Az elmúlt napokban futótűzként terjedt a világhálón a „nagy hír”, hogy Belgiumban végrehajtották az első eutanáziát kiskorú gyermeken, a saját kérésére. Az eutanáziát felügyelő szövetségi bizottság elnöke, úgy nyilatkozott, hogy hasonló eset kizárólag reménytelen esetekben jöhet létre. Itt azonban szeretnék megállni. Hová jutott az a társadalom, ahol a szülő elengedi a gyermeke kezét…? Amikor hagyja, hogy a betegségével küzdő gyermek feladja a küzdelmet. A reménytelenség lesz úrrá rajtuk. Ez történik akkor, amikor a hitet kidobjuk az ablakon…
De mit is nevezünk eutanáziának?
Az „eutanázia” görög szó jelentése, „jó halál”, szép, könnyű halál. Az ókori görögöknél a jó halál nem orvosi halálba segítést jelentett, hanem olyan méltó halált, ami az élet beteljesülése. Az orvosok a hippokratészi esküben arra tesznek esküt, hogy „halált okozó szert nem fogok senkinek sem kiszolgáltatni, még kérésére sem, sőt ilyenféle tanácsot sem fogok adni”.
A kereszténység elterjedésével, az élet szentségének felértékelődésével lehetett kordában tartani a halálba segítés gyakorlati, nyílt alkalmazását. A XX. századig alapvetően elmondhatjuk, hogy az eutanázia a haldoklásban való kísérést jelentett, az élet mindenféle megrövidítése nélkül.
Az eutanázia rémséges jelentése 1895-ben kezdődött, amikor Adolf Jost a „Saját halálhoz való jog” című művében jogilag szabadkezet követelt arra, hogy gyógyíthatatlan betegségben és szellemi zavarban lehessen kérni a halált. Innentől kiengedték a szellemet a palackból és a bűn nyelvi csúsztatásaival tévesztik meg az elkeseredett, támaszt kereső embereket.
Ilyen szépítgetés a „kegyes halál”, „halálba segítés”. Alapvetően lehetetlenség az eutanáziát összekapcsolni a „segítés” kifejezéssel, mert annak pozitív kicsengése átverés.
Az eutanázia a halál célzott, siettetett, szándékos előidézésére vonatkozik. Fontos lenne tisztázni a szavak jelentését, melyben segítségünkre lehet E. Schockenhoff, aki három kifejezést használ a gyógyíthatatlan vagy termális állapotú betegekkel kapcsolatban:
1. Kívánságra ölés: ez lenne az aktív eutanázia, szándékosan idézik elő a halált. Az orvos direkt tettel vagy kezelés elhagyásával hajtja végre a cselekedetet.
2. Halni hagyás: lemondunk a rendkívüli orvosi beavatkozásról, engedjük meghalni a beteget.
3. Fájdalomcsillapító intézkedések: szenvedés csökkentését jelentik, mely olykor az élet indirekt megrövidítéséhez vezethet.
Jó lenne, ha újra tudatosítanánk magunkban, hogy az ember gondozója, de nem ura az életnek és a halálnak. Nagyon veszélyes, ha egy társadalom zászlajára tűzi az eutanázia alkalmazásának jogát. Az eutanázia kilúgozza a családi, társadalmi szolidaritást.
Amelyik társadalom az eutanázia útjára lép, ott benne van a közgondolkodásban a „könnyű megszabadulás” lehetősége, míg az eutanáziát elutasító közösségek azt sugalmazzák, hogy mindent megteszünk érted, melletted állunk, fontos vagy nekünk.
Bízom benne, hogy a halál kultúrájával szemben, minden helyzetben tudjuk az életet választani, mert hiszünk a szenvedés méltóságában, a keresztünk hordozásának felajánlásában. Az élet Ura nem adta át az emberek kezébe a döntés jogát, mindössze visszaélünk a szabad akaratunkkal, aminek következményét a héten Belgiumban megláthattuk…
Bese Gergő atya
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!