Egyéb

Nyitott kézzel szeretni

“Egy könyörületes személy látta, hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból. Segíteni akart neki. Nagyon gyengéden, szálanként bontogatva kitágította a lyukat, kialakított egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem volt képes repülni.

Ez a könyörületes személy valamit nem tudott. Ez pedig az, hogy csak a megszületés, a kibújás küzdelme során tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük.

Ez a pillangó megrövidített életét a földön vergődve töltötte, és soha sem ismerte meg a szabadságot. Sosem élt igazán.”

Én úgy mondom: nyitott kézzel szeretni.

Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel, ha görcsösen ragaszkodom hozzá, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom irányítani, azt veszítem el, akit megtartani próbálok.

hirdetés

Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek – mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kéne lennie -, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg: a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, döntéseiért, létformájáért.

Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat, vagy akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni fölötte – megfosztom a fejlődés és a felnőtté érés teljes lehetőségétől. Saját birtoklási vágyammal korlátozom, még akkor is, ha jó szándékkal teszem ezt.

A legkedvesebben óvó cselekedeteimmel is csak korlátozni és sérteni tudok. Védelmem, vagy túlzott figyelmességem, a szavaknál ékesszólóbban mondja a másik személynek:

“Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, vigyáznom rád, mert te az enyém vagy, én vagyok érted felelős!”

Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább tudom mondani annak, akit szeretek, hogy:

” –    Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá váljál, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadba.

–         Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben és bánatban.

–         Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj.

–         Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor már egyedül tudsz menni.

–         Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled.

–      Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok veled érteni.

–         Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan fogom neked megmondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást, vagy elidegenedést éreznem.

–         Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell, hogy figyeljek, magammal kell törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire tudok.”

Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök – akár szavakkal, akár azzal, ahogyan létezem másokkal, és magammal.

Ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni.

Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy.

 

Carl Rogers: Nyitott kézzel szeretni

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás