Akik gyermekre várnak

Előző írásom úgy kezdtem, hogy “Elég kényes témát készülök feszegetni, és valószínűleg kapok majd hideget – meleget.” Így is történt; az viszont meglepett, hogy egy keresztény oldalon, sokan hasonló érvekkel és nézőpontból álltak a témához, mint ahogyan a cikkben idézett levél írója tette: “Elveszitek nőktől, hogy anyák legyenek, pároktól, hogy gyermekük legyen és családjuk legyen! Milyen emberek vagytok Ti?!” Gondoltam, megírom ezt a második részt is, ami szeretne világos, érthető, ugyanakkor helyes információval szolgálni arról, hogy katolikus nézőpontból miről is beszélünk akkor, mikor születésről, fogamzásról, életről és lélekről, lombik-programról és inszeminációról beszélünk.

Elnézést kérek, kedves Olvasóm, de erről a témáról nem tudtam “egyszerűbben és könnyedebben” írni. Megpróbáltam, de úgy nem volt az igazi. Sőt, nálam sokkal okosabbak véleményét is kikértem, hiszen egy nagyon nagy csoda és titok az, amiről beszélünk: az Élet.

Az oldal szerkesztői tudják, hogy az előző írásom után több hétig “ültem rajta”, de mivel most nagyon is témába vág, így úgy döntöttem, útjára bocsátom.

A mostani írásom forrása a Donum Vitae volt, és igazából itt be is kéne fejeznem.
Donum Vitae: Instrukció a kezdődő emberi élet tiszteletéről és az utódnemzés méltóságáról (Róma, 1987)

Íme a link, olvassátok!

hirdetés

Szépen, logikusan van levezetve minden kérdésre a válasz. Akiben van igény és elkötelezettség, hogy helyes döntéseket hozzon a gyermekáldással kapcsolatban, az olvassa végig.

Én megtettem, mert fontosnak tartom, hogy szülessen erről egy olvasmányosabb “feldolgozás”. Amit olvasva talán olyan kérdésekre kapunk választ, vagy épp teszünk fel magunknak újabb kérdéseket, melyekben döntést kell hoznunk. Olyanokat, amiket utólag már nem tudunk meghozni, vagy módosítani.

Előző írásaim a házasságról szóltak, és a házasság után magától értetődően következik a gyermekáldás kérdése. Sajnos manapság sokkal több információ éri a nőket arról, hogy “mi minden kell egy babának”, mint arról, hogy valójában mi is történik vele. Jó, jó, a biológiát mindenki tudja, és tényleg kell majd babakocsi, meg pelenkázó, és… orvos, és hol fogok szülni, és mégis mikor fog mozogni, és… és jönnek az ismerősök, a rokonok, és mindenki megosztja a saját szülési élményeit, elhalmoz egy csomó rémtörténettel… és hirtelen a leendő anyuka bekerült egy gépezetbe. Elkapta a gépszíj, és viszi előre. Nőgyógyász, ultrahang, kiskönyv, vérvétel…stb. Két hét múlva ide menjen, egy hónap múlva amoda.

És mi van akkor, ha nem érkezik az a baba?

Akkor egy másik gépezetbe kerülünk, ami kezdődik a kivizsgálásokkal, diagnosztizálással, és feltárja a modern orvostudomány adta lehetőségeket. Vajon megállunk-e a folyamatban és végiggondoljuk-e, hogy valójában mi is történik velünk? Megfogalmazódik-e bennünk a kérdés, az igény, hogy válaszokat keressünk, találjuk arra, hogy az Isten által teremtett és nekünk ajándékozott “folyamatokat” egy másik, emberi kéz által vezetett folyamatokra cseréljük-e le?

Mielőtt még az eljárásokról vagy beavatkozásokról beszélnénk, tisztában kell lennünk azzal, hogy pontosan minek a kapcsán beszélünk ezekről?!
– Gyermeket szeretnék! Vágyom rá! Nem jön! Útban van már, de azt mondják beteg?!
“Mi” is, ki is egy gyermek? Maga az élet.

Az élet pedig Isten ajándéka, amit az emberekre bízott. Elvárja tőlünk, hogy ezen élet mérhetetlen értékének tudatában legyünk. Ezért felelősséget vállaljunk.

“Az ember a földön az egyetlen teremtmény, melyet Isten „önmagáért akart” és mert minden ember lelkét Isten „közvetlenül teremti”, egész lénye hordozza teremtője képmását. Az emberi élet szent, mert kezdetétől kezdve „Isten teremtő erejét” igényli, és mindenkor különleges kapcsolatban marad teremtőjével, egyetlen céljával.”

Az egyház ezért mindezen folyamatokról olyan erkölcsi tanítást ad, ami megfelel a személy, az élet méltóságának. Mik ezek? Az ember tisztelete, védelme, segítése, “eredeti és alapvető joga” az élethez, a lélekkel rendelkező személy méltósága, aki Istennel való lelki közösségre hivatott.

Miért mondjuk személynek? Miért nem gyerek, magzat?
Mert ezen kérdések kapcsán nem egy gyermek létéről van szó, hiszen a gyermekség csupán egy állomás az élet folyamatában.

Itt magáról az ÉLETről van szó, a személyről, aki megfogant és innentől kezdve jár neki a tisztelet, a védelem.

“Morális felelősséggel van felruházva és Istennel való lelki közösségre hivatott.”
És ez a “személy”, ez az Élet, pont az én családomba készül megérkezni, vagy épp a tiédbe. Vagy pont, hogy valamiért nem érkezik…

Isten a saját képmására alkotott bennünket. Férfinek és nőnek. (bár, mostanság egyesek már ezen is fennakadnak…) Feladatot adott: “töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.” Ez elég világos “utasítás”: a tudománynak és technikának tehát úgy kell szolgálnia az embert, hogy figyelembe kell vennie és tisztelnie annak jogait Isten akaratának és tervének megfelelően. Az emberre nem tekinthetünk csupán úgy, mintha szövetek és szervek együttese volna. Hiszen a test a lélekkel egyesül; ezért nem lehet pusztán biológiai oldalról tekinteni rá. A teremtő arra hívta az embert, hogy a saját életét erkölcsi törvény szerint vezesse, eszerint “használja” saját testét és ennek megfelelően rendelkezzék vele. Hogy rendelkezem én a testemmel? Pl. amikor egy terhesség vagy kívánt terhesség során egy beavatkozás mellett vagy ellen döntök. Itt fontos az, hogy Isten akaratának és tervének megfelelő döntéseket hozzak.

Hiszen, ha eddig elfogadtuk azt, hogy a születendő gyermekem testtel és Istentől kapott lélekkel rendelkezik, akkor azt a következtetést is le kell vonnunk, hogy az emberi testbe történő beavatkozás nem csak a szöveteket érinti.

Gondolkodjunk el ezen!

Most akkor utasítsunk el minden orvosi beavatkozást?
Nem, de tartsuk szem előtt, hogy minden beavatkozásnak tiszteletben kell tartania Isten teremtményének méltóságát. És egy gyermek esetében ennek a felelőssége a szülők kezében van. Isten a házassággal nem csak egy “kis egyházat” teremtett velünk, nem csupán egy szeretet-közösséget alkotunk. Hatalmas nagy kincset adott a házasok kezébe azzal, hogy részesülhetnek az Ő személyes közösségének titkában, és teremtői művében.

Isten teremtő művének részesei vagyunk. Fel tudjuk ezt fogni?

Ezért különleges a házasság. Rendelkezik az élet továbbadásának lehetőségével. Hogyan? Úgy, hogy a házaspár együttműködik Istennel, amikor a házastársi együttlétben egymásnak ajándékozzák egymást, s ezzel egyben egy új életnek is helyet biztosítanak. A lényeg pontosan ebben van: az életnek itt, ekkor és ebben a formában kell megvalósulnia. Ekkor hívjuk az emberi életet a létbe, és ennek egyetlen megengedett formája van: a házastársak házasságban történő egyesülése.

Tehát nem azért kell elutasítani a beavatkozásokat, mert mesterségesek. Hanem mert morális nézőpontból kell őket értékelni, és az emberi személy méltóságára kell vonatkoztatni őket. Ma már szexuális kapcsolat nélkül is képesek vagyunk nemzeni.

De az, ami technikailag lehetséges, azért még morálisan nem megengedett!

Ezért fontos az, hogy gondoljuk végig, döbbenjünk rá, hogy mi az élet és az emberi szaporodás alapvető értéke.

„A petesejt megtermékenyítésének pillanatában egy új élet kezdődik, amely se nem az apa, se nem az anya élete, hanem egy új emberi lényé, mely egyedülállóan fejlődik. Soha nem válna emberré, ha már az első pillanattól kezdve nem az lenne.”

A házastársak együttléte a legszorosabb kötelék férfi és nő között. Egyesíti a férjet és feleséget és ezáltal alkalmassá válnak arra, hogy új életet fakasszanak.
Az egyesülés során a házastársak egymásnak ajándékozzák magukat, ami egy elválaszthatatlan testi és lelki aktus, melynek nyitottnak kell lennie az élet továbbadására. A házastársi együttlét során a férj és a feleség Isten munkatársává válik azáltal, hogy egy új személynek életet ajándékoznak. Egy személy nemzésének a házastársi szeretet gyümölcsének kell lennie, mely nem csak testi egyesüléshez, hanem lelki egyesüléshez is kötött. Csak a fenti értékek együttes jelenlevése biztosítja a személy méltóságának szaporodását.
A házastársak testén kívül létrehozott megtermékenyítés nélkülözi ezeket az értékeket. És nélkülözik azok az ugyan testen belüli, de mesterséges eljárások is, amik “eszközként az aktus helyettesítést szolgálják”. (inszemináció, vagyis mesterséges ondóbevitel)

Mesterséges szaporodás vagy megtermékenyítés során az emberi élet egy “technikai eljárás következtében” jön létre, és nem pedig egy férfi és egy nő szexuális egyesülése során.

Miért baj ez? A gyermeknek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott hordják ki, ott jöjjön világra és ott nevelődjön fel. Az egyház hagyománya elismeri, hogy a házasság és annak föloldhatatlan egysége az egyedül méltó hely az élet valóban felelősségteljes továbbadására.

Viszont természetesen minden gyermeket, aki a világra jön az isteni jóság ajándékának kell tekinteni és szeretettel kell felnevelni.

És pont.

Engem mélységesen megérintett az eredeti szöveg végigolvasása. Az, hogy mit jelent egy gyermek, és ezen keresztül az élet és Isten jelenléte a házastársi életben.
Ismét megbizonyosodhattam róla, és megtapasztaltam a sorok által a hatalmas Isten végtelen szeretetét, azt ahogy egy ilyen csoda részévé téve minden házaspárt, lehajol hozzánk és magához emel. Nagyon becsülöm azokat a házaspárokat, akik az életet a fentiek szerint tisztelik, és ennek tudatában hoznak döntéseket, vagy épp hordozzák keresztjüket és keresik a megoldásokat, lehetőségeket.
És jelen esetben teljesen mindegy, hogy a cikk írója meddő-e, családanya-e, vagy éppen férfi, nem kíván sem elítélni, sem meggyőzni.
Mindenki maga hozza meg a döntéseit, de jó, ha döntéseinket felelősen tudjuk meghozni.

A meddőségről… (csak néhány gondolatot emeltem ki)

“Azoknak a házastársaknak a szomorúsága, akiknek nem lehetnek gyermekeik, vagy akik sérült gyermek világrahozatalától tartanak, olyan szenvedés, amit mindenkinek meg kell értenie és megfelelően méltányolnia.”

“A házaspár részéről természetes a gyermek utáni vágy. A házasság nem arra jogosítja fel a házastársakat hogy gyermekük legyen. A gyermekhez való jog, ellentmondana a gyermek méltóságának és természetének. A gyermek nem valami tartozás és nem lehet tulajdonként felfogni: Sokkal inkább ajándék, élő bizonyítéka szülei kölcsönös odaadásának.”

“Sok kutató vesz részt a sterilitás elleni küzdelemben. Egyesek az emberi szaporodás méltóságának teljes figyelembevételével olyan eredményekre jutottak, melyek korábban elérhetetlennek tűntek. A tudósokat bátorítani kell, hogy kutatásaikat folytassák a sterilitás okainak megelőzésére és kiküszöbölésére úgy, hogy a terméketlen házaspárok, és a még meg nem született gyermek személyes méltóságának tiszteletével szaporodáshoz jussanak.”

Szöveg: Kedves Ilka

Fotó:

hirdetés