2017. 06. 18.

Az elveszett apák nyomában

Ti tudtátok, hogy ma van apák napja? Sokan nem tudják. Sőt az a furcsa, hogy legalább 4-5 dátumot találsz a neten, ha rákeresel az apák napjára, míg abban úgy tűnik konszenzusra jutott a társadalom, hogy az anyákat mikor ünnepeljük. Már ez is sokat elárul a témánk fontosságáról!

Kezdjünk egy gondolatkísérlettel: sorolj fel 10 filmet az elmúlt 30 évből, amikben az apa pozitív szereplő, jelen van a családban, a gyerekek hallgatnak rá, tisztelik, és közben szeretet van közte és az anya között stb. Na jó, ötöt. Kettőt? Ugye? (Amúgy, ha írtok filmötleteket a cikk végén, kommentben, azért hálás leszek.) A legtöbb filmben az apa hiányzik, vagy hideg, közönyös, érzelmek nélküli tekintély, aki ellen csak lázadni lehet. Nagyon úgy tűnik, hogy a társadalmunk igencsak híján van a pozitív apaképnek. Személyesen is az a tapasztalatom, hogy egyre több ember sérül az apai szeretet területén.

Néhány hónappal ezelőtt hittanórát tartottam valamelyik iskolában, ahol Isten szeretetéről beszéltem, és a klasszikus példát hoztam: “Isten úgy szeret téged, mint az édesapád.” Aztán körbenéztem az osztályban, és rájöttem, hogy alig van gyermek, akinek ez a mondat pozitív érzelmeket hoz elő.

Valamikor a 20. század második felében a társadalom mintha kollektíve elutasította volna az erkölcsi törvények jórészét, mint az értelmetlen elnyomás, a szeretet nélküli tekintély, tehát a rosszul megélt apai világ szimbólumait. Mára az apák sokszor hiányoznak a családokból (ennek természetesen sok – egymástól független oka is van – vagy mert megtört a család egysége válás vagy halálozás következtében, vagy mert sokat kell dolgoznia, sőt sokan – miután hiányzott az apjuk – nem érzik magukat alkalmasnak az apai szerepre), de hiányoznak az oktatásból és az élet számtalan más területéről is. Nélkülözzük a bölcsességüket és az iránymutatásukat.

hirdetés

Nem véletlen, hogy a nyugati társadalom krízisen megy keresztül: a hit, az értékek és a tekintély krízisén. Ezeket ugyanis apáinktól kapjuk.

Szokták mondani, hogy “anya csak egy van”, de az igazság az, hogy apa is csak egy van. Ki ez az apa az életünkben?

Az apa az eredet.

A “ki az apám?” kérdés tulajdonképpen ezt jelenti: Honnan jövök, hová tartok, hol a helyem az életben, a társadalomban, ki vagyok én egyáltalán? Az édesapád az identitásod része. Ő az, aki bevezet a családtörténetbe. Talán sokunknak van emlékünk arról, ahogy apa a régi időkről mesél. Fontos pillanatok ezek! Sőt: még akkor is fontos a szerepe, ha hiányzik az életedből, vagy ha történetesen sebződtél általa, mert nem tudott jó apa lenni. Ezért fontos, hogy ha harag vagy fájdalom van benned az édesapáddal szemben, keresd a megbocsátás és a kiengesztelődés lehetőségét! Aki elutasítja az édesapját, tulajdonképpen saját magát, az identitásának egy részét utasítja el. Az apánkat nem választjuk, de általa vagyunk, akik vagyunk. Ennek a tökéletes megfogalmazása Jézus szájából hangzott el: “Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9)

Az apa adja a törvényt.

Ő az, aki a gyermek vadságát, szertelenségét keretek közé tereli, megtanítja, hogy hogyan bánjon a saját haragjával. (Sok, apa nélkül felnőtt gyerekre jellemző a féktelen vadság.) Isten, amikor törvényt adott a népének, az nem az önkény megnyilvánulása volt, hanem a szereteté. Ha olvasod az Ószövetséget, rengeteg olyan igehelyet találsz, ahol a zsidó nép büszke, hogy ők a kiválasztottak, akikkel Isten megosztotta a törvényét: „A tőled megszabott úton találom örömöm” (118. Zs.) Az apai törvény óv meg attól, hogy az életem zátonyra fusson, hogy az energiáim elemésszenek.

Felkészít rá, hogy hogyan lehet boldogulni a világban.

Ő az, aki megtanít arra, hogy hogyan működik a világ. Mik a törvények, amiket be kell tartani, hogy boldogulj, tehát megmutatja a korlátokat. Megtanít rá, hogy az erőforrások nem határtalanok, jöhet hét szűk esztendő. (Sok apa mondja azt gyermekének, hogy ha nyáron dolgozol, abból majd meg tudod venni magadnak azt, amire vágysz. Nagy ajándékot ad neki: ezáltal tanítja meg az önállóságra!) Megtanít, hogy a világ veszélyes, de a veszély lehet izgalmas is. (Talán mindenki látott már apát, amint feldobja a gyermekét, majd elkapja, és nevet. Addig csinálja, amíg a gyermek is el nem kezd nevetni. Ezáltal egy nagyon fontos dolgot tanít meg: a veszélytől nem kell félni, le lehet győzni!) Lényegében megajándékoz minket azzal az érzéssel, hogy képes vagyok megküzdeni az élet nehézségeivel. Tőle kapjuk meg tulajdonképpen az életenergiánkat, életkedvünket, vitalitásunkat. Sok fiatallal találkozom, akik félénkek, szorongók, önbizalom hiánnyal küzdenek, képtelennek érzik magukat az életre. Náluk legtöbbször az apával való kapcsolatot kell gyógyítanunk.

Megadja az apai áldást az életemre, és útnak indít. 

Jézus korában az apa a térdére vette a gyermekét, jelezve, hogy igent mond rá, elfogadja őt sajátjának. Talán a legjobb, amit az apa tehet a gyermekével, hogy igent mond rá, és gyönyörködik abban, ahogy növekszik. De ez még csak az egyik része a feladatának: útnak is kell indítania. A Szentírás számtalan ilyen atyai áldást tartalmaz. Apa nélkül a gyermek sokszor nem tud elindulni. Azt mondják, hogy a sas, ha úgy látja, hogy a fióka már tudna repülni, de még nem indul el magától, egyszerűen kilöki a fészekből. Sokak életéből hiányzik ez az útnak indítás, nem véletlenül vált fogalommá a “Mama Hotel” (és még véletlenül sem “Apa Hotel”!). Az apai világgal elvesztett kapcsolat következménye a Pán Péter élet, a megrekedés a gyerekkorban. Erre játszik rá a kultúránk is: a reklámok, a filmek, de még a hírműsorok is a fiatalkort idealizálják. Az örök ifjúság, a soha fel nem növés kultúrájában a világ érthetetlen, és veszélyes hely. Emlékeztek mit mondogatott a Kis Herceg? “Szó, ami szó – gondolta útközben -, a fölnőttek nagyon-nagyon furcsák.”

Ma nemzedékek utasítják el a kockázat szeretetét, az önfeláldozást, felelősségvállalást, a fáradságot, a küzdelmet, tehát tulajdonképpen magát az életet. Mert nincs apa az életükben, aki elindította volna őket a felnőtt élet útján.

Ez a rövid cikk csupán kérdésfelvetés akar lenni, annak is nagyon karcsú. A téma – főképp a megoldási javaslatokkal – könyvbe kívánkozna. Egy biztos azonban: a Mennyei Atya és Jézus kapcsolatát szemlélve gyógyulhatnak az apai sebeink. Elfogadhatjuk a tekintély mögötti szeretetet, és elhihetjük, hogy a szabályok nem korlátoznak, hanem védenek.

Ide kívánkozik a végére egy nyúlfarknyi kis afrikai mese, amit csak erős idegzetűeknek ajánlok. (Komolyan mondom!)

Egyszer egy fiatal vadász elment az erdőbe majmot lőni. Meg is lát egy szép nagy példányt, amint egy fán ülve banánt majszol. A fiú rögtön célba is veszi a nyilával. Legnagyobb meglepetésére azonban a majom ránéz, és emberi hangon szólal meg: Ha lelősz, meghal az anyád. Ha nem lősz le, meghal az apád. Majd nyugodtan tovább falatozik.

Te mit tennél?

(FIGYELMEZTETÉS: sokan vagyunk olyanok, akiknek boldog és harmonikus kapcsolata van/volt az édesapjával, ez a cikk nem vonja kétségbe ennek a lehetőségét! Sőt: külön örülnék, ha kommentekben írnátok pozitív példákat, emlékeket! Köszönöm!)

Hodász András

kép forrása: psicologo-venezia.com

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog Hodász András
hirdetés

1 Komment

  • Válasz K Mária 2017. 06. 19. 11:06

    A szív bajnokai