Milyen érzés azzal a tudattal élned, hogy meghalt érted valaki?
Szöget ütött a fejemben a gondolat, mikor már az x-edik filmet néztem a nagy karácsonyi kanapéhajrában, hogy miért az egyik legkedveltebb aduásza a forgatókönyvíróknak, ha valaki a golyó elé veti magát a másikért, vagy ha valaki saját magát küldi a szenvedésbe/halálba/dögrovásra a szerettei helyett, hogy a szuperhősök legkülönfélébb módokon való önsanyargató életmódjairól még csak ne is beszéljünk.
Teljesen érthető, hogy az embereket megérinti, ha azt élik meg – akárcsak közvetetten is, egy fiktív történetben –, hogy valaki az élete értékének teljes tudatában képes véget vetni annak, csakis azért, hogy te élhess, hogy neked jobb legyen, hogy te megmenekülj valamitől. Átültetve – csak a fantázia kedvéért – egy-egy ilyen szituációt a saját életünkbe, még belegondolni is rossz, milyen érzés lenne, ha a saját párom/testvérem/apám feláldozná magát értem. Milyen más értelmet nyerne aztán minden új perce az életemnek? Azt hiszem, erős bűntudat gyötörne, ha nem tudnék jelentést és tartalmat adni minden cselekedetemnek, minden napomnak, hogy ne törjön meg a lelkem abban a tudatban, hogy életem minden haszontalan másodperce egyre hiábavalóbbá és fölöslegesebbé teszi az ő halálukat.
hirdetésDe akkor miért nem érint meg az, hogy én tényleg azért élhetek, mert az a bizonyos Valaki meghalt értem?
Igen, sokszor tudomásul vesszük, Krisztus meghalt értünk, megváltott, passió, kereszthalál satöbbi, de mégis, ez valami sokkal durvább és jelentőségteljesebb dolog, a maga véres valóságában, mint ami az esetek nagy százalékában eljut a tudatunkig. Az Isten idejött – gyalog –, hogy zöld háttér és trükkök nélkül valóban feláldozza magát, mert azt látta, esélyem sincs a túlélésre, az életre, ha nem teszi meg ezt a lépést. És tényleg rengetegszer visszafordulhatott volna, mondhatta volna, hogy „na, majd megoldjuk másképpen”, de nem.
Ő végigjárta ezt, és erre az összes oka csak annyi volt, hogy szeret.
Próbáljuk magunkban forgatni ezt a gondolatot, hogy ennek a valósága ne csak a nagypénteki szertartás másfél órájára korlátozódjon, hanem tényleg képes legyen motiválni minden órában, hogy megéljük azt, azért lehetek itt és szerethetek, mert én már hamarabb szeretve voltam, és egyedül azért van perspektívája a létezésemnek, mert Valaki meghozta ezért azt az áldozatot, amit én soha nem lennék képes meghozni.
Varga Gergő Zoltán
hirdetés
1 Komment
Kiegészítésként megjegyezném, hogy Jézuson kívül azért még rengeteg embert találunk az emberiség történetében, akik életüket adták a rokonaikért, barátaikért, közösségükért, hazájukért, hitükért. Talán pont értünk, a mi valamelyik felmenőnkért, a mi hazánkért, a mi hitünkért. Úgy, hogy nem is tudunk erről az áldozatukról, pedig anélkül esetleg nem is léteznénk. Jézus áldozatáról tudunk, és megemlékezünk rendszeresen. És az ővékről?