Reggeli kávé - öntsd magadba Isten fegyverzetét – 777
Egyéb

Reggeli kávé – öntsd magadba Isten fegyverzetét

Megtörjük a jeget és egy kézműves feladattal fűszerezzük meg a Bibliáról való elmélkedést! A cikkben látható bögrének elkészítése után minden reggeli kávé alkalmával eszetekbe juthat, hogy aznap is felöltsétek Isten fegyverzetét!

“Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” Ef 6,11

Hajlamosak vagyunk lebecsülni az ördög mesterkedéseit, holott a világban folyamatos szellemi harc folyik. Harcol egymással az igazság és a hazugság, az életet védő és az életellenes erők. A hívő embernek ebben a harcban kell helytállnia, ha befogadja Krisztust az életébe, belecsöppen ebbe a harcba. Hogyan? A saját hitével kapcsolatos kísértések, a régi rossz szokások, bűnök leküzdése, a mások lelkéért való küzdelem, ezek mind ennek a szellemi harcnak a részei.

De nem kell rögtön megijednünk, hiszen Isten fegyverzete megvéd minket, ha magunkra öltjük azt! Az erről szóló szakasz az Efezusiakhoz írott levél hatodik fejezetében, a tizedik verstől a tizennyolcadikig tart. Itt Pál kifejti, hogy milyen fegyvereket is kaptunk Istentől.

Pál beszédét azzal kezdi, hogy “… erősödjetek meg az Úrban…”. Az első és legfontosabb, hogy Istennel szoros kapcsolatot alakítsunk, ezek után öltsük magunkra a fegyverzetét és legyünk éberek, ismerjük fel az ellenség erejét és szándékait, és ezeket ne becsüljük le!

“…felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját…” (Ef 6,14)

Isten gyermeke az igazsággal erősíti meg a derekát (gerincét). Az őszinteség, tisztesség, becsület, hatalmas fegyverei, célját mindig tisztán éri el. A megigazulás páncélja abban a bizonyosságban erősít meg, hogy Krisztus kereszthalála Isten előtt megigazít minket. Ha Isten gyermekéhez méltó életre törekszünk, akkor Krisztus igazsága szerint ítél meg minket Isten, nem a saját érdemeink alapján.

“…felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével.” (Ef 6,15)

Jézus elküldött minket, hogy hirdessük az evangéliumot minden népnek! A saru éppen ezért egy tanítványnak elengedhetetlen kelléke az úton. Az evangélium hirdetésére készségesnek kell lennünk. Szilárd elhatározással saruzzuk fel lábunkat, döntenünk kell Jézus mellett, hiszen jönni fognak göröngyös, tövises, vagy akár járatlan utak is, ezekre fel kell készülnünk.

“Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.” (Ef 6,16)

A hit Isten kijelentéseit igaznak tartja, személyesen bízik benne. Olvassa Isten igéjét, hallgatja, komolyan veszi, majd saját életében tapasztalja is mindezek valódiságát. A kísértés mindig ezt a bizonyosságot akarja megrengetni. Mi van ha mégsem? Tényleg megtörténtek ezek? Gyerekkori szép mese? Ezek azok a nyilak, melyek folyamatosan a hit pajzsának ütköznek. Mit tett Jézus, amikor a kísértő megtámadta? Azt mondta neki, hogy meg van írva. Jézus Isten igéjével védekezett, teljes bizonyossággal hitte, hogy Isten igéje igaz! Ezt a pajzsot tudjuk magunk elé tartani, mely teljesen kiolthatja a tüzes nyilakat.

“Vegyétek fel az üdvösség sisakját” (Ef 6,17)

Az üdvösségben való bizonyosságunk védi a fejünket a harcban. Ha Istenhez tartozom és az Ő törvényei szerint élek, akkor bizonyos lehetek benne, hogy az Ő oldalán harcolva az üdvösségben részesülhetek.

“…és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.”

A felsorolt eszközök közül ez az egyetlen, amely képes a támadásra, minden más védekezésre szolgál. A Lélek kardja a bűn ellen harcol és támad. Isten Szentlelke megeleveníti az írott igét és az emberi tanúságtételt is. Ő tudja ezekkel a szavakkal szíven ütni a hallgatóságot, a Lélek kardja munkálkodik másokban, általunk.

 

Legyünk készek felvenni minden reggel ezt a fegyverzetet! Hogy ezekre emlékezzünk is, igen egyszerűen készíthetünk magunknak egy, a lentihez hasonló bögrét. ( Nem tilos szebben felírni rá a fegyverzet kellékeit.) Nem kell hozzá más, mint egy sima bögre és egy, vagy több (attól függően mennyi színt szeretnénk), kerámiára is író filc, melyet bármelyik hobby boltban be tudunk szerezni. 🙂

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá