Argentínában első látásra a világ legvallásosabb országában érezhetjük magunkat. Keresztvetések, szentekhez fohászkodás a mindennapi beszédstílus részét képezik. A Szűzanyát ábrázoló szobrok, zászlók, ékszerek az argentin utcák és otthonok természetes részei, de még a tetoválások és graffitik is vallásos témájúak.
Ha megkérdezik, az argentinok háromnegyede katolikus kereszténynek vallja magát. Egészen 1994-ig alkotmányba volt foglalva, hogy az ország elnöke csak római katolikus ember lehet. A püspökök állami fizetést, a papok állami nyugdíjat kapnak. Ha mindehhez hozzávesszük a több száz egyházi iskolát és kilenc (!) katolikus egyetemet, akkor máris képet kaptunk az argentin egyház erejéről.
A nemzeti és egyházi ünnepeket egyaránt szentmisével és körmenettel ünneplik, rendszeresen több tízezer résztvevővel. Ráadásul minden hónapra jut legalább egy munkaszüneti nap – az argentinok szeretnek ünnepelni. Egy-egy ilyen ünnepen a liturgia és a különböző kegytárgyak elképesztő (európai szemmel már-már giccses) gazdagságát vonultatják fel, sokszor nemzeti vagy ősi indián motívumokkal is kiegészítve.
hirdetés
Felvonulás Észak-Argentínában [Fotó: Nestor Troncoso]
Szó sincs azonban arról, hogy a katolicizmus államvallás lenne az országban. Éppen ellenkezőleg: komoly feszültségek vannak az állam és az egyház viszonyában. Az állam folyamatosan próbál hol jelképes, hol valóban súlyos döntésekkel az Egyház ellen fellépni. 2005-ben például a fogamzásgátlásról és iskolai szexuális felvilágosításról szóló viták közepette ünnepelték a májusi forradalom emléknapját. A baloldali elnök azzal fejezte ki nemtetszését, hogy a nemzeti ünnepen Buenos Aires helyett egy másik templomban vett részt a hálaadó szentmisén. (Ami elsőre nem tűnik komoly dolognak – azonban 175 év óta ő volt az első elnök, aki kihagyta ezt a szentmisét!) 2010-ben pedig a tüntetések és a Buenos Aires-i érsek (ma Ferenc pápa) minden tiltakozása ellenére legalizálták az azonos neműek házasságát.
Az Egyház a mai napig meghatározó politikai szereplő, ez a szerep azonban egyáltalán nem egységes. A keresztényeket – beleértve magukat a püspököket is – évtizedek óta megosztja a szegények ügyét felkaroló, nyugatellenes, ugyanakkor gyakran erőszakos és vallásellenes baloldalhoz való viszonyuk. A szövevényes dél-amerikai politikában furcsa barátságok köttetnek. A hetvenes években az üldözött kommunista gerillák papoknál lelhettek menedéket; napjainkban pedig a La Plata-i püspök és az Amnesty International egymás szavába vágva tiltakozik az új vallásügyi törvény ellen.
Buenos Aires székesegyháza
Az argentin politikát és kultúrát ezer szállal átszövö kereszténység mögött vajon milyen hitélet bújik meg? Felmérések szerint csak az argentinok 24%-a jár hetente templomba, és 65% vallja azt, hogy a vallás fontos szerepet tölt be az életében. Ez az arány még egyes európai országokban is nagyobb, és messze elmarad attól, amit Argentína hagyományai alapján várnánk. Az egyházközösségek és szerzetesrendek aktivitása, az országot sújtó nyomor leküzdéséért folytatott emberfeletti munkájuk azonban minden statisztikánál többet árul el az argentin keresztények hitéről. Történelmi pillanat volt az ő életükben, amikor 2013-ban Buenos Aires érsekét pápává választották. Ferenc pápa minden tette mögött ott rejlenek arról az összetett, sokrétegű, gazdag kereszténységről szerzett tapasztalatok, amit Argentínában jól megismert – és amiről mi, európaiak annyira keveset tudunk.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás