Valószínűleg még nem hordott olyan embert a hátán a Föld, aki sosem aggódott volna. Mindenen képesek vagyunk stresszelni, én még a stressz gondolatától is ideges leszek.
Amikor beindulnak az agyban a fogaskerekek és a nyugalom helyét átveszi az aggodalmaskodás, akkor ezek a gondolatok bénítóan hatnak a cselekvésre. Csak a lehetséges negatív következményeket látjuk és leragadunk. Az aggódás nem segít semmiben, csak hátráltat. A Kémek hídja című filmben ezt a következő párbeszéd összegzi:
– Ön sosem aggódik?
hirdetés– Miért? Az segítene?
Nem vagyunk mindenhatóak, nem tudjuk pontosan meghatározni az események kimenetelét, ez frusztrál minket, ami az aggódásban nyilvánul meg. A kezünkben akarjuk tartani a gyeplőt, cselekedni akarunk, megoldást akarunk látni, mégpedig ebben a pillanatban! Pedig ilyenkor csak annyit kéne tennünk, hogy letérdelünk és imádkozunk, átadjuk Istennek az irányítást. Ez a legnehezebb ám mégis a legtöbb és legjobb, amit csak tehetünk.
“Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6)
hirdetés
