzis?

Jártatok már úgy, hogy nagyon sokat vártatok egy lelkigyakorlattól, egy előadástól vagy bármilyen lelki alkalomtól, de a katarzis elmaradt? Én éppen egy éve éltem át egy ilyen eseményt, ami után feltettem a nagy kérdést: Vajon hol rontottam el?

Minden év januárjában megrendezésre kerül Augsburgban a MEHR konferencia az ottani Imádság Háza (Gebetshaus) szervezésében. A szüleim, testvéreim és sok barátom már járt kint és hatalmas lelki élményről számoltak be. Tavaly én is nagy várakozással indultam neki a hosszú autóútnak. (Az útvonaltervező szerint éppen 777 kilométer volt az út!)

Minden gond nélkül megérkeztünk, lelkesen vetettük bele magunkat a dicsőítésekbe, kitartóan hallgattuk a magyar fordítást még sajgó füllel is. Megérintett minket a konferencia hangulata. 10.000 ember gyűlt össze egy helyen, és nem akármilyen áldozatok árán. Sok fiatal házaspár a néhány hónapos kisbabáját ringatta végig a konferencia alatt, idős emberek dicsőítették Istent az első sorban a huszonéves fiatalok között. Lenyűgöző volt. Johannes Hartl, a főelőadó és a Gebetshaus alapítója pedig kristálytiszta tanításokkal vezetett közelebb az Atya szeretetének megértéséhez. Hihetetlen érzés volt mindennek részesévé válni, egynek lenni a tízezerből.

A katarzis mégis elmaradt.

Akkor úgy éreztem, életem különböző területein akkora nyomás van rajtam, hogy egyszerűen nem tudom igazán átélni a pillanatot. Azzal biztattam magam, hogy a részvétel a fontos, és Isten úgyis látja mennyire le vagyok terhelve, mennyire nyomott vagyok mostanában. A konferencia eltelt, nagyon tetszett, de nem éltem meg pálfordulást, ahogy vártam. Úgy képzeltem, majd ott kapok akkora érzelmi töltetet, hogy lesz erőm megváltozni, közelebb engedni Istent és varázsütésre megjavul a hitéletem is. Vártam az eufóriát, de az elmaradt. Hazajőve visszazökkentem a hétköznapok kerékvágásába és elkönyveltem az egész utazást egy izgalmas kalandként. Legalábbis én azt hittem itt véget is ért a történet.

hirdetés

Most, hogy egyre közeledik az idei konferencia, egyre többet hallgatom a tavalyi dicsőítéseket, egyre nagyobb vágyakozás van a szívemben, hogy ismét ott legyek. Egyik este miközben Johannes-ék egyik dalát hallgattam, rádöbbentem mekkorát tévedtem, amikor visszajöttem a konferenciáról. Talán 180 fokos fordulatot nem vettem, de már nem voltam ugyanaz, nem a megszokott hétköznapokba mentem vissza.

Isten valóban tekintettel volt a nehézségeimre és elfogadta azt, amit pillanatnyilag adni tudtam neki: Ott voltam, az ő jelenlétében!

Elfogadta első lépésként a jelenlétemet és nekilátott munkálkodni a szívemen és az életemen is. Gyakorlatilag életem minden területébe behatolt és új lehetőségeket adott, új kihívásokat, új reményeket és új hitet. És amire legjobban vágytam: megtapasztaltam, hogy nemcsak besegít az életembe, ha szükség van rá, nemcsak én beszélhetek hozzá, hanem TÉNYLEG válaszol Ő is. Kicsit irigykedve hallgattam mások elbeszéléseit arról, mit láttak, hallottak ima közben, miközben én siketnek és vaknak éreztem magam.

Az elmúlt évben azonban határozottam megtapasztaltam, hogy Isten rendíthetetlenül keresi azt a csatornát, amin kommunikálhat velem. Hihetetlen érzés volt, amikor egy nagy jelentőségű döntést hoztam meg a munkámmal kapcsolatban, ott volt a szívemben a bizonyosság, hogy Isten terve szerint döntöttem. Leírhatatlan érzés volt, egyszerűen tudtam, hogy jól döntöttem. És az a helyzet, hogy ez nem egyszeri esemény volt az elmúlt évben! A legszembetűnőbb változás mégis az, hogy soha nem érzem, hogy eleget imádkoznék.

Állandóan többet szeretnék. Többet Istenből, többet a jelenlétéből, egyszerűen többet.

Ha most végiggondolom, hogy mit adott nekem a tavalyi MEHR konferencia, tisztán látom, hogy jóval többet, mint vártam. Ezért vágyom vissza idén is, hogy még többet kapjak Istenből, az Ő jelenlétéből. Az ének pedig, amit akkor hallgattam, mikor ez a felismerés belém hasított éppen ugyanarról szólt. A csodákról, melyek az Atya jelenlétében történnek, ahogy megnyitja a szemünket és összeáll a kép.

 

Az élő adás az idei konferenciáról és a napi program a MEHR 2018 oldalán érhető el.

Kép: churchmotiongraphics.com és jesus.de

Blog Lábánné Hollai Katalin
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás