Megbetegedhet, aki nem bocsát meg?

 A megbocsátás halogatása nemcsak a lelki, hanem a testi egészséget is aláássa – vallja egy asszony, aki könyvben írta meg a megbocsátásért vívott kemény küzdelmét. A cikk a christianae.wordpress.com-on olvasható.

A 2007-ben történt eset bejárta a világsajtót. Jayne Valseca férje, Eduardo Mexikóban emberrablók kezébe került, akik nyolc hónapon át fogva tartották, éheztették, kínozták. A férje nálunk van című könyvében az asszony leírja, hogy végül kiváltotta Eduardót, de nem tudott szabadulni az események emlékétől: állandó bosszúvágy emésztette. „Tudtam, hogy a stressz kikezdi az immunrendszeremet, így bár nagyon lesújtott, de nem lepett meg, amikor közölték, hogy négyes stádiumú mellrákom van” – írja.

Valseca egy daganatos betegségeket gyógyító intézményhez fordult, ugyanakkor dr. Michael Barry segítségét is kérte. A Megbocsátás projekt című könyv lelkész szerzője szerint  „e negatív érzések, a haragtartás, a gyűlölködés krónikus szorongást okoznak, ami óhatatlanul adrenalin- és kortizolszint-növekedést idéz elő. Ez csökkenti a természetes ölősejttermelést, ami a szervezet rák elleni küzdelmének alapja.”

Barry daganatos betegek körében végzett felmérése alapján megállapítja, hogy 61 százalékuk bevallottan nem tud megbocsátani valakinek. „Akik viszont szívből megbocsátanak – a Máté-evangélium 18. fejezetében olvasottaknak megfelelően –, békességet tapasztalnak, amit általában könnyedségként írnak le. Fel sem fogjuk, milyen súlyos teher a harag és a gyűlölet, míg meg nem szabadulunk tőlük” – teszi hozzá.

A megbocsátás terápiája három tévedés tisztázásával kezdődik: a megbocsátás nem egyenlő az összemelegedéssel, nem jelenti a helytelen viselkedés elfogadását és nem iktatja ki az igazságszolgáltatást.

Jayne Valseca háromféleképpen kereste a megbocsátást: levelet írt az emberrablóknak, imádkozott értük és igyekezett empátiával gondolni rájuk. „Magam elé képzeltem őket csecsemőkorukban, egyiket a másik után. Megpróbáltam elképzelni, mi mindenen mehettek keresztül, míg odáig jutottak, hogy ilyenné váltak és ezt tették velem és a családommal. S egyszer csak hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Mintha egy tonnányi téglát, mintha az egész világ súlyát vették volna le rólam egy szempillantás alatt. Ha nem tanultam volna meg megbocsátani, talán már nem is élnék” – idézi a szerzőt a cbn.com.

hirdetés