2016. 12. 03.

Két magzat beszélget. És elég érdekes témákat érintenek!

Két magzat beszélget.

– Mondd, te hiszel a születés utáni életben?

– Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

– Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! És különben is, hogy nézne az ki?

– Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak… Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.

– Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! Még, hogy szájjal enni… Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? És ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért sem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.

– Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.

– Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.

– Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk…

– A Mama? Te hiszel a Mamában?!

– Igen.

– Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol ? Egyáltalán látta már valaki?

– Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.

– Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.

– Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét.

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás