2016. 10. 17.

MEHR2017 – Egy konferencia, ha többre vágysz!

Van egy hely, ahol az év 365 napján 24 órában imádkozik valaki. Ez a németországi Augsburgban létrehozott Gebetshaus, azaz Imádság Háza. (Európában több ilyen „intézmény” is van egyébként.) Vezetője, Johannes Hartl megálmodott egy konferenciát is, két fő pillérrel: tanítás és dicsőítés. Ezen kívül persze van kápolna szentségimádással, könyvvásár, mini kiállítás, az Imádság házának meglátogatása, stb.
És hogy miért ad ez olyan sokat? Elmondom!

Ha tudjátok, milyen egy Ez Az A Nap rendezvény, akkor van elképzelésetek arról, hogy mit jelent a „sok”. Na, itt talán még többen vannak! Több mint 8000 résztvevő, nem csak Németországból, hanem Ausztriából, Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból, vagy akár messzebbi helyekről is. (Van magyar nyelvű szinkrontolmácsolás is!) A katolikus szervezésű rendezvényen lehetőség van gyónásra, közbenjáró ima kérésére, tartanak szentmisét, vagy lehetőség van evangélikus istentiszteleten részt venni, de ami a legfontosabb, az mégiscsak a tanítás és a dicsőítés, és a találkozás.

Már most írd be: 2017. január 5-8.

Tanítás

Hazai alkalmakon ritka, hogy ilyen tanításokat halljunk. Ez egy karizma, egy Istentől kapott ajándék! Johannes és a többi előadó is úgy tud beszélni, hogy az mindenkit magával ragad. Átgondolt, átimádkozott tanításokat tartanak, illusztrálják a mondanivalójukat, vicceket mondanak, példákat hoznak a való életből. Biztos, hogy magunkra ismerhetünk, hogy megoldásokat találhatunk, hogy új célokat tűzhetünk ki magunknak. Hihetetlen lelki töltődés és plusz tudás is, szuper témák, Bibliára alapozott előadások! A varázsa igazából az az új szemszög, amiből bemutatják a keresztény életet, az istenkapcsolatot, az imádságot.

hirdetés

Dicsőítés

Igen, ezzel a katolikusoknak sokszor problémájuk, előítéleteik vannak (kitárt kezekkel imádkozás, nyelveken szólás, stb). Én is szkeptikus vagyok/voltam az ilyen jellegű erős dicsőítésekkel kapcsolatban, de a MEHR-en az a jó, hogy nem érzed, hogy kilógsz, ha nem csinálod. Sőt, tavaly Johannes még beszélt is pár mondatot arról, hogy milyen (és milyen nem), amikor a Szentlélektől eltelve imádkozhatunk. Szuper énekek vannak, kezdve az Oceans-től a 10 000 Reasons-ig, de olyan dalokat is hallhatunk, amelyeket az Imádság Háza szolgálói maguk szereztek. Annyira jó érzés ennyien együtt áldani az Urat! Felemelő, és nekem vadiúj élmény is volt!

Találkozás

Nagyon sokan voltunk kint magyarok. Meglepődtem, hogy ennyien ismerik ezt az alkalmat, és ennyien elutaznak Augsburgig érte! De ez nem véletlen. Együtt lehet imádkozni, dicsőíteni, töltődni, és olyan sok időt töltesz együtt a barátaiddal, kedveseddel, közösségeddel, hogy ez minden nyaralásnál többet ér. Képzelj egy lelkigyakorlatot felturbózva, és százszorosára nagyítva létszámban! Óriási! Ha bátor vagy, új emberekkel is ismerkedhetsz, nemzetközi kapcsolatokat építhetsz. És nem számít a kor sem: gyerekek (külön programmal minden napra), nagyon sok fiatal, szülő, de még nagyszülő korúak is vannak!

Talán a legfontosabbakat mind elmondtam, de még egy dolgot tudnod kell: itt szabadság van!
Ha valami nem tetszik, vagy te kint beszélgetnél, vagy elmennél várost nézni, vagy csendre vágysz – mindegy, megteheted! Ennyire még nem éreztem kötetlennek egy programot: adva van a lehetőség, és te vagy élsz vele, vagy mást választasz, Rád van bízva.

Mindent összevetve: nagyon megéri, és ez nem a reklám helye, hanem személyes élményeim miatt ajánlom! November 30-ig kedvezményes áron lehet jelentkezni.

És most P. Raniero Cantalamessa és Michael Patrick Kelly is ott lesz Augsburgban a MEHR-en!

További információk, képek, jelentkezés
(angol nyelvű oldal – ha nem tudtok kiigazodni, írjatok az info@777blog.hu címre nekünk, és megpróbálunk segíteni!)

Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás