“Létkérdésekben az orvoslás is csak dadog.” - Velkey György a 777-nek – 777
Interjú

“Létkérdésekben az orvoslás is csak dadog.” – Velkey György a 777-nek

Miért nem hajlandó a mai ember tudomást venni a halálról? Milyen lesz Magyarország első abortusz- és hálapénzmentes szülészet-nőgyógyászata? Milyen irányba tart a huszonegyedik századi orvostudomány: gyógyítóink lesznek vagy “embermérnökeink”? Velkey Györggyel a Bethesda Gyermekkórház igazgatójával beszélgettünk.

Tizennégy éve került a Bethesda élére, ez azt is jelenti, hogy azóta elsősorban “menedzserként” dolgozik az egészségügyben. Nem hiányzik a betegágy melletti munka?

Valamennyire igen, hiszen  orvos  vagyok, gyermekintenzív aneszteziológus. Szenvedélyesen szerettem a betegágy mellett dolgozni. Nehéz volt megemészteni,  amikor egyre távolabb kerültem a konkrét gyógyítástól, és azt is, ahogy  a “bethesdás” világból bekerültem az egészségpolitikába. Minden új feladat inspirált és szívesen fogadtam őket, de ha az érzések szintjén maradunk,   a legjobb  az volt, amikor gyógyíthattam.

A gyermekintenzíven dolgozni rengeteg gyors, de egyben átgondolt döntést kíván, amelyek sokszor élet-halál kérdésekről szólnak. Hogyan képes az ilyen helyzeteket feldolgozni egy keresztény ember lelkiismerete?

Szerintem pontosan ez való egy keresztény embernek. Az ilyen helyzetekben nagyon meg lehet tanulni a döntések súlyát, az azokért való felelősségvállalást és ha arról van szó, a tévesen meghozottak újragondolását.

Amikor a kezeim között haltak meg gyerekek, visszapörgettem minden pillanatot, hol lehetett volna valamit másképp csinálni és mindig van, hogy az ember úgy érzi, “ha ezt vagy azt másképp teszem, akkor…”. De éppen ezért gondolom, hogy ez a keresztény emberek terepe, hiszen hatalmas szerepe van az Isten akaratára való ráhagyatkozásnak.

Ebből a perspektívából képes vagyok látni, hogy mi az én helyem ebben a történetben és hol kezdődik az Ő akarata.

“Élet-halál mezsgyéjén az emberi egzisztencia alapkérdései körül mozgó hivatás ez” – mondta egy 2016-os interjújában. Egy orvos hol ebbe, hol abba az irányba, de át-átlépi ezt a bizonyos mezsgyét. Kezdjük a nehezebb oldaláról: hogy látja, milyen a halál?

A halálnak általam látott oldala speciális, hiszen gyerekekkel dolgozom. Itt találkozni a halállal mindig összekapcsolódik valamiféle kudarcélménnyel. Ha az ember ezzel szembesül a mindennapokban, hamar rájön, hogy egy gyermek szenvedésére vagy halálára képtelenség pusztán emberi, univerzális választ találni. Az ezek ellenére megtehető szakmai “cselekvés” az, ami egyedüli válasz lehet, a többit tudatosan egy másik lelki “dimenzióra”  kell hagyni. A halálnak ugyanakkor van egy természetessége, amit el kell fogadni. Ezzel a mai kor embere nagyon keveset mer foglalkozni.

Miért van ez?

Először is, szerintem józanul, arányosan és alázatosan élni csak a halál tudatában lehetséges. Jórészt a halál tabusításából fakad ez a korszellem, amelyben jelenleg is élünk, s ami nem gondolom, hogy jó irányba vinné az embereket.

Az egyre inkább népszerű egészségkultúra, amely némileg összefügghet a haláltól való meneküléssel is, innen nézve inkább szánalomkeltő. Lehetséges tudatosan egészséges életre törekedni anélkül, hogy ignorálnánk a halált és pusztán a földi életünkre koncentrálnánk.

Még fontosabb ugyanakkor, hogy az eljövendő halálunkat tudatosítva éljünk, így gazdálkodva az időnkkel, így állítva fel bizonyos sorrendet az életünkben. Ha nem figyelünk erre az aspektusra, , könnyen aránytalanná válhat az életvezetésünk és amikor jön egy betegség, az azonnal pánikszerű félelmet vált ki. A félelem pedig irracionális, sokszor helytelen döntéseket eredményez.

Sokszor hallani, hogy a huszonegyedik század az orvostudomány évszázada. Hatalmas pénzek mennek gyógyszerkutatásokra, új gyógymódok kifejlesztésére. Emögött mintha ott lenne egy olyan megközelítés, hogy minél inkább kontroll alá akarja az ember vonni az élet minden szakaszát. Kezdve a lombikbébi programoktól, egészen az eutanáziáig. Hol lehet mindebben a határ? Hogyan ne váljanak a gyógyítás hivatását végzők “embermérnökökké” ?

Erre pontos választ nehéz adni, de az tény, hogy a kérdés nagyon valós problémát vet fel. Az orvoslás messze nem egy alkalmazott természettudomány. Csak amióta én orvos vagyok, rengeteg terület fejlődött rendkívüli mértékben. Sok betegségben rengeteget lépünk előre és  a technikai háttér hatékonysága is rohamosan fejlődik. Nem véletlen, hogy amikor a szomatikus orvoslás kiugró eredményeket ér el, akkor a pszichoszomatikus eredetű megbetegedések és lelki bajok hatalmas mértékben elszaporodnak.

Elgépiesedik a gyógyítás?

Az egész orvosláshoz csak egy integrált rendszerrel lehet hozzáállni, ahol igenis számít mind a beteg, mind az őt körülvevő szakmai közösséget alkotók személyisége, lelki ereje és hite. Így mégiscsak azt mondanám, hogy az orvoslás szó szerint inkább humán tudomány, természettudományos elemekkel. Vannak persze olyan területei, ahol ez a személyes vonal nagyobb szerepet kap, van ahol kevésbé. Ez az, amit nagyon sokan eltévesztenek.

Már a tizenkilencedik századtól kezdve a modern tudományok ugrásszerű fejlődése kapcsán az emberekben folyamatosan az az érzet alakult ki, mintha kézben tudnák tartani az életüket. Ez bizonyos mértékig egyre inkább igaz, de párhuzamosan több dolog felett pedig elveszítik az uralmat. Létkérdésekben az orvoslás is csak dadog.

A Bethesda neve az utóbbi hónapokban összefonódott egy új tervvel, amelynek keretében létre jöhetne Magyarországon az első olyan szülészet-nőgyógyászat, ahol nem végeznek abortuszt, illetve a hálapénz-rendszert is teljesen kiiktatják. Mi “szülte” ezt a kezdeményezést?

Arról van szó, hogy a Bethesda huszonöt éve, mióta újra egyházi kórház, fejlődik és járja a maga útját, s közben szépen kinőtte az eddigi kereteit. Annyi új, sokszor speciális esettel találnak meg minket, továbbá annyira nő a minket megkeresők száma, hogy szemmel látható – amit a jelenlegi egészségpolitika is észrevett -, hogy fejlesztésre szorulunk. Mindebben egyébként nem egyedül vagyunk, hanem három másik egyházi kórházzal együtt. Egy éve fogalmaztunk meg egy szakmai fejlesztési programot, amely rengeteg elemet tartalmaz, így például egy gyermekpszichiátria létrehozását, egy gyermek sürgősségi létrehozását, és még sorolhatnám.

Mégis, valamiért a szülészet-nőgyógyászati osztállyal kapcsolatos tervezet kapott rivaldafényt.

Amely ennek a komplex, fejlesztési tervnek egy részeleme. Onnan indulunk, hogy jelenleg egyetlen egyházi kórháznak sincs szülészet-nőgyógyászata, amelyet sokan hiányolnak is. Ez a terület azonban speciális etikai kérdéseket és érzékenységeket hordoz magában. Amikor végigbeszéltük a koncepciót, egy olyan helyben gondolkodtunk, ahol a természetes szülési metodikák dominálnak. Erre hatalmas igény van. Ez a “mozgalom”, ha úgy tetszik, a szülés természetességét akarja újra a középpontba helyezni, megtartva a biztonságos körülményeket.

A másik, ami felmerült, az abortusz kérdése volt. Itthon ez jelenleg legális, bizonyos keretek között akárki elvégeztetheti az abortuszát a területileg illetékes kórházban. Mi úgy gondoljuk, kell, hogy létezzen Magyarországon olyan intézmény is, amely abortuszmentes.

Nyilván az ott dolgozók egyetértése is szükséges ahhoz, hogy ez az irány feszültségmentesen megvalósulhasson.

Fel tudjuk kínálni azt a lehetőséget, hogy aki abortuszmentes helyen akar dolgozni, az ezt megtehesse. Jelenleg is sok olyan orvos van, aki lelkiismereti okokból nem végez abortuszt. Mi azt gondoljuk, hogy mindez osztályszinten is létezhet és sugározhat egyfajta szemléletet.

Európai viszonylatban magas az abortuszok száma Magyarországon?

Ha megnézzük az országunkról szóló nemzetközi értékeléseket, ilyen például az egészségügyi fogyasztási index, akkor huszonnyolc pontot találunk, amelyben rossznak ítélik az egészségügyünket az európai átlaghoz képest. Ebben szerepel az abortuszok magas száma is, ami azért a hatvanas évekbeli csúcsponthoz képest hál’Istennek már jelentősen csökkent. De a többi európai ország viszonylatában még így is túl magasak a számok.

Miért lehet ez így?

Nagyon érzékeny kérdés és rendkívül összetett a háttere, éppen ezért a sebtépegetés helyett mi igyekszünk csöndesen tenni a dolgunkat és például egy ilyen szülészet működtetésével felmutatni egy lehetséges utat.

Gondoljunk bele, több, mint kétszázhúszezer abortusz volt csak 1969-ben! Ez egy év! Az akkor abortuszon átesett nők ma mind nagymamák és hordozzák ennek a sebét. Nem gondolom, hogy  szavak szintjén kéne moralizálnunk, hanem tudnunk kell felmutatni egy másik irányt, amely önmagáért beszél.

Ettől függetlenül gondolom, ha döntéshozók vagy a sajtó képviselői megkérdezik, hogy mégis miért nem végeznek abortuszt, nem lehet és talán nem is szabad megkerülni a válaszadást.

Valószínűleg a legtöbb ember számára világos, hogy négy egyházi kórház miért így szeretne létrehozni egy szülészet-nőgyógyászatot. A keresztény világképbe ez a felfogás illeszkedik. Ennek a világképnek “tömegbázisa” is van, tehát ha úgy nézzük, ez nem más, mint a lelkiismeretünkből fakadó szabadságjogaink gyakorlása.

A hálapénzzel kapcsolatos irányelveik hasonlóan sok kollégát lelkesítettek?

A paraszolvencia mélyen beágyazódik az orvoslásba, különösen a születészetbe. Mi azt gondoljuk, hogy jó lenne, ha mindazok a faktorok, amelyek a hálapénz-rendszert mozgatják, egyszerűen átkerülnének a legális oldalra. Tehát mindazon “extra szolgáltatásoknak”, minthogy valaki maga választhassa meg a szülészét, a bábáját, különféle speciális képzéseket kaphasson és egyebeknek legyen egy kimondott ára, amelyet a páciens “fehéren” befizethet és ami aztán  arányosan eljuthat az egészségügyi dolgozókig.

Évtizedek óta gyerekekkel foglalkozik. Jézus nem egyszer mondja a Szentírásban, hogy tanuljunk a gyerekektől, sőt, kijelenti, hogyha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nem mehetünk be az Ő országába. Mit tanulhatunk a gyerekektől?

Fesztelenséget, cselekvőkészséget, tisztaságot, életigenlést. És még egy csomó mindent. Rengeteg jót látok bennük s ezért is szeretek  minél több időt a társaságukban tölteni. Nyilván ezért is lettem gyerekorvos, mert feldob és feltölt, ha a közelükben lehetek. Napról napra megélem azt a rengeteg csodát, amelyet magukban hordoznak s éppen ezért ez a jézusi mondás számomra  evidens valóság.

Heltai Péter

(Fotók: Forintos Bence)

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá