2017. 06. 29.

Öt új bíborosa van a katolikus egyháznak

Ferenc pápa június 28-án öt új bíborost kreált általános konzisztórium keretében. Az öt bíboros öt nemzetből érkezett.

Június 28-án, szerdán délután Ferenc pápa nyilvános, rendes konzisztóriumot tartott, melynek keretében öt püspököt kreált bíborossá. Az új bíborosok öt nemzetből valók:

a mali Jean Zerbo, Bamako érseke;

a spanyol Juan José Omella, Barcelona érseke;

a svéd Anders Arborelius, Stockholm püspöke, aki Svédország történetének első bíborosa;

a laoszi Louis-Marie Ling Mangkhanekhoun, Paksé apostoli helynöke;

valamint a salvadori Gregorio Rosa Chávez, San Salvador segédpüspöke.

Ezekkel a kinevezésekkel a Bíborosi Kollégium 121 választó bíborost számlál a Vatikáni Rádió tudósítása szerint.

Szentbeszédében Ferenc pápa hangsúlyozta: mi is úton vagyunk Jézussal Jeruzsálem felé. Arra kérte az új bíborosokat, hogy szolgáljanak, ahogy ő tette és szolgáljanak vele együtt: az Atyát és testvéreiket. A Szentatya szerint Krisztus arra hívja a főpásztorokat, hogy Hozzá hasonló magatartással közelítsenek a világ bűnéhez és az emberiségben ma megjelenő következményeihez. „Őt követve, ti is járjatok Isten szent népe előtt az Úr Keresztjére és Feltámadására szegezve tekinteteteket” – kérte az egyházfő.

Később az öt új bíboros Ferenc pápával közösen látogatást tett XVI. Benedek emeritus pápánál, aki rövid találkozásuk végén megáldotta őket.

A kép és a hír forrása a Vatikáni Rádió.

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás