Ima, Lelkiség

Együtt fogjuk szeretni

Mennyire jó lenne ha a Mindenható küldene nekünk egy levelet amiben választ ad a kérdéseinkre és eloszlatja a félelmeinket! Ha kinyitjuk felé a szívünket, észrevehetjük azt a rengeteg levelet amelyet százával, ezrével küld nekünk minden percben.

 

A melletted álló nő, aki ezt a gyönyörű esküvői ruhát viseli, tele érzelmekkel – az enyém.

Én alkottam.

Mindig a legjobbat akartam neki, már azelőtt is, hogy veled találkozott volna, és azon túl is, amit te adhatnál neki. Nem volt kérdés, hogy az életemet adom érte.

Most pedig rád bízom őt. Innentől te veszed át, a felelősség a tiéd lesz.

Gyönyörű volt, mikor találkoztatok, majd beleszerettél. Szépségét az én kezeim formálták, szívem pedig megtöltötte őt érzékenységgel és szeretettel. Érzéseit és értelmét, minden jó tulajdonságát, amit benne fölfedeztél – én adtam neki.

Ezért ne szabj határt a benne való gyönyörködésnek/ben. Te felelsz a szükségleteiért és a vágyaiért. Mert sok mindenre van szüksége: egy otthonra, anyagi dolgokra és nyugalomra, örömre, szeretetre, érzékenységre, szórakozásra és társaságra, beszélgetésekre, társas és családi kapcsolatokra, munkahelyi sikerekre és más egyéb dolgokra.

De látnod kell, hogy mindenek előtt rám van szüksége és mindarra, ami segíti őt a velem való találkozásban: lelki béke, szellemi tisztaság, ima, az Ige, megbocsátás, remény és bizalom bennem és az életben.

Együtt fogjuk őt szeretni. Én mindig is szerettem őt. Néhány évvel ezelőtt te is beleszerettél, mikor találkoztatok. Én ébresztettem szerelmet a szívedben iránta. Így volt a legjobb, mikor így szóltam: „Nézd! Rád bízom őt,” és gyönyörködhetsz a szépségében és az értékeiben. Amikor azt, mondtad neki, hogy „ígérem, hogy hű leszek hozzád, szeretni és tisztelni foglak egész hátralévő életemben” – ez olyan, mintha csak nekem mondtad volna, hogy vigyázni fogsz rá, s az életetek ez által össze lesz kötve.

Attól a pillanattól kezdve, ketten együtt szeretjük őt. Ez nem csak arról szól, hogy képessé teszlek arra, hogy úgy szeresd őt, ahogy én is, mert ez még ennél is többről szól. Ajándékba adom neked azt a különleges szeretetet, ami képes meghaladni a saját emberi erőfeszítéseidet és lehetővé teszi, hogy részt vegyél Isten munkájában és valóra váltsd ezt, azzal a nővel, akit annyira szeretsz.

Ez az én nászajándékom: a házasság szentségi kegyelme.

Ne aggódj, ez a mi közös utunk és nem foglak egyedül hagyni a munkában. Ott leszek veled, a szerelmem és érzékenységem eszközévé teszlek. Továbbra is szeretni fogom őt, akit szerelemből veszel feleségül.

 

Forrás: Giordano Muraro: Prometto di esserti fedele sempre

A letter from God to a husband

Még nem érkezett hozzászólás