A hétvégén rendezték meg az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok egyik legnagyobb múltra visszatekintő rendezvénye. Évente két alkalommal telik meg a város és a plébániakert, hogy lehetőséget adjon az igazi találkozásokra.
Az idei nap a teremtett világ védelmének jegyében telt, ezért a „Laudato si!” vagyis „Áldott légy!” Szent Ferenci mottót kapta. A nap kezdetén Nobilis Márió atya elmélkedett arról, hogy miként lehet összeférnie a keresztény embernek a környezet védelmével. Arra buzdította a résztvevőket – Ferenc pápa gondolatai nyomán – hogy merjenek a világ felé fordulni és annak minden részletében meglátni a teremtő és gondoskodó Istent!
Az előadás után a csodálatos nyári napsütésben az Oltáriszentségben lakó Jézussal találkozhattunk. A nap egyik fénypontja ez, amelyet az Imperfectum zenekar dalai tettek még meghittebbé.
A délután folyamán számos fakultáció és program várta a fiatalokat, ahol mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Ezeket követően pedig a Duna parton volt lehetőség kötetlen beszélgetésre.
A szokott módon, 16 órakor szentmise következett, amelyet dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke mutatott be. Különlegesen barátságos hangvételű, örömteli alkalom volt ez. A püspök atya rávilágított arra, hogy a világon minden Isten ajándéka, benne mi magunk is. S ahhoz, hogy megtanuljuk értékelni a körülöttünk lévőket, először fel kell ismernünk, hogy Isten az emberért, értünk teremtett mindent s a feladatunk, hogy megőrizzük, értékeljük és továbbadjuk a világban található szépségeket.
Egy kedves történetet mesélt el, melyben egy – a kertjében termő gyümölcsöket örömmel osztogató-nénitől megkérdezték, hogy miért ajándékozza el fáinak terméseit? Mire az idős hölgy egyszerű bölcsességgel csak annyit felelt, hogy „Ezeket az Isten csak nálam tette le, én csak továbbosztom.”
A szentmise zárásaként megérkeztek a Gyerekmaros résztvevői, közel 600-an, akik vidámsággal és lendülettel töltötték meg a plébániakertet. Nagyon megható pillanatok voltak ezek, hiszen a Gyerekmaros egy felkiáltó jel a jövőbe vetett mondat végén. Megmutatja, hogy a mai gyerekekben, fiatalokban is él az Isten iránti vágy, hogy szükségük van a közösségre, és ha a kis magocska életüket szeretettel neveljük, gyönyörű virágokká formálódhatnak.
A nap végén számba vettem az idei találkozót, s az elmúlt évek találkozóit, s arra gondoltam, hogy milyen nagy az Isten, hogy évről-évre megajándékoz bennünket ezzel a lehetőséggel, hogy találkozhassunk önmagunkkal, egymással és Vele is. Gyönyörű időt ad, a Szentírás szavai által szinte névre szólóan megszólít, örömmel és reménnyel tölt el bennünket!
S hogy mi a feladatunk s talán kötelességünk is ezek után?
Arra nevelni a figyelmünket, hogy minden napban meglássuk a Gondviselés finom iránymutatásait, hogy vegyük észre az értékes dolgokat, s tudjuk ezeket megmutatni másoknak is! Valóban őrizzük a ránk bízott kincset!
A legfontosabb pedig talán az, hogy minden apró és nagy dologért hálaadással tekintsünk Mennyei Atyánk felé, hiszen – ahogy a tegnapi szentleckében olvashattuk – ” Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk…” 2Tim 1,6
Fotó: www.nagymarosiplebania.hu
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás