Két testvér vitatkozott. Csak egy narancs volt otthon, és mind a kettőjüknek szüksége volt rá. Miután órákon át veszekedtek, sokszor meg is bántották egymást, felemlegették az elmúlt tíz év sebeit, valahogy megegyeztek abban, hogy elfelezik a narancsot. Az egyik kifacsarta a saját fél-narancsának a levét, megitta, és a héját kidobta. A másik lereszelte a saját fél-narancsának a héját, és süteményt sütött, a húsát kidobta.
A fenti rövid történet sokat elmond korunk vitakultúrájáról. Az emberek egy vita során hajlamosak egy-egy pozíciót elfoglalni, és foggal-körömmel a saját pozíciójukat védeni. Így a végén legfeljebb egy köztes megoldást, egy kompromisszumot érnek el a kérdésben; nem is beszélve arról, hogy a vita során sebeket okoznak és szereznek, aláássák az egymással való kapcsolatot.
Mennyivel jobb lett volna, ha a két testvér pozíciós harc helyett inkább elmondta volna egymásnak, hogy mik a tervei, mik az érdekei; hogy miért akarja a narancsot, és közösen néztek volna szembe a problémával (nem egymással!)! Így hamar rájöttek volna, hogy a felezésnél létezik egy sokkal jobb megoldás is, amely mindkettejük számára tökéletes lehetett volna: mindketten kétszer annyit kaptak volna, és a közös problémamegoldás még a kapcsolatukat is építhette volna.
Sokat kellene tanulnunk a vitatkozásról és a közös problémamegoldásról, mert nagyon kevés olyan eset van, ahol ne lehetne kölcsönösen előnyös megoldásra jutni, és közben a felek közti kapcsolatot is építeni. Meg kellene tanulni levetni a büszkeséget, az önzőséget, az előítéleteket; tisztelni és szeretni a másik felet. És ez nem jelent megalázkodást, gyengeséget, vagy az elvek feladását.
Ez a rövid blog egy kis ízelítő volt. Szeretnék a jövőben visszatérni a témára, és hamarosan a felekezetek közötti vitákról és lehetőségekről is írni, mert lássuk be, a felekezetek közötti viszony lehetne ennél sokkal, de sokkal jobb is. Kövessetek bennünket továbbra is!
(Felhasznált irodalom: Roger Fisher/William L. Ury/Bruce Patton: Getting to YES)
Még nem érkezett hozzászólás